Kövesd a Cápát!

Tudtad, hogy a legsikeresebb magyar csapatsport egyetemünkön is űzhető? Az I. Vízilabda MEFOB-on 5. helyezést elérő ELTE-s férfi pólósok szervezőjével és vezetőedzőjével beszélgettünk.

Péntek késő este van, 11 óra is elmúlt már. Alakul a hangulat a városban. Az ELTE MEFOB 5. helyezett vízilabdásai azonban nem rég szálltak partra egy kemény edzés után. A fiúktól épp hogy csak elköszönünk, beszállunk egy metró kocsiba, és mintha egyből egy buli kellős közepére csöppentünk volna… Van itt minden: harsogó fiatalok, piásüvegek és üveges tekintetek. Én meg közben továbbra is azon gondolkodom, milyen jó volt megismerni és látni ezeket a srácokat. (És persze nem csak azért, mert többnyire egy szál fürdőgatyában flangáltak fel-alá.)

Az ELTE keménykötésű vízilabda csapatának vezetőedzőjével, Szabó Attilával beszélgettem – immár a lelátón, az uszoda kedvelt alapzajában, néhány öltözködő és egyáltalán nem szégyellős csapattag által körülvéve. Attila programtervező
matematikusként természetesen az ELTE padjait koptatta, majd PhD abszolutóriumot is itt szerzett, jelenleg szabadidejében, munka mellett edz és szervez.

Talán kevesen sejtik, hogy az ELTE-nek még vízilabdacsapata is van…

Pedig mennyire, hogy van. Mi vagyunk az ELTE Vízilabda DSK és a BEAC diáksportköreként létezünk. A DSK 1993-ban alakult, melyet kezdetben Rónaszéki István szervezett, később pedig én vettem át tőle ezeket a teendőket.

Bár talán még nem vagytok szélesebb körben ismertek, a honlapotok és a Facebook profilotok gyakorlatilag profinak mondható.

A honlapért én felelek, a Facebookot egy végzett jogász csapattag kezeli. Egyébként a TTK, az IK és az ÁJK karairól van a legtöbb játékosunk, de vannak PPK-sok, sőt BTK-sok is, sőt még Erasmus-os cserediákok is megfordulnak köztünk.

Hogyan néz ki egy átlagos edzésetek?

A 25-30 fős körből általában 10-18-an jönnek le az edzésekre. Beugrunk, lassú úszás, hajtós úszás, lábtempó, passzolás, lövés, majd játék – nagy vonalakban így szokott kinézni a program.

Mennyire problémás számotokra az edzések kései időpontja?

Péntek este 9-től és szombat délután edzünk, mindkettő borzasztóan rossz időpont, ez komoly gátja a továbblépésnek. A vidéki játékosokat így nem, vagy csak rettenetesen nehezen tudjuk megfogni.

A Budapest Bajnokságban szerepeltek, hogy áll jelenleg a gárda?

A bajnokságban nagyon sok csapat van, mi az alsóház közepén foglalunk helyet. A legjobbak heti négyszer edzenek… Ebben a sportban ott a víz, amit le kell győzni. Mi heti kétszer tehetjük ezt meg. Számunkra egy egyetemi bajnokság lenne ideális, idén először került megrendezésre ilyen, ahol egyből szép eredményt is értünk el. Egyébként amellett, hogy az egyik szemem nevetett, a másik sírt, mivel végzettként én már nem képviselhettem a vízben az ELTE csapatát.

Köszönöm, hogy említetted, szívből gratulálunk a MEFOB-on elért 5. helyezéshez! Kemény csaták zajlanak egy ilyen bajnokságon? Mi volt a benyomástok a rendezvényről?

Ez egy igen jó hangulatú, jól szervezett bajnokság volt. Olyan, a saját egyetemüket képviselő projektcsapatok alakultak, melyek tagjai egymásnak is újak voltak, mivel más-más együttesben játszanak. Ráadásul új szabályokat vezettek be, ami még izgalmasabbá tette a mérkőzéseket. Előfordult, hogy a győztes gól az utolsó 10 másodpercben született.

Volt közönség? Milyen az ELTE-s szurkolótábor?

Sokan szurkoltak, javarészt hölgyek. Úgy tűnik azonban, hogy az ELTE-sekhez nem igazán jutott el az üzenet, hogy jöjjenek ki szorítani értünk. Bár azért szerencsére nem maradtunk drukkerek nélkül, például spanyol játékosunk, Eloy„személyes szurkolói” a testükre festették kedvencük nevét. Reméljük, jövőre is lesz MEFOB és akkor már több hallgató lesz kint a mérkőzéseken. Főleg a hölgyeket várjuk. Végül is férfiak vannak fürdőnadrágban…

Mik a távlati célok? Vártok új tagokat a csapatba? Kik jöhetnek számításba egyáltalán?

Folyamatosan várunk új tagokat. A friss emberek megtartásával sajnos akadnak gondjaink. Nekik mindig az éppen aktuális csapathoz kell alkalmazkodniuk, korábban az amatőrök, most a kevésbé amatőrök vannak többen. Viszont állíthatom: aki vízilabdázott már egy kicsit életében, annak nincs félnivalója. Amire továbbá nagy szükségünk lenne, az egy ELTE-s fiatal, aki imád szervezni, ugyanis lassan szeretném már átadni a stafétabotot. Összességében jó lenne minél több fiatalt megnyerni, és ha az egyetemista-főiskolás bajnokságokon az Eötvös Loránd Tudományegyetem csapataként folyamatosan meg tudnánk jelenni, az nagyszerű lenne. Ha pedig marad energia, az országos versenyrendszerbe is bekapcsolódhatnánk. Sokan sajnos nem is tudnak rólunk, nem gondolják, hogy az ELTE-n vízilabdázni is lehet. Reményeink szerint ez a cikk is javít majd ezen a helyzeten. Jöjjön mindenki, aki játszani szeretne, mi mindent meg tudunk valóstani, a lényeg, hogy igény legyen rá – mondhatni, a határ a csillagos ég.

Végezetül megkérdezném, miért éppen egy cápa a kabalaállatotok?

Ez jól szimbolizálja a csapat működését, az önszerveződés erejét, fontosságát. Egy tagunk készítette, aki szívesen foglalkozik grafikával. Egyébként meg természetesen azért, mert szerintünk a cápa szexi…

További információk a csapattal kapcsolatban:

https://www.facebook.com/pages/ELTE-V%C3%ADzilabda-DSK/125489334202448?fref=ts

http://vizilabda.elte.hu/

(Fotó: Vörös Tamás)