Tánclépésekbe öntött érzelmek az ELTE BEAC gáláján

A csípős idő és a közelgő vizsgaidőszak ellenére is teltház előtt zajlott a BEAC tánc szakosztályának félévzáró gálája december 9-én, ahol ötféle stílusban – hastánc, kortárs tánc, hip-hop, argentin tangó, néptánc – mutatták be a lelkes növendékek e mozgásforma sokszínűségét és kifejezőerejét.

A felütés megalapozta a kellemes hangulatot, a hastáncosok keleties pezsgést loptak be a ferencvárosi utcák jégbordái közé. A fülledtséget viszont ellensúlyozni kellett egy finomabb mozdulatokra épülő kortárs tánccal. Ez egy olyan irányzat, mely elegyíti a balett régimódi lágyságát a jazz lendületességével, és teret enged az improvizációnak is.

Hastánc-performansz

Az egyetemi csoportokon kívül vendégfellépők is gondoskodtak az est színesítéséről, többek között az Érdi Torna Club, képviseletükben elsőként tüneményes kislányok varázsoltak elénk egy spanyol dallamokra épülő kortárstánc-koreográfiát. Majd újra az ELTE színeiben táncoló növendékek hódították meg a színpadot a hip-hop önfeledtségét és lazaságát sugározva a közönség sorai felé.

Színpadon a hip-hop csoport

Elnézve a felszabadultságot, ami beragyogta a fellépők arcát, megéreztem, hogy a tánc egy olyan kifejezőeszköz, ami minden érzelmet le tud képezni, sőt, épp ez ad létjogosultságot a sokféle, egymást kiegészítő stílusnak. Mintha ugyanazt próbálnák elmondani, csak különböző szókinccsel, egyedi szórendet alkalmazva mozdulatokba öntött mondataikban. A hastánc például súlyos, erőteljes tőmondatokat használ, magabiztos, pontosan megválogatott szavakkal fest le egyfajta ősi, teremtéssel egyidős nőiességet.

Az egyetemünkön immár 65 éve töretlenül működő néptánccsoportot figyelve – székelyföldi és mezőségi táncokat láthattunk tőlük – úgy éreztem, néptáncolni olyan, mintha a legegyszerűbb, legkönnyebben érthető szavakkal mesélnék el súlyos, húsba vágó történeteket. A mozdulatok egyszerre hordoztak légiességet és darabosságot, jelképezve számomra azt a sallangmentes légkört, amelyben az emberek akkoriban éltek és dolgoztak, amikor még minden faluban működött fonó, valamint azt az ólomnehéz, csigolyagörbítő fájdalmat, amit a sors rájuk rótt.

Mezőségi néptánc

A hip-hop egy gondűző, önfeledt baráti beszélgetés szókészletét juttatta eszembe: áradt a táncosokból az önbizalom, ruganyos mozdulataik olyanok voltak, mint megannyi lelkesítő felkiáltás. Ha valaki nagyon vágyik egy kis adrenalinlöketre, akkor elég, ha felveszi az általános testnevelés kurzust, ugyanis ennek a keretein belül kezdő szintű hip-hop edzéseken vehet részt.

Az argentin tangó világába nemcsak a kezdő csoport koreográfiája vezetett el, hanem oktatóik is lejtettek egy szenvedélyes táncot, melyet improvizatív elemekkel fűszereztek meg. A tangó számomra egy szerelmes ajkán megszülető, fékezhetetlenül áradó monológ, minden lépés olyan volt, mint borvörös és bársonyfekete szavak lebegése egy sötét szobában.

Az argentintangó-oktatók koreográfiája

 A legtöbb koreográfiát a kortárs tánc műfajában láthattuk, az Érdi Torna Club csoportjai és a többszörösen díjnyertes Levendula Kortárs Táncműhely előadásában. A lélek mélységeibe vezető, gondolatébresztő mozgásművészet egy olyan beszélgetés szavait juttatta eszembe, amit csak a legfőbb bizalmasaival képes megélni az ember. A nehézségeket, konfliktusokat feltáró, megbicsakló hangon kimondott szavak összefonódnak a megértés, a segítségadás, a változásra sarkallás biztonságot teremtő kifejezéseivel.

Kortárs tánc

A Levendula Kortárs Táncműhely több versenykoreográfiát is elhozott a gálára, a díjnyertes Kapcsolat-Rend-Szer címűt, vagy a szintén komoly eredményekre várományos A mi világunk elnevezésű alkotást, mely a vírushelyzet kiélezettségét foglalta mozdulatokba.

A Levendula Kortárs Táncműhely performansza

A táncok után jutott idő a köszönetmondásra is, az oktatók és a tánc szakosztály szervezői gárdája is kapott elismerést a lezárások alatt nyújtott, minden nehézséggel dacoló összefogásért, mellyel ezt a közösséget működtették. Azt hiszem, minden jelenlévő nevében mondhatom, hogy az ELTE BEAC tánc szakosztályának gálája melegséget vitt az esténkbe, egy olyan kis lángot, amit sokáig őrizgethetünk kellemes emlékeink között.

Fotók: Czakó Timi (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]