Ez a csodálatos játék összehozza egyetemünk külföldi hallgatóit is, pláne, ha eljön a legendás Zlatan Ibrahimovic! Az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság-nak és az ESN ELTE-nek köszönhetően élményekkel gazdagon búcsúzhatnak majd hazánktól.
Hogy egy kicsit bemutassuk az eddigieket, felkerestük Bencsik Gergőt, az IK HÖK Külügyi Bizottságának elnökét és ESN ELTE önkéntest, aki tavasszal már a harmadik ESN Focikupáját fogja szervezni.Először, 2012-ben még résztvevőként volt jelen, 2013-ban viszont már főszervezőként bonyolította le a tornát. Gergő szerint a csapatsportok, különösen a foci, kiválóan alkalmasak arra, hogy összekovácsoljanak egy-egy közösséget vagy összerázzanak ismeretlen embereket.
Elsősorban ERASMUS-os hallgatóknak szól a szervezés, de minden külföldi hallgatót is szívesen fogadnak, ezért is inkább Külügyes Focikupa az alternatív neve a focis rendezvénynek. Korábban magyar hallgatók is részt vehettek, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, a hazai hallgatók számát csapatonként maximum 2 főben szabályozták. Ezt a nagy érdeklődést mutatja, hogy a tavalyi egy pályás lebonyolítás, nem bizonyult elegendőnek. Mivel túljelentkezés volt, idén sikeresen pályáztak meg egy Rektori Sportpályázatot, így tíz csapat indulhatott, és két pályán folyt a játék (igaz még így is volt két csapat, aki már nem tudott nevezni).
Hogy mi volt ennek a nagy népszerűségnek az oka?
Talán az, hogy a második Gergő által szervezett focitornán jelen volt a világhírű Zlatan Ibrahimovic is. Bár élőben nem, csupán számos ESN fotón, hashtagen, illetve egy vicces Youtube videón szerepelt. A poén azonban olyan jól sikerült, hogy számos külföldi hallgató teljesen elhitte. A “Zlatan will be there!” pedig szó szerint lett véve.
A Zlatan-os videót itt tekinthetitek meg!
Olyan üzenetek érkeztek, amelyek arról érdeklődtek, hogy mikor lehetne fotózkodni a sztárral, illetve, hogy mikor lehet egyáltalán csak megtekinteni őt. Bár a szervező nem győzött mentegetőzni, hogy ez csak egy figyelemfelkeltő vicc volt, mégis jól sült el a dolog, senki sem sértődött meg. Utólag számtalan pozitív, személyes és Faceebook-os visszajelzés érkezett. Úgy tűnik Zlatannak ott sem kell lennie, hogy ott legyen…
Kupával, oklevelekkel, ajándékokkal díjazták a dobogósokat, emellett külön éremben, oklevélben részesült a legjobb játékos, illetve legjobb góllövő játékos is. A jobb hangulat érdekében végig zene szól a tornák alatt. Idén az ELTE-s Cheerleader csapat bemutatójával szerették volna emelni a színvonalat, de ők sajnos az utolsó pillanatban visszamondták a részvételt. A következő tornára (ezt mi is üzenjük) kötelező számukra a részvétel!
Mint már említettük sok a pozitív visszajelzés érkezett. Többen is megkeresték a szervezőket, hogy mikor lesz a következő kupa. Sajnos ilyen kupát csak tavasszal fognak legközelebb szervezni, addig más lehetőséget kínálnak: November 21-ével beindul az ESN ELTE OneHourFootball sorozat, aminek keretében mindenki kedvére jöhet játszani egy órát péntekenként a BEAC-on. Ezt itt tekinthetitek meg!
Jó érzés látni, amikor egy csapatban játszik spanyol, francia, török, norvég és brazil külföldi hallgató is. Erre máshol nem sok lehetőség adódna, de az ESN ELTE-nek köszönhetően már ez is lehetséges.
Kívánunk további sikereket a szervezéshez!