Olimpiai bajnok adta át a Tüskecsarnok új termét

Május 6-a jeles dátum a sportbarátok körében, ugyanis 2000 óta ez a Magyar Sport Napja, tisztelegve az 1875-ös, első szabadtéri sportverseny előtt, amit ezen a napon, Eszterházy Miksa gróf szervezett a Magyar Athlétikai Clubbal karöltve. Nem véletlen, hogy ekkor adták át a Tüskecsarnok új termét is.

Az ELTE és a BEAC közös megnyitóján Nébald György olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Universiade ezüstérmes kardozó és az ELTE öregdiákja a Tüskecsarnok igazgatójaként köszöntötte a résztvevőket. A hallgatóság soraiban többszörös magyar bajnokok, utánpótlás Európa- és világbajnok hallgatók, az ELTE magyar egyetemi bajnok cheerleaderei, ezüstérmes férfi vízilabda, bronzérmes női röplabda és férfi kosárlabda csapata foglalt helyet, akiket Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője név szerint is köszöntött.

Eszterházy Miksa mellett Eszterházy Péter neve is előkerült, Utazás a tizenhatos mélyére c. könyvéből Pozsár-Szentmiklósy Zoltán idézett, és kiemelte az előző évben szerzett 55 dobogós egyetemi bajnoki helyezést, a sikeres egyetemi világbajnoki (Kovács Zsófia) és Téli Universiade (Burján Csaba) sikeres sportolóit.

A BEAC elnöke, Karácsony András a szervezet alakulásáról emlékezett meg, ami egészen 1875 április 8-ig vezethető vissza, amikor közel 300 sportoló vett részt a Nemzeti Lovardában megrendezett 100 yardos síkversenyen, súlydobáson, ökölvíváson, 120 yardos gátversenyen, távugráson, 2 mérföldes síkversenyen és magasugráson.

Az ELTE EHÖK elnöke, Zaránd Péter zárta a felszólalók sorát, beszédében szót ejtett a hallgatói sportfinanszírozásról, nevezetesen, hogy a hallgatói önkormányzat félévente 2 millió forinttal támogatja a versenysportot, amit utazásra, szállásra és felkészülési költségekre használhatnak sportolóink.

A köszöntők után az egység jegyében bemutatták az ELTE új formaruháit, aminek beszerzésében jelentősen közreműködött az ELTE Sportiroda és a BEAC. Reméljük számos alkalommal tapsolhatunk a bordó-fekete összeállításnak a dobogó legfelső fokán!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]