November 2-án tartotta az ELTE SEK Történeti Diákműhely a novemberi előadásos estjét, amin hat előadó szerepelt. Ezúttal az első három előadásról számolunk be.
Mindannyiunk számára ismert az a terület, amelyről általában a háborúk és zavargások kapcsán hallhatunk. Sajnos sokszor szinte csak ebben a szövegkörnyezetben emlegetjük a Közel-Kelet térségét, megfeledkezve arról az igencsak színes világról és a magával ragadó hangulatáról, amiért valójában beszélnünk kellene róla.
Azt már megtanultuk, hogy a történelem a jelenünket is képezi – ez a Közel-Kelet esetében sincs máshogy. A térség mai helyzete, gondjai, de kulturálisan kiemelkedő mivolta is mind összefüggésben áll a múlt eseményeivel – az ELTE SEK Történeti Diákműhely november 2-án tartott tematikus estje erre fókuszált.
Az esemény kezdetén a Diákműhely elnöke, Novák Róbert köszöntötte mind a személyesen, mind az online formában jelenlévőket – a félév második tematikus estjét ugyanis a Microsoft Teams felületéről is lehetett követni, akárcsak az elsőt. A Közel-Kelet térségének történelméből, kultúrájából, rendszeréből hatan hoztak egy-egy csipetnyit 20-25 perces előadások formájában – ezek közül most az első háromról számolunk be.
Takács Noel: Szíria a függetlenségtől a polgárháborúig
A sort a Szíria függetlenségével, majd polgárháborús viszonyaival foglalkozó Takács Noel nyitotta, aki a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves angol–történelem szakos hallgatója. Noel korábban a Diákműhely által társszervezett Magyarország 1772–1896 hallgatói konferencián vett részt először, így már visszatérő vendégnek számít.
Bevezetőjében elmondta, hogy témaválasztásának legfőbb oka a „harmadikutasság” iránti érdeklődése volt, emiatt ásta jobban bele magát a szíriai függetlenség kivívásától a polgárháború kirobbanásáig tartó időszak eseményeibe.
Az indoklást egy rövid összefoglaló előzte meg, ami az ország függetlensége előtti évek helyzetéről adott számot: „Szíria az 1920-as évekig az Oszmán Birodalom része volt, és a 20-as évektől egészen 1946-ig francia mandátum alatt állt. Ez idő alatt is voltak köztársasági elnökök, viszont nekik a francia mandátum törvényeihez kellett igazodniuk. Fontos, hogy megkülönböztessük Szíriát mint országot, amelynek határait a francia mandátum szabta meg, és mint földrajzi fogalmat, ami egy ősi földrajzi területet jelöl. Ez ugyanis lefedi szinte az egész Közel-Keletet – többek között Irakot, Palesztinát, Libanont, sőt Egyiptom egy részét is. Az ősi terület a gyarmatosítók miatt elveszett” – ismertette Noel.
Az 1946-tól tartó független Szíria államformája kezdetben nepotista parlamentáris köztársaság volt, ami mindössze annyit jelent, hogy neves családok vezették az országot, és ezeknek a családoknak a tagjai közül kerültek ki a képviselők. „Voltak olyan képviselők, akik írástudatlanok voltak vagy egyszerűen semmilyen iskolázottságuk nem volt, ebből adódóan nem is értettek a feladatukhoz. Érezhetjük, hogy ez hosszú távon milyen káoszhoz vezethet” – tette hozzá az előadó.
A kormánypárt az úgynevezett „Nemzeti blokk” volt Sukri al-Kuwatli elnökletével, és két részből állt: a damaszkuszi jobbközép Nemzeti Pártból, valamint az aleppói balközép Néppártból, tehát koalíciós vezetésről van szó. „A Nemzeti Párt köreiben már megfigyelhető volt a pánarab eszmék terjedése, ami az arab világ egyesülését, összeolvadását propagálta, ennek jellemvonásai pedig a baathizmusban is fellelhetők” – magyarázta Noel, majd rátért a kormányzat ellenzékének ismertetésére, többek között a Khalid Bakdash vezette Szír Kommunista Pártra.
Hafez al-Assad (…) végrehajtotta a közoktatási reformot is, aminek következtében 1990-re a tízéves gyerekek négyötöde tudott írni és olvasni. Ez nagy előrelépésnek bizonyult, hiszen 1960-ban a gyerekek kétharmada írástudatlan volt.
A függetlenség első 24 évében elnökök és államformák váltották egymást, hol – az egyébként igen gyakori – puccsok következtében, hol az élet végérvényessége miatt. 1958-ban kommunista befolyás miatt Szíria kénytelen volt belépni az arab unióba, vagyis az Egyesült Arab Köztársaságba, ahol egyiptomi dominancia érvényesült: „600 tagból legalább 400 tag egyiptomi volt, így az ő kezükben volt az irányítás, ami abban is megmutatkozott, hogy Gamal Abden-Nasszer, Egyiptom akkori köztársasági elnöke betiltotta a politikai pártokat. Az uniónak aztán az 1961-es év vetett véget, pontosabban egy újabb szíriai puccs.”
Az erőszakos hatalomátvétellel tarkított időszaknak 1970-től vége szakadt, amikor is Hafez al-Assad lett Szíria vezetője, aki 30 éven keresztül töltötte be a pozíciót. „Hafez al-Assad igen iskolázott alavita, így az egész rezsim erre a közösségre építkezik – még ma is. A puccs után átformálta a baathista pártot vezetőközpontúvá, személyi kultuszt és titkos szolgálatot alakított ki. Végrehajtotta a közoktatási reformot is, aminek következtében 1990-re a tízéves gyerekek négyötöde tudott írni és olvasni. Ez nagy előrelépésnek bizonyult, hiszen 1960-ban a gyerekek kétharmada írástudatlan volt” – osztotta meg a hallgatósággal Noel.
2000-ben Hafez al-Assad elhunyt, így utódja másodszülött fia, Bashar al-Assad lett, aki liberalizációba kezdett. Ennek következtében engedélyezte a konstruktív kritikát, a korrupció megszüntetésén fáradozott, valamint megerősítette a nők pozícióját is. 2001-ben azonban a folyamatnak vége szakadt, ugyanis a hafezi politikusok nyomást gyakoroltak rá azzal az indokkal, hogy a rezsim meg fog bukni.
A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadások után Bashar szorosabb kapcsolatokat igyekezett kiépíteni az Amerikai Egyesült Államokkal. A terrortámadásról a titkos szolgálat által gyűjtött információkat kiadta, viszont a nép a palesztin–izraeli konfliktus miatt az izraelbarát Amerikai Egyesült Államokban ellenséget látott.
Az iraki konfliktus következtében az USA szankciókat szabott ki Szíriára, mivel az kereskedett Irakkal és engedte a militánsok szíriai határon keresztüli mozgását. A polgárháborúba torkolló problémát azonban nem ez okozta: „A Mukhabarat túlreagálta az arab tavasz tüntetéseit. A konfliktus akkor fajult el, amikor a rendőrség letartóztatott 15 gyereket, akik a rendszer és Bashar al-Assad bukását követelő graffitikkel írták tele a falakat. Tiltakozásul erőszakos tüntetések, szinte zavargások kezdődtek, amely igazából nem sokkal később polgárháborúba torkollott” – zárta előadását Noel.
Hengszter Norbert: Kalandtúra az ősi, misztikus Babilóniában
A következő prezentáló Hengszter Norbert ötödéves magyar–történelem szakos hallgató volt. Norbert aktív tagja a Történeti Diákműhelynek – nemcsak előadóként, hanem szervezőként is; ezt az elnök, Novák Róbert is kiemelte.
A hallgató előadásának fókuszában Mezopotámia, pontosabban Babilónia kulturális és vallási jellemzői álltak. Bevezetőjében szót ejtett arról, hogy jelenleg a rövid tanítási gyakorlatát végzi, ennek keretén belül találkozott először ezzel a témával, ami felkeltette a figyelmét. „Gondolkodtam, mégis hogyan állhatnék neki az előadásomnak, mi legyen a kiindulópontja. A kilencedikes Színes irodalom tankönyvben találkoztam a mindössze egy rövid bekezdésnyi babiloni teremtéstörténettel, ami rendkívül általános tényeket sorol fel. Annyit tudhatunk meg belőle, hogy létezik egy főisten, Marduk, aki egy bizonyos Kingu nevű istenség véréből teremtette az első embert. Azokra a kérdésekre, hogy kik ezek a szereplők, kik azok a régi istenek, hogy teremtődött a világ, nem kapunk választ” – ismertette, majd hozzátette, előadásával az előbbiekre szeretne magyarázatot adni a jelenlévőknek.
A bemutatóját egy rövid történeti kitekintéssel indította Mezopotámia kezdeti városállamairól, megemlítette a nagyobb központokat, majd hozzátette, mindegyik város rendelkezett saját védőistennel, akik szinte udvartartást építettek ki maguknak. „Látszik, hogy ekkor még nem beszélhetünk egységes vallásról, ez a felállás pedig kissé hasonlít a görögökére is, hiába gondoljuk ma úgy, hogy az ő esetükben máshogy van. Azok, akik komolyabban foglalkoznak ezzel, tudják, hogy a görög városállamoknak is épp úgy megvoltak a saját védőisteneik, a saját történeteik” – mutatott rá a hasonlóságra Norbert.
A későbbiekben a városállamokból államalakulatok lettek, ezek pedig próbáltak a különböző istenségek között kapcsolatot teremteni – általában a sajátjukat a legfőbb pozícióba helyezni, míg a legyőzött városok istenségeit a főisten alá rendelni. Így jöttek létre a családfák.
„A babiloni teremtéstörténet az Enuma elisben található, amit Hammurapi átíratott – kezdetben nem Marduk volt a főisten, ő csak Hammurapi uralkodásának idején vált azzá. Őt megelőzte Anu, az égisten, valamint Enlil, a földisten. Tehát legalább három teremtéstörténet létezik valójában, csak ezeket mindig megváltoztatták” – tért rá Norbert a teremtésmítosz részleteire, aminek egyes motívumai egyébként a görög mitológiában is éppen úgy megtalálhatók.
Tapasztaltam, hogy a diákokat nem igazán köti le a Gilgames-eposz, főleg, ha csak annyit mondasz róla, hogy létezett és meg kell tanulni. Valamihez kötni kell ezeket, összefüggéseket hozni vagy együtt tanítani, érdekes történeteket hozzákapcsolni. A babiloni, mezopotámiai vallás a kultúra részét képezi, mindenképp fontos, hogy említést tegyünk róla.
Az előadó visszautalt a bevezetőjében mutatott tankönyvrészletre, ami nem árul el semmi konkrétumot, ráadásul nem von párhuzamot semmilyen más hitvilágokkal. Norbert célja az volt, hogy ezen változtasson, kissé részletekbe menően mutassa be a babiloni teremtéstörténetet, és összefüggésekkel kösse azt más mitológiák teremtéstörténeteihez. Ennek kapcsán említette meg, hogy a babiloni mitológia és politika egybefüggött, emiatt nem létezett egységes világkép, valamilyen különbség mindig mutatkozott. Egy változat szerint a világ három égi és három földi részből állt, amit később kibővítettek hétre. „A hetes szám a keresztény hitnél is visszatér a hetedik mennyország képében” – tette hozzá érdekességként az előadó, majd folytatta a világkép elemzését.
A prezentáció végén Norbert feltüntette többek között a Színes irodalom tankönyvet, ennek kapcsán pedig megjegyezte, hogy szerinte más módon kellene említést tenni például erről a teremtéstörténetről is: „Tapasztaltam, hogy a diákokat nem igazán köti le a Gilgames-eposz, főleg, ha csak annyit mondasz róla, hogy létezett és meg kell tanulni. Valamihez kötni kell ezeket, összefüggéseket hozni vagy együtt tanítani, érdekes történeteket hozzákapcsolni. A babiloni, mezopotámiai vallás a kultúra részét képezi, mindenképp fontos, hogy említést tegyünk róla” – zárta előadását.
Szabó Bálint: Az első világháború a Közel-Keleten
Az első világháború kapcsán hajlamosak vagyunk kizárólag az olyan eseményekkel foglalkozni, amelyek ezen a kontinensen mentek végbe, mind a politikai, mind a hadszíntéren. A világháború azonban nem csak itt zajlott. Szabó Bálint negyedéves történelem–földrajz szakos hallgató, az est harmadik előadója megragadta az alkalmat, hogy a TDM tematikus estjén kilépjen az Európa-centrikusságból és a közel-keleti térséget helyezze fókuszba.
Kifejezetten magyar specifikumot ragadtam ki, hiszen amikor kutattam a témában, láttam, hogy magyar tüzérek is jelentős szerepet játszottak a Szentföldön harcolva.
„Nem az volt a célom, hogy az egész konfliktus és annak minden hadszíntere szóba kerüljön a Közel-Kelet kapcsán. Kifejezetten magyar specifikumot ragadtam ki, hiszen amikor kutattam a témában, láttam, hogy magyar tüzérek is jelentős szerepet játszottak a Szentföldön harcolva” – vezette be előadását Bálint, majd rátért arra, miért is kerülhetett sor az oszmánok megsegítésére. „1915 februárjában a törökök sikertelen kísérletet tettek a Szuezi-csatorna elfoglalására, amelyet a brit antant csapatok ellenőriztek. Ennek egyik előzménye az volt, hogy 1914 augusztusában a németek és a törökök egy megállapodást kötöttek, amiben a németek segítséget ígértek az Oszmán Birodalomnak külső támadás esetén. Ehhez az Osztrák–Magyar Monarchia 1915 januárjában csatlakozott.”
A kudarc ellenére a szuezi támadás terve napirenden maradt – ha az európai frontvonalakon nem lehet áttörést elérni, más hadszíntereken kell ezt véghez vinni. Enver pasa, a török hadügyminiszter volt az a személy, aki segítséget kért az osztrák–magyar attasétól, Pomiankowski tábornoktól. „»Na ich glaub’ doch, die sehen wir nimmer« – az alábbi idézetet állítólag Ferenc József mondta, amikor aláírta a kiküldetési parancsot. Ez mindössze annyit jelent, hogy »Ezeket se fogjuk viszont látni«” – tette hozzá Bálint érdekességként, mielőtt bemutatta volna részletekbe menően a császári és királyi Marno hegyi tarackos osztályt, valamint magát a hadműveletet.
Augusztus elején a törökök ismét kísérletet tettek a Szuezi-csatorna elfoglalására, de a rendkívül rossz terepviszonyok miatt volt, hogy mindössze napi egy kilométert tudtak csak megtenni a tüzérek. Egy brit lovas ellentámadás végül vissza is vetette őket, így pár nap alatt meghiúsult az akció. „Augusztus 7-én rendelték el az általános visszavonulást, aminek az utóvédje a Marno hegyi tarackos osztály lett. Sikeresen visszaverték a brit támadásokat, és Betlehemben rendezkedtek be téli szállás gyanánt” – mesélte az előadó a kialakuló frontvonal első összecsapásait, amit az 1917-es gázai csatákkal, Gáza és Jeruzsálem elestével és az 1918-as transzjordániai csatákkal folytatott.
1916 tavaszán kezdődött meg a kivonulás. A hadsereget számos egészségügyi csapat és betegellátó is kísérte, mert rendkívül aggódtak a klimatikus viszonyok miatt. Bálint rámutatott, hogy az uralkodót is gyötörték hasonló érzések: „Ferenc József egyébként maga is érdeklődött később, hogy hogyan bírják a csapatok az ottani időjárási viszontagságokat.”
„1918 novembere folyamán az osztrák–magyar csapatok elcsigázva, de minden eszközüket megtartva érkeztek vissza Isztambulba hajókon. 1919 januárjában 200 tiszt, 1050 közkatona és 200 civil tért haza – többen, mint ahányan kimentek, hiszen időközben nyilván erősítésekre is szükség volt. Így ért véget számukra az egyébként dicsőségesnek mondható háború” – tett pontot izgalmas mondandójának végére Bálint.
Az est folyamán a jelenlévők hat színvonalas előadás segítségével utazhattak a Közel-Kelet térségébe anélkül, hogy helyet változtattak volna. Nem volt szükség repülőjegyre, tömegközlekedésre ahhoz, hogy a hallgatóság közelebbről is megismerhessen új országokat, időben utazzon és ezáltal belelásson azokba a történelmi folyamatokba, amik a jelent is képezik. A Történeti Diákműhely ismét egy izgalmas és feledhetetlen estével járult hozzá a hallgatók önképzéséhez.
Érdekel a másik három előadás is? Összefoglalójukat elolvashatod ide kattintva!
Képek: ELTE SEK Történeti Diákműhely