A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya; neve, mely a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik a német “waltzen” (forogni, keringeni) szóból származik. Mindkét tánc standard kategóriájú versenytánc, háromnegyedes ütemű zenére táncolt gyönyörű mozdulatokból áll. Már származásukat és nevüket tekintve is mások, de miben különböznek még egymástól?
Az angol keringőt, mely a standard kategória első táncaként szerepel a versenyeken, a táncok királynőjének is nevezik; a táncoktatásban az egyik alap stílus. Népszerű táncfajta, eleganciájának köszönhetően bálok kedvelt nyitótánca. Nevéből nem bonyolult kikövetkeztetni, hogy származási helye Anglia. Az 1920-as években a bécsi keringő utódjából, a bostonból kezdett fejlődöni, angol tánctanárok dolgozták ki, és már az 1922-es világbajnokságon táncolták, holott magát az elnevezést csak 1929-től használják. A már említett boston és a slowfox stílusában kezdett el formálódni, először inkább előre törekvő táncként, majd az idők folyamán a megnövekedett fordulásokból következően az ütem végén zárták a lábakat. Szerkezete átlós jellegű a háromnegyedes jobbra, illetve balra fordulások miatt.
Lassan áradó, lágy, mondhatni szentimentális zenére táncolják, ritmikusan lendülő mozdulatai által a legharmonikusabb standard versenytáncként tartják számon. Táncos jellege a lassú és egyenletesen lendülő, térben haladó fordulómozgásokban nyilvánul meg, melyek törésmentesen uralják a táncparkettet. A zene ingaszerűen hangsúlyozza az ütem első ütését, így az első lépés is hangsúlyt, lendületet kap; a második lépésre esik a fordulat főhangsúlya. A táncmozgást extrém magasságok és mélységek jellemzik.
Angliában bécsi társa sohasem volt otthonos, náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadik. A bécsi keringő már származásában is, és innen fogva nevében is különbözik angol változatától. Eredete egészen a XVI. századig vezethető vissza, amikor is a dreherből és a landlerből kezdett formálódni, majd báli programok előszeretettel előadott tánca lett. Későbbi diadalmenetében nagy szerepet vállalt a Strauss dinasztia lenyűgöző zenéivel. Németországban és Ausztriában a nép táncmester és koreográfia nélkül táncolta, a porosz udvarban viszont már 1794-től folyt a táncstílus megfelelő tanítása. Lujza, porosz királynő kegyeit nem nyerte el a keringő, így betiltotta; Bécsben egészen 1918-ig érvényben volt a tilalom, a müncheni bálokon viszont előszeretettel játszották és táncolták. Az 1930-as évek elején fedezték fel újra a keringőt, amikor is az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanárnak, Karl von Mirkowitsch-nak köszönhetően újra társaság- és versenyképessé vált.
A bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két háromnegyedes ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve teljesedett ki az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Zenéjére a gyorsan folyó, lendületes, temperamentumos jelző húzhatók, versenyeken 60 ütem/perc tempót diktál. A sodró háromnegyedes lendület akár a közönséget is képes magával ragadni.
Paul Krebs nürnbergi tánctanár nevét a keringővel kapcsolatban muszáj megemlíteni, hiszen az ő munkájának köszönhetően fogadták hivatalosan is a versenytáncok közé 1951-ben. Azóta is a standard versenyek hangulatteremtő táncaként szerepel.
forrás: universitastse.vein.hu
kép: avictorian.com
