Nem mindenkinek ajánlják a 2016-os riói olimpiát

Többek között az is elhangzott a kaliforniai egyetemen tartott sajtótájékoztatón, hogy biztosan Rióban lesz megtartva a 2016-os olimpia, és egyedül a terhes nőknek lehet kockázatos az ötkarikás játékok a zikavírus miatt.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kijelentette, hogy az augusztusi riói játékok nincsenek veszélyben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, de ugyanakkor biztosította a sportolókat afelől, hogy nem kell aggódniuk az olimpiai részvételük miatt.

“A WHO döntése nagyban segíti a tudatos védekezést, valamint további forrásokat biztosít a vírus terjedésének megakadályozására.” – nyilatkozta Bach.

A NOB elnöke azt is kiemelte, hogy a WHO eddig nem rendelt el kiutazási tilalmat a vírus által érintett térségekre. Margaret Chan, a WHO főigazgatója hétfőn elmondta, hogy szükség van nemzetközi összefogásra, azonban az utazásoz kötődő, illetve kereskedelmi korlátozások nem várhatóak. Mivel az olimpia augusztusra esik, ami azt jelenti, hogy Rióban tél lesz, tehát a hidegebb és szárazabb idő csökkenteni fogja a vírust terjesztő szúnyogok számát.

“Nemcsak a WHO-val, hanem a szervezőbizottsággal és mind a 206 nemzeti olimpiai bizottsággal kapcsolatban állunk, utóbbiak pedig a nemzeti egészségügyi szervezetükkel egyeztetnek.” – mondta a NOB vezetője.

Egyedül a terhes nőknek lehet kockázatos a Dél-amerikai utazás, hangsúlyozta Jacques Wagner, a brazil elnöki ügyek minisztere. Hozzátette, hogy elutasítja az ötkarikás játékok lemondásának a lehetőségét.
A WHO közleménye szerint az egész amerikai kontinensen végigsöpörhet Kanadát és Chilét kivéve a moszkitók által terjesztett zikavírus.

Forrás: sport365.hu
Kép forrása: origo.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]