A csípős idő és a közelgő vizsgaidőszak ellenére is teltház előtt zajlott a BEAC tánc szakosztályának félévzáró gálája december 9-én, ahol ötféle stílusban – hastánc, kortárs tánc, hip-hop, argentin tangó, néptánc – mutatták be a lelkes növendékek e mozgásforma sokszínűségét és kifejezőerejét.
A felütés megalapozta a kellemes hangulatot, a hastáncosok keleties pezsgést loptak be a ferencvárosi utcák jégbordái közé. A fülledtséget viszont ellensúlyozni kellett egy finomabb mozdulatokra épülő kortárs tánccal. Ez egy olyan irányzat, mely elegyíti a balett régimódi lágyságát a jazz lendületességével, és teret enged az improvizációnak is.
Az egyetemi csoportokon kívül vendégfellépők is gondoskodtak az est színesítéséről, többek között az Érdi Torna Club, képviseletükben elsőként tüneményes kislányok varázsoltak elénk egy spanyol dallamokra épülő kortárstánc-koreográfiát. Majd újra az ELTE színeiben táncoló növendékek hódították meg a színpadot a hip-hop önfeledtségét és lazaságát sugározva a közönség sorai felé.
Elnézve a felszabadultságot, ami beragyogta a fellépők arcát, megéreztem, hogy a tánc egy olyan kifejezőeszköz, ami minden érzelmet le tud képezni, sőt, épp ez ad létjogosultságot a sokféle, egymást kiegészítő stílusnak. Mintha ugyanazt próbálnák elmondani, csak különböző szókinccsel, egyedi szórendet alkalmazva mozdulatokba öntött mondataikban. A hastánc például súlyos, erőteljes tőmondatokat használ, magabiztos, pontosan megválogatott szavakkal fest le egyfajta ősi, teremtéssel egyidős nőiességet.
Az egyetemünkön immár 65 éve töretlenül működő néptánccsoportot figyelve – székelyföldi és mezőségi táncokat láthattunk tőlük – úgy éreztem, néptáncolni olyan, mintha a legegyszerűbb, legkönnyebben érthető szavakkal mesélnék el súlyos, húsba vágó történeteket. A mozdulatok egyszerre hordoztak légiességet és darabosságot, jelképezve számomra azt a sallangmentes légkört, amelyben az emberek akkoriban éltek és dolgoztak, amikor még minden faluban működött fonó, valamint azt az ólomnehéz, csigolyagörbítő fájdalmat, amit a sors rájuk rótt.
A hip-hop egy gondűző, önfeledt baráti beszélgetés szókészletét juttatta eszembe: áradt a táncosokból az önbizalom, ruganyos mozdulataik olyanok voltak, mint megannyi lelkesítő felkiáltás. Ha valaki nagyon vágyik egy kis adrenalinlöketre, akkor elég, ha felveszi az általános testnevelés kurzust, ugyanis ennek a keretein belül kezdő szintű hip-hop edzéseken vehet részt.
Az argentin tangó világába nemcsak a kezdő csoport koreográfiája vezetett el, hanem oktatóik is lejtettek egy szenvedélyes táncot, melyet improvizatív elemekkel fűszereztek meg. A tangó számomra egy szerelmes ajkán megszülető, fékezhetetlenül áradó monológ, minden lépés olyan volt, mint borvörös és bársonyfekete szavak lebegése egy sötét szobában.
A legtöbb koreográfiát a kortárs tánc műfajában láthattuk, az Érdi Torna Club csoportjai és a többszörösen díjnyertes Levendula Kortárs Táncműhely előadásában. A lélek mélységeibe vezető, gondolatébresztő mozgásművészet egy olyan beszélgetés szavait juttatta eszembe, amit csak a legfőbb bizalmasaival képes megélni az ember. A nehézségeket, konfliktusokat feltáró, megbicsakló hangon kimondott szavak összefonódnak a megértés, a segítségadás, a változásra sarkallás biztonságot teremtő kifejezéseivel.
A Levendula Kortárs Táncműhely több versenykoreográfiát is elhozott a gálára, a díjnyertes Kapcsolat-Rend-Szer címűt, vagy a szintén komoly eredményekre várományos A mi világunk elnevezésű alkotást, mely a vírushelyzet kiélezettségét foglalta mozdulatokba.
A táncok után jutott idő a köszönetmondásra is, az oktatók és a tánc szakosztály szervezői gárdája is kapott elismerést a lezárások alatt nyújtott, minden nehézséggel dacoló összefogásért, mellyel ezt a közösséget működtették. Azt hiszem, minden jelenlévő nevében mondhatom, hogy az ELTE BEAC tánc szakosztályának gálája melegséget vitt az esténkbe, egy olyan kis lángot, amit sokáig őrizgethetünk kellemes emlékeink között.
Fotók: Czakó Timi (ELTE Online)
