Dinamika, taktika, dráma: MEFOB futsal döntő a BEAC-on

Május 7-én és 8-án a teremlabdarúgásé volt a főszerep a Bogdánfy úton, ugyanis immár másodszor adott otthont a BEAC csarnoka a legjobb csapatoknak. A futsal szerelmesei nem csalódtak, mindkét döntő számos izgalmat tartogatott.

Csütörtökön délelőtt a sorsolás után megkezdődtek az elődöntők, ahol a 2014/15-ös szezon legjobb négy női és férfi alakulata képviseltette magát. A hölgyeknél akadt kevesebb izgulnivaló, a Debreceni Egyetem 9 – 2-re múlta felül a Testnevelési Egyetem csapatát, míg a Nyugat-magyarországi Egyetem 5 – 1-el jutott a fináléba a házigazda csapat ellen. Az urak csatája már kiélezett küzdelmet hozott, a tavalyi két finalista, a Miskolci Egyetem és a BME már az elődöntőben egymásnak feszült, és az 5 a 4 elleni játékának köszönhetően sikerült revansot vennie a pesti srácoknak, 6 – 4-es végeredménnyel kerültek a döntőbe, ahova még a szombathelyi rekordbajnok csapat kvalifikálta magát. De micsoda csatában! Kétgólos hátrányból felállva, a végső sípszó előtt másfél perccel egyenlítettek ki, hogy aztán a hosszabbításból magabiztosan, két gólt lőve kerüljenek a döntőbe a Széchenyi István Egyetem futsalosai ellen.

A pénteki napon megérte korán kelni, ugyanis az Eötvös Loránd Tudományegyetem női futsal csapata hatalmas sikert elérve megszerezte a bronzérmet, és a félidei döntetlen után magabiztosan, 8 – 4-re diadalmaskodtak a tavalyi aranyérmes Testnevelés Egyetemet felett. A bronzérmes csapat tagjai Sajben Marcell vezetésével: Móczik Alexandra, Hajdú Orsolya, Baksai Éva, Pfundtner Vivien, Blayer Zsófia, Tatai Krisztina, Pinczi Anita, Gladity Alexandra, Horváth Orsolya, Bradács Krisztina, Kövecses Gréta, Kovács Nikolett, Kocsis Noémi és Hangyoni Anna. Férfiaknál a borsodi legények simán, 4 – 1-re verték a győri focistákat, így a tavalyi aranyérem után idén a bronzzal térhettek haza.

Az igazi dráma a döntőkre érkezett el, előbb a debreceni és a szombathelyi lányok párharcán akadt izgulni való, és kiélezett küzdelemben Czóbelné Mester Kata hajdúsági tanítványai 3 – 2-es győzelmet arattak a NYME felett, majd mint kiderült, a dráma csak ezután következett.

A délutáni férfi döntőre már szépszámú érdeklődő is összegyűlt, és az óriási tét a játékosokon is érződött, pattanásig feszültek az idegek, és minden véleményes szituációt heves reklamálás követett. A főváros és a vidék csatájában először az előbbieknek állt a zászló, 2 – 0-ra is vezettek, de a szombathelyiek roppant fegyelmezett játékkal megfordították a meccset. A BME nem adta fel, és a vége előtt sikerült némi szerencsével sikerült is egalizálni. Jöhetett a hosszabbítás, ahol a vasiak faultjai döntőnek bizonyultak, két kihagyott tízméteres után a harmadikat értékesítették Csernai Gáspár tanítványai, ezzel nagyon közel kerülve a győzelemhez. A szombathelyiek nem adták fel, másodpercekkel a vége előtt még kapufát rúgtak, majd szó szerint az utolsó tizedmásodpercekben még egy ziccert is kihagytak. Az eredmény így nem változott, a 2014/15-ös szezon bajnoki serlegét a BME futsal csapata vehette át! A díjátadón Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője kérte fel az MLSZ Budapesti igazgatóját, Lovász Tamást, az MLSZ Futsal koordinátorát Kasza Jánost, és Gömör Ivánt, az ELTE SPORT Kft. ügyvezetőjét a díjak átadására. A torna legjobb kapusainak Kiss Emíliát és Matyi Benjámint választották (mindketten NYME-SEK), míg a legjobb játékosnak járó címet Csiszár Heni (DE) és Weimann Richárd (BME) vihette haza.