Az angolna, a kicsi lány és a többiek: felejthetetlen olimpiai pillanatok

Cikkünkben a felejthetetlen magyar győzelmekből elevenítünk fel néhányat, hiszen az olimpiai játékok története során kis hazánk sportolóinak köszönhetően számtalan ilyen született – ezek közül szemezgetünk, kiemelt figyelmet szentelve a szívünknek oly kedves pillanatoknak, a legemlékezetesebb magyar sikereknek. A második részben, némiképp feloldva az első komolyságát, az olimpiák történetének leginkább mosolyra fakasztó történéseiből idézünk fel párat.

Emlékezetes magyar sikerek

Hajós Alfréd

Az újkori nyári olimpiák történetének első két magyar aranyérmét Hajós Alfréd nyerte 100 méteres és 1200 méteres gyorsúszásban 1896-ban, Athénban. Az úszóversenyek a pireuszi öbölben kerültek megrendezésre, a legkevésbé sem optimális feltételek mellett, 11 fokos vízben, magasra felcsapó hullámok között. Hajóst nem zavarták a mostoha körülmények, a 100 méteres táv megnyerése és kb. egyórányi pihenés után az 1200 méteres távon is elindult. Saját elmondása szerint a verseny végén már nem annyira a végső győzelemért, mint inkább az életéért úszott a jéghideg tengervízben (13 éves korában édesapja belefulladt a Dunába, ő tulajdonképpen emiatt kezdett el úszni), a hosszabbik táv teljesítése után görög matrózok húzták ki a vízből, szinte teljesen kihűlt testtel.

Legendás ökölvívónk, Papp László azzal írta be a nevét a sporttörténelembe, hogy ökölvívásban egymás után háromszor aratott olimpiai győzelmet, 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben is az olimpiai dobogó legfelső fokára állhatott. Ezt a teljesítményt később már csupán két kiváló kubai sportember tudta megismételni, Teofilo Stevenson és a szintén nehézsúlyú bokszoló, Félix Savón.

balczc3b3-andrc3a1s-lovagol

Balczó András

A Rómában megrendezett 1960-as nyári olimpia kard egyéni döntőjében hatszoros olimpiai és hétszeres világbajnok kardvívónk, Kárpáti Rudolf a lengyel Jerzy Pawlowski ellen vívott asszója igencsak emlékezetesre sikeredett. A vívóidő lejártát követően, az utolsó, mindent eldöntő találat előtt a magyar és a lengyel vívó több mint negyedórán keresztül nézett egymással farkasszemet, míg végül Kárpáti bevitte az olimpiai győzelmet jelentő találatot.

Balczó András, az öttusatörténet egyik legkiemelkedőbb személyisége, számtalan világbajnokság győzteseként, csapatban kétszeres olimpiai bajnokként érkezett utolsó nagy versenyére, az 1972-ben Münchenben megrendezett olimpiai tornára. Egy egész ország szorított azért, hogy Balczó az egyéni aranyéremmel képes legyen feltenni a koronát addigi pályafutására. A lövészet közben Balczó ellenőre jelezte: elképzelhető, hogy szabálysértés történt, mintha a magyar versenyző duplázott volna. A hosszú órákon át tartó tárgyalás alatt óriási feszültség uralkodott, végül a nemzetközi vezérkar elfogadta a versenylapon bejegyzett 192 kört. Balczó aztán hatalmas, sokáig emlékezetes futással szerezte meg a hőn áhított egyéni aranyérmet.

Az 1988-as szöuli olimpián kardcsapatunk az olimpiai döntőben már-már reménytelennek tűnő helyzetből, 4-8-as hátrányból fordította meg az állást a Szovjetunió legkiválóbb kardozói ellen, és jobb találatarányának köszönhetően megszerezte az olimpiai bajnoki címet.

Szintén Szöulban esett meg, amikor is Egerszegi Krisztina szinte berobbant az úszósport élvonalába, hogy az aprócska, 14 éves lány a sokkalta esélyesebb és óriási termetű keletnémet úszónőket maga mögé utasítva diadalmaskodott a 200 méteres hátúszás döntőjében. Ki ne emlékezne a verseny közvetítésére, Vitray Tamás azóta már legendássá vált szavaira: „Gyere Egérke, gyere, kicsi lány!”

Férfi vízilabda-válogatottunk sorban egymást követő három olimpián (2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben) állhatott fel a dobogó tetejére, ezt a kivételes bravúrt a magyarokon kívül csupán a brit vízilabda-csapatnak sikerült véghezvinnie, azonban ez még a múlt század elején történt, amikor mindössze 4-6 csapat indult, ráadásul akkor még olimpiai selejtezőket sem rendeztek.

Az addigra már kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok tornászunk, Berki Krisztián 2012-ben, Londonban végre elindulhatott élete első olimpiáján. A lólengés selejtezőjében igencsak ráijesztett az érte szurkolókra, hiszen kétszer is hibázott, és így csak ötödikként tudott bejutni a döntőbe. Ott viszont szinte hibátlan gyakorlatot mutatott be, és annak ellenére, hogy legnagyobb ellenfele, a brit színekben versenyző, a hazai szurkolók minden támogatását élvező Louis Smith is ugyanazzal az összesített pontszámmal zárt, mint ő, a döntnökök a magyar tornász gyakorlatát minősítették jobbnak, így őt hozták ki győztesnek. Berki ezzel a diadallal megszerezte a magyar tornasport 15. olimpiai aranyérmét, lólengésben pedig az ötödik magyar olimpiai győzelmet.

Válogatás az olimpiák legviccesebb pillanataiból

A bronzérmes tudós „nagy” dobása (1896)

Az Oxfordon végzett tudós, George S. Robertson a klasszikus görög irodalom szakértője is részt vett az első újkori olimpián 1896-ban. Akkor még amatőrként volt lehetősége versenyezni Athénban, ahol az ausztrál Edwin Flack párjaként teniszben ért el harmadik helyezést. Egy másik versenyszámban, diszkoszvetésben is nevezett, aminek eredményeképpen megszületett a sportág 25,2 méteres, a mai napig leggyengébb dobása.

1948-iraqi-basketball-team1

Az 1948-as iraki kosárlabda válogatott

Dream Team iraki módra (1948)

Története során egyszer jutott ki az olimpiára az iraki kosárlabda-válogatott, méghozzá az 1948-as londoni játékokra. Az iraki Dream Team fellépései az amerikai kosarasokéhoz hasonlóan komoly visszhangot váltottak ki, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy mérkőzéseik végeredménye az éppen aktuális ellenfeleket töltötte el nem kis elégedettséggel. Az iraki csapat mind az öt találkozóját elveszítette, összesítésben 113 szerzett pontjukkal szemben 545 kapottat begyűjtve.

Jég veled (1988)

Az 1993-ban bemutatott azonos című amerikai film a jamaicai bobcsapat valós történetét dolgozza fel az 1988-as téli olimpián Calgaryban. A csapat a felkészülés során szó szerint sem jeget, sem havat nem látott, ezekkel a „nehézségekkel” az olimpiai játékokon szembesültek először, ahová a négy jamaicai sportoló saját bob nélkül érkezett meg, mivel még azzal sem rendelkeztek. A többi csapat ugyan kisegítette őket egy bobbal, de értékelhető eredményt nem tudtak produkálni, mert a döntő futamban elveszítették a pályán a kontrollt a bob felett, és felborultak.

A záróünnepségről is majdnem lemaradt (1996)

Az 1996-os atlantai olimpia egyetlen afganisztáni sportolója Abdul Waser Wasiqi volt, aki maratoni futásban szerzett jogot az indulásra. Nem kis kihívást jelentett számára a távolság leküzdése, hiszen még sérüléssel is bajlódott, de becsületére legyen mondva, végül csak teljesítette a feladatot. Igaz, az időeredménye hagyott némi kívánnivalót maga után, mivel nemcsak hogy a 111. helyen ért a célba, de még az utolsó előtti versenyző is másfél órát vert rá. Wasiqi éppen akkor ért a táv végén az olimpiai stadionba, amikor a munkások a záróünnepségre készülve ponyvával takarták le a futópályát.

„Eric, az Angolna”, aki kis híján belefulladt a vízbe (2000)

Az olimpiák legismertebb „kétbalkezese” egyértelműen Eric Moussambani, aki Sydneyben majdnem két perc alatt teljesítette a 100 méteres gyorsúszást, ami végül is csak hét másodperccel volt rosszabb az aktuális úszófenomén, Ian Thorpe idejénél – ám az a bökkenő, hogy az ausztrál klasszis ezen eredménye 200 méteren született. Moussambani, aki időközben megkapta az „Eric, az Angolna” becenevet, némi meglepetésre az Egyenlítői-Guinea-i úszócsapat edzőjeként Londonban is jelen volt.

Források:
m4sport.hu, nemzetisport.hu, theguardian.com

Kép forrása:
www.boon.hu