A BME győzelmével zárult a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

A március 3-5. között megrendezett tornán idén öt ország tizenhat csapata vett részt, és a kiváló hangulatú küzdelemből a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) csapata került ki győztesként. A KEK-kel párhuzamosan futó Alumni-kupán, amelyet a már az egyetemről kiöregedett egykori „KEK-esek” számára írtak ki, s szintén tizenhatos mezőny gyűlt össze, a csíkszeredai Imperial Wet diadalmaskodott. A rendezvényhez kapcsolódó, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói javára szervezett karitatív gyűjtés is eredményesen zárult, hiszen összesen több tucatnyi sportszert ajánlott fel a harminckét pályára lépő csapat.

Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból is érkezett csapat Budapestre hogy részt vegyen a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján vagy az öregdiákok számára kiírt III. Alumni-kupán. Ez utóbbi sorozatot tavaly hívták életre, ugyanis egyre több olyan együttes jelentkezett, amelynek tagjai már elvégezték az egyetemet, így a KEK-en nem indulhattak, ám szerettek volna részesei maradni a rendezvénynek.

A KEK egyik leglátványosabb kiegészítő programja a III. Cheer MEFOB

Az első két Alumni mintegy társprogramként funkcionált, ám a harmadik már felnőtt a KEK mellé, s nemcsak azért, mert itt is tizenhat gárda – köztük kilenc erdélyi – nevezett, hanem színvonalában is. Az első négy helyezett közül végül három Erdélyt képviselte, a sorrend a következő lett: 1. Imperial Wet (Csíkszereda), 2. NSZK (Budapest), 3. Zsukások (Nagyvárad) 4. Dinami Malaria (Nagyvárad).

A III. KEK-Alumni győztese, az Imperial Wet

A KEK-en épp ellenkezőleg alakult az eloszlás, három magyar és egy erdélyi csapat került a legjobb négybe, ráadásul az I. KEK, vagyis 2010. óta először határainkon belül maradt a trófea, ugyanis a tizenöt riválisát megelőzve a Budapesti Műszaki Egyetem diadalmaskodott – épp úgy, mint 2010-ben.

Szendrei József (b) a Joma Magyarország igazgatója és dr. Scheuer Gyula az ELTE Kancellárja adta át a torna vándorserlegét

A második a Debreceni Egyetem, a harmadik a Budapesti Corvinus Egyetem, a negyedik, s ezzel a legjobb külföldi pedig a kolozsvári Góbék lett. A torna legjobb játékosának Weinmann Richárdot (BME), a legjobb kapusnak pedig Bálint Lehelt (Góbék) választották, a gólkirályi címet Kántor Tamás (Debrecen) érdemelte ki kilenc góllal.

A győztes BME csapata az elnyert Joma mezekben

„Egy sportesemény vagy futballmérkőzés nemcsak a sportról és a versenyről szól, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája pedig az átlagos mérkőzéseknél is többről – utalt a KEK határokat átívelő, közösségformáló szerepére a díjátadó ünnepség elején a játékosokhoz intézett beszédében a torna fővédnöke Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke.

Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke átadja a második helyezésért járó kupát a Debreceni Egyetem csapatának

Dr. Scheuer Gyula, az ELTE Kancellárja és egyben a KEK fővédnöke is megjelent a díjátadó ünnepségen és a győztesnek járó vándorserleget is ő adta át a BME csapatának. A VII. KEK kapcsán egy korábbi interjúban elmondta: Hiszem, hogy egy ilyen nagyszabású sportrendezvénynek létjogosultsága van és kitűnő lehetőséget ad arra, hogy az egyetemi sportélet megmutassa magát a határon innen és túl. Az ELTE kancellárjaként eltökélt vagyok, hogy a sportolni, fejlődni vágyó hallgatóink, megfelelő körülmények között, minőségi szolgáltatások közül válogatva hódolhassanak a sport iránti szenvedélyüknek.”

Ahogy a korábbi években megszokottá vált, idén is eredményes volt a rendezvényhez kapcsolódó karitatív gyűjtés, melynek keretében idén a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákjai számára ajánlottak fel magánszemélyek, a fővédnökök és a harminckét pályára lépő csapat tagjai több tucatnyi sporteszközt.

A VII. KEK résztvevői

 

forrás: kek.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]