Szombathely, Kőszegi utca 4. Sokan elmennek a hely mellett, pedig a kis terasz és a bejárat melletti lóca is igen árulkodó: egy hangulatos, otthonos kávézó bújik meg a hatalmas ajtók mögött. Ha szeretitek a specialty kávét, szívesen esztek különleges reggeliket és süteményeket, olvassátok el cikkünket, és ismerkedjetek meg Varga Mónikával és Kecskés Ádámmal!
– Beszéljünk egy picit a kezdetekről, hiszen a Modam még mindig újdonságnak mondható Szombathelyen. Mikor nyitottátok meg a kapuit?
Mónika: Tavaly június 26-án nyitottunk meg, de valójában azelőtt két évvel már kipattant az ötlet a fejünkből egy buliból hazafelé sétálva, és mindig azt szoktuk mondani, amikor ezt meséljük, hogy még másnap is jó ötletnek tűnt.
Az egész valahogy úgy indult, hogy egy specialty kávézó felett laktunk Budapesten, amit persze nagyon szerettünk. Idővel jóban lettünk az ottani baristával, aki sokszor mondta nekünk, hogy nyithatnánk egy kávézót, illetve rengeteget beszélt magáról a kávéról még akkor is, ha minket ez egyébként egyáltalán nem érdekelt. Végül azért csak sikerült bogarat ültetnie a fülünkbe, meg aztán egyszer csak gombamód elszaporodtak a specialty kávézók Budapesten, úgyhogy elkezdtünk álmodozni róla, milyen jó lenne nekünk is egy.
– Milyen végzettséggel vágtatok bele egyébként a kávézóalapításba, és mi kettőtök története?
Mónika: Én történelem–könyvtár szakos tanárként végeztem az ELTE-n, Budapesten, Ádám pedig közgazdász.
Ádám: Jómagam alapvetően ceglédi vagyok, és amíg Győrbe jártam egyetemre, Szombathelyen laktam – Mónival is itt ismerkedtem meg.
Egyszer csak gombamód elszaporodtak a specialty kávézók Budapesten, úgyhogy elkezdtünk álmodozni róla, milyen jó lenne nekünk is egy.
Mónika: Eredetileg szombathelyi vagyok, csak elköltöztünk, aztán apu halála után visszajöttünk anyuval, hogy közelebb legyünk a családjához. Akkor már Ádám öt-hat éve itt lakott, és hát aznap vagy másnap ismerkedtünk meg, amikor visszaköltöztünk anyuval. Mi a mi történetünk? Jobbra húzódott a Tinder, a többi meg jött magától. Később ő még felköltözött hozzám Budapestre, ott töltöttünk körülbelül két évet, ezidőtájt jött az előbb elmesélt ötlet a kávézóról. Én akkor még tanítottam, meg amúgy is imádtam Pestet, úgyhogy a szívem nagyon oda húzott, de közben ez meg annyira közös álmunk volt, hogy az utolsó Budapesten töltött évben már minden erőnkkel a Modam megnyitásán dolgoztunk.
Ádám: Miután visszaköltöztünk Szombathelyre, még kellett körülbelül két év, hogy ki tudjunk nyitni. Nem ismertünk senkit, nem tudtuk, kihez forduljunk. Nehéz volt megtalálni azokat az embereket, akikkel együtt tudtunk dolgozni. Most a szakembereink közül csak egyetlenegy szombathelyi, a vizesünk zalaegerszegi, az asztalosmesterünk, aki megtervezett nekünk mindent, balatoni, és akit egyébként Sopronból ismerünk, úgyhogy nehéz és kacifántos volt ez.
Mónika: Végül aztán megtanultuk saját kárunkon, hogyan kell ezt az egészet csinálni, kikkel lehet együtt dolgozni és kikkel nem. Rájöttünk egyébként arra is, hogy maradhattunk volna még egy évet Budapesten, hiszen mindezt onnan is tudtuk volna intézni… bár arra jó volt ez az időszak, hogy alkalmazkodjunk Budapest után Szombathelyhez.
– Milyen volt a főváros után Szombathely?
Mónika: Nehezen szoktuk meg. Budapesten már akkor szóba elegyedett velünk valaki, amikor levittük a kutyákat sétálni, ami számunkra nagy öröm volt, mert mindketten nagyon nyitottak vagyunk. Szombathelyen az emberek kicsivel zárkózottabbak ennél, amihez hozzá kellett szoknunk. A kávézó megnyitása viszont ebből a szempontból is nagyon pozitív élmény, hiszen a hozzánk hasonló embereket sikerült bevonzanunk, sok barátunk lett, rengeteg kedves közeli ismerősünk, és nagyon sok jó embert megismertünk ezáltal, ez pedig nap mint nap feltölt bennünket. Olyan emberekkel vagyunk körülvéve a betérők által, akiket szeretünk, ezáltal a munka sem a szó általános értelmében vett munka, hiszen nagyon jól érezzük magunkat itt benn amellett, hogy főzzük a kávét és készítjük a reggelit.
Még egy pozitívum, hogy azok az emberek is nyitottá válnak nálunk, akik állításuk szerint meglehetősen zárkózottak.
Nagyon jól érezzük magunkat itt benn amellett, hogy főzzük a kávét és készítjük a reggelit.
– Beszéljünk egy picit magáról a Modamról. Mi alapján választottátok ki ezt a helyet?
Ádám: Én itt laktam felette diákként, aztán amíg fenn laktunk Budapesten, ki volt adva a lakás. Amikor jöttünk haza látogatóba Móni anyukájához, láttuk, hogy megüresedett ez a helyiség, ami akkor még nem így nézett ki. Még egybe volt nyitva a vendégterünk a mellettünk lévővel olyan értelemben, hogy ez egy üzlethelyiség volt, egy olasz fagyizó, aminek a konyha része most a mi kávézónk. A másik része a vendégeké volt, ezért van különválasztva az épület. Amikor megláttuk, hogy kiadó, rögtön megtetszett nekünk, elképzeltük, hogy egy kicsi és cuki kávézót alakítunk ki itt. Most már utólag persze tudjuk, hogy a kicsi és cuki nem mindig a legpraktikusabb megoldás.
Mónika: Az sem volna jó egyébként, ha egybe lenne egy nagy vendégterünk, mert akkor nem lenne teraszos-kiülős részünk, ami a covid sokadik hullámában viszont nagyon jól jött.
Mónika: Rendkívül jó egyébként az ebben a kis kávézóban, hogy sokat tudunk itt lenni a vendégek között, az emberek szeretnek velünk találkozni, mi is velük; Márkot és Virágot (a két alkalmazottunkat) is szeretik. Ádám már javasolta, hogy vegyünk fel könnyítésnek egy üzletvezetőt, de én nem akarom, ezeket a feladatokat is szívesen ellátom. Ha nagyobb lenne a helyiség, több alkalmazottra lenne szükségünk, és az már nem lenne ugyanolyan. Nem tudnánk annyit lenni a vendégekkel; elveszne a Modamnak az a légköre, amit a vendégek is és mi is igazán szeretünk. Nem mindig praktikus, hogy kicsi a Modam, de sok előnye is van, ami miatt semmire sem cserélnénk le.
A külső kis teraszos helyünkkel is próbálkozunk, több-kevesebb sikerrel. Azt tapasztaljuk, hogy amíg Budapesten hidegben sem okoz gondot az embereknek, hogy egy teraszon pokrócba bebugyolálva igyák meg a kávéjukat, addig itt például nem szeretik ezt az emberek. Tudod te is, mert sokszor ülsz kinn, hogy ez a terasz szélvédett, teszünk ki pokrócot, melegítőlámpa van minden asztalnál, tehát nagyon jól lehet védekezni az idő ellen, de még így is nehéz erre rávenni a vendégeket. Mindig próbálunk valami mást hozni, valami újat, hogy szélesíthessük az emberek látókörét. Itt Szombathelyen nagyon-nagyon jó vendéglátóegységek vannak, de azt vettük észre, hogy mind hasonló szisztémára épült. Félreértés ne essék, igen jó helyek ezek minőségi ételekkel és italokkal, és az emberek is szeretik őket. Ezért is akartunk mi valami mást hozni Szombathelyre: szeretnénk elérni, hogy az emberek nyitottak legyenek itt is az új dolgokra, mert szerintünk nagyon jó új dolgokkal, helyekkel és emberekkel megismerkedni.
– Ha már említettétek az új dolgokat, először nem is a kávéról kérdeznénk, hanem az ételekről, hiszen rengeteg olyan reggelit és süteményt árultok, amiről a legtöbben sosem hallottunk. Honnan merítitek az ötleteket és hogyan készítitek el ezeket?
Ezért is akartunk mi valami mást hozni Szombathelyre: szeretnénk elérni, hogy az emberek nyitottak legyenek itt is az új dolgokra.
Ádám: A vajas croissant-on és a pékárun kívül (mivel azt hozatjuk) mindent én készítek. Élelmiszeripari szaktanácsadó végzettségem is van a közgazdász mellett, édesanyám pedig cukrász, ami sokáig egyáltalán nem érdekelt. Benne voltam, de sose akartam ilyen irányban elhelyezkedni, amikor viszont jött a kávézó ötlete, egyre inkább a gasztronómia felé kezdtem fordulni. Nem akartam, hogy annyi legyen az egész koncepció, hogy van egy toast-szendvicsünk Pick szalámival és Pannónia sajttal, hanem legyen valami más.
Mónika: Direkt kerestük azokat az utakat, hogy lehetünk mások. Akkor erősödött ez fel bennünk igazán, amikor elkezdtük közeli ismerősöknek mesélni a kávézónyitás ötletét, és senki nem volt túlságosan elragadtatva, mondván: „Van már abból elég itt.” Mi mindig mondtuk, hogy ez a kávézó más lesz, azt viszont senki nem tudta elképzelni, mitől lehet más…
Ádám: Amikor lecsapott a vírus harmadik hulláma a létszámkorlátozással, delikátot csináltunk a kávézóból, mert úgy tűnt, arra van igény, ennek hatására pedig nagyon sok emberrel megismerkedtünk a gasztronómia világából, így pedig a hozzávalókat is különlegesebbé tudtuk tenni: Pannónia sajt helyett más híres sajtmanufaktúrát választottunk például, ami persze drágább, de olyan tekintetben különlegesebb is, hogy az emberek ritkán találkoznak ezekkel az ízekkel.
Mónika: Törekedtünk arra is, hogy ne a szokásos Cappy, Fanta, Coca-Cola variációkat lássák az emberek, ezért kapható nálunk például Fritz üdítő. Nem akartuk azt, hogy ha valaki ide belép, ugyanazt kapja, mint máshol. Szeretnénk, ha lenne az embereknek rálátása arra, hogy rengeteg új dolog elérhető, kóstolható, és hogy tök jó dolog olyan ételekkel és italokkal, bármivel találkozni, amit előtte sosem próbáltak.
Ádám: Azt is nagyon szeretnénk, hogy az emberek mondjuk ne csak azt értékeljék, hogy finom, meg hogy abban az adott szendvicsben benne van az én munkám, hanem ugyanúgy a sajtkrémben a sajtkészítőmesteré, a sonkában a hentesé, a pékáruban a péké. Szerencsére azt látjuk, hogy van erre igény, egyre jobban szeretik az ilyesféle újdonságokat.
Mónika: Azt pedig nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne adjunk el mást, mint amit mi is eszünk és iszunk, ezért is tudjuk szívvel-lélekkel kínálni, mert tisztában vagyunk vele, hogy ez mind minőségi és finom. Nehéz utat jártunk be a szendvicsekkel, mert Ádám extra kombinációit nagyon lassan kezdték el kipróbálni az emberek, de szerencsére már szombatonként azt látjuk, hogy a vendégek előszeretettel választják a különleges napi ajánlatainkat, mert pontosan tudják, hogy az csak aznap van. Ehhez kellett egy év, de nagyon hálásak vagyunk, hogy idáig eljutottunk.
– A reggelik, a sütemények és a Fritz mellett a kávé is páratlan itt Szombathelyen. Mi alapján választottátok?
Mónika: Ó, ezt már akkor tudtuk, amikor még fogalmunk sem volt arról, hogy egyszer nyitunk majd egy kávézót. Szerintünk a Casino Mocca az egyik legjobb pörkölő Magyarországon; konstans minőségi, finom, és kezdő baristákként is jó kávét tudtunk főzni belőle.
Vannak sokkal karakteresebb, karcosabb kávék is, rengeteghez volt szerencsénk erre-arra, de hozzánk ez áll a legközelebb. Szoktunk hozni vendégkávékat is egyébként, hogy ebben is legyen változatosság, és szerencsére erre is vevők a vendégek.
Alapvetően, ha kávét kóstol az ember, érdemes odafigyelni az ízére. Mik alapból a gondolataink a kávéról? Körülbelül az, hogy keserű, földízű, de ez tévhit. A kávé egy gyümölcs különleges ízjegyekkel, attól függően, hány óra napfény és mennyi eső érte, vagy hogyan dolgozzák fel, az ízének felismerése pedig abszolút tanulható és nagyon érdekes is.
Nálunk két őrlő van, benne mindig két különböző kávéval: az egyik ízvilága közelebb áll a hagyományoshoz, a másikét pedig rendszerint változtatjuk; most éppen egy sárgadinnyés-ananászos ízvilág kerül bele.
Ádám: Ha érkezik egy új vendég – a régiek már tudják ezt – szeretjük, ha oda jönnek a pulthoz. Nézzenek körül, mi a kínálat, beszélgessenek velünk. Gyakran csak annyit hallunk: „Kérek egy kávét!”, és mi rendszeresen visszakérdezünk, hogy mégis milyet. Elmondjuk a lehetőségeket és próbálunk egy kicsit beszélni arról, mit kaphatnak nálunk, hiszen az egyáltalán nem mindegy, mit iszik az ember.
– A kínálat megválasztása most már egyértelmű, de hogyan találtátok ki a nevet és a logót?
Mónika: Hát, a Modamból a „Mo” vagyok én, a „Dam” pedig az Ádám, maga a logó pedig valahogy úgy jött, hogy nem szeretjük a szabályos és szimmetrikus dolgokat, a betűtípust pedig olyannak akartuk, ami könnyen leírhatónak látszik. Szerettük volna ezzel is azt a hatást elérni, hogy a betérők azt érezzék: a nappalijukban ülnek, és itt otthon érezhetik magukat. Az egész koncepció erre épült: a vendégtér a nappali, a „mi” részünk pedig a konyha. A másik fontos szempont pedig a praktikusság volt, hiszen a kis teret jól fel kellett tudnunk használni, amihez jó ötleteket találtunk Pinteresten és Instagramon. A kerek asztalok például fordítgathatók, a párkányhoz is lehet ülni, jön a meleg a radiátorból, és lehet nézelődni az utcafrontra. A pultra, a gépekre rá lehet látni, mert fontos volt az is, hogy mindenki végignézhesse, hogyan készül az étele vagy itala. Az utolsó ok pedig valahol a tanárságomból is jön: mindig úgy voltam vele, hogy nem állok a gyerek fölött, egy vagyok vele, mert szerintem sokkal könnyebben átmegy minden, ha nem fentről próbálok lefele beszélni, hanem az egész közvetlen. Munka közben tudunk beszélgetni az idejárókkal, ami különleges hangulatot ad az egésznek. Ott vagyunk együtt veletek, csak pluszba még mi készítjük a kávétokat. Bernát, a mérnöksegítőnk tervezte meg ezt a helyet úgy, hogy nagyobb lett, mint üresen.
A képen balról jobbra: Eremiás Ildikó, Molnár Fruzsina, Igali Virág, Miklós Mirabel
– A kávézó elrendezésén nemcsak a praktikusság, hanem a környezettudatosság is látszik, hiszen a legtöbb bútor például fa, és semmi műanyagot nem látok. Fontos nektek a környezettudatosság?
Ádám: A magánéletünkben is és itt is fontos, igen. Van sok jogszabály, törvény, ami hiába tűnik logikátlannak, alkalmazkodnunk kell hozzá. Például üvegben nem árulhatunk cold brewt, mert ahhoz külön üvegmosóhelyiség kellene. Sajnáltuk, de természetesen betartjuk a szabályokat. A koncepciónk része volt, hogy olyan anyagokkal tudjunk együtt dolgozni, amikkel nem hagyunk hatalmas ökológiai lábnyomot, mert a világban van elég más, ami hagy. Berlini gyerekek például összegyűjtötték a kávézaccot, meg rengeteg faforgácsot, és egy különleges préselési technikával egy mérnök megalkotta azt a csészét, amiben felszolgáljuk a kávét. Jól tartja a hőt, mosogatógépben mosható, nem törik el, ha valamiért elhagyod az utcán, lebomlik, szóval teljesen környezettudatos és praktikus.
Mónika: A kapcsolóink és a konnektorok is fából vannak, a lógó növények tartóelemei is lebomló anyagból vannak, a kis tálcáink is mind fák, szóval próbálunk tényleg odafigyelni ezekre a dolgokra. A tejet még nem tudtuk megoldani az üvegmosóhelység hiánya miatt, úgyhogy sajnos azzal még mindig sok szemetet hagyunk magunk után, de igyekszünk ezen is dolgozni, hogy minél inkább környezetbarátabb legyen a kávézónk.
– Végezetül hadd kérdezzem meg: kik a célközönségetek?
Mónika: Mindenki a célközönségünk, és nagyon örülünk neki, hogy a fogyasztóink 90%-a törzsvendég, de azt tudnám mondani, hogy minél jobb lenne jó korán megmutatni az embereknek, hogy érdemes mindenkinek szélesítenie a látókörét. Egyre több középiskolás jár hozzánk, és az egyetemisták közül is jópáran, de szeretnénk, ha még többen jönnének, hogy megteljen ne csak a Modam, hanem az egész város diákokkal.
Mi hiszünk abban, hogy Szombathelyből is lehet egy igazán pezsgő egyetemi várost létrehozni, és szeretnénk hozzátenni ehhez a folyamathoz.
Ádám: Ha csak Pécsre vagy Győrre gondol az ember, rögtön a pezsgő egyetemi város jut az eszébe, a folyamatosan nyüzsgő diákokkal. Szombathelyen ez még annyira nincs meg, pedig mi is voltunk fősulisok, és tudjuk, mennyire jó beülni valahova együtt és inni egy kávét, beszélgetni, járni a várost egész nap.
Mónika: Mi szívesen csinálnánk diákkedvezményt is, hogy az igazolvány felmutatásával mondjuk a tizedik kávé ingyen van, és nem azért, mert csak a mi kávénk lehet a jó, hanem hogy legyen egy hely, ahova be tudnak jönni együtt. Nagyon jó azt látni például, hogy visszatérnek az első alkalom után a vendégek, vagy hogy bárkit hoztál ide, viszont láttuk őket.
Imádjuk a vendégeinket, fiatalokat és időseket egyaránt, de nagyon várjuk a diákokat is, főleg az egyetemistákat, mert mi hiszünk abban, hogy Szombathelyből is lehet egy igazán pezsgő egyetemi várost létrehozni, és szeretnénk hozzátenni ehhez a folyamathoz.
Kiemelt kép: Unger Tamás/vaol.hu
