Akinek a modern Szombathely köszönhető – Beszélgetés Éhen Gyuláról

Dr. habil. Kalocsai Péter történész, az ELTE BDPK Történelem Tanszék tanszékvezető egyetemi docense volt a meghívott vendég a Savaria Tendency Art Group Művészeti és Kulturális Egyesület szervezésében megvalósult „Szombathelyi arcképcsarnok a 19. és a 20. századból” beszélgetéssorozat második rendezvényén.

A beszélgetés Szombathely egykori polgármesteréről, Éhen Gyuláról szólt. Nem csupán metaforikusan van jelen az arcképcsarnok a beszélgetéssorozat címében, hiszen valódi portrékról beszélhetünk, amiket Szántó István festőművész készített el. A beszélgetést Kovács Ágnes irodalomtörténész vezényelte le, a vendég pedig nem más volt, mint dr. habil. Kalocsai Péter történész, tanszékvezető, egyetemi docens, aki főleg a korabeli közlekedésről és a bérlakásrendszerről mesélt.

Elsőként a szombathelyi villamos ügyéről hallhattunk felvilágosítást a városi történésztől. Ahogy elmondta, a mai szóhasználattal „villamos-projekt” nem Éhen Gyula érdeme, csupán jó időben lett megválasztva polgármesternek. Ekkor már folyamatban volt a villamosvasút engedélyeztetése és megépítése, amit az ő idejében adtak át a nagyközönségnek, és így terjedt el az a téves információ – ami mind a mai napig jelen van a lakosok körében –, hogy neki köszönhető ez is. Tervei szerint viszont bővítette volna a villamos vonalát, egészen a tervezett Pinka-völgyi vasútig ért volna el, azonban egyik sem valósult meg végül. Még egy tévhitről is lerántotta a leplet Kalocsai Péter: mint kiderült, a Szombathelyen kiállított jármű valójában nem is villamosvonatnak, hanem benzinmotoros sínautóbusznak készült. Az eredeti darab a szentendrei múzeumban látható.

Polgármesteri megválasztása után, Éhen Gyula elkezdte a nyugat-európai, illetve az Egyesült Államokbeli városok fejlődését vizsgálni, amiket felhasználva számos írást jelentetett meg, mint A modern várost 1897-ben, vagy A városokat 1903-ban. Ezen kívül foglalkozott még többek között a gyermekjóléttel is, aminek kapcsán egy szociális hálót szeretett volna létrehozni lelencházzal, ami végül állami beruházással épült fel – ma a Pelikán Hotel működik benne. A másik fontosabb meglátása az volt, hogy a növekedő népességgel nem tartott lépést a lakásviszonyok fejlődése, ami főleg a szegényebb rétegeknél okozott problémát. Ennek kapcsán azt is megtudhattuk Kalocsai Pétertől, hogy a 20. század elején a magyarországi munkásság csupán 6%-a rendelkezett saját lakhellyel, a többség különböző bérlakásokban élt nagyon zsúfoltan.

A következő téma a mai Éhen Gyula lakótelep volt, ami nem hiába viseli az egykori polgármester nevét. Mint ahogy már említette a történész, már 1896-tól foglalkoztatta a polgármestert a munkásosztály lakhatási körülményeinek javítása. Azt is megtudhattuk, hogy főleg a biztos munkahellyel rendelkező réteghez nyúlt, mint például a vasútnál dolgozókhoz. Ennek kapcsán Éhen Gyula 1896-ban, Nádas Róbert – a MÁV járműjavító akkori vezetője – 1897-ben már a sajtóban is felszólaltak a vasutasok lakhatási problémáiról, aminek eredményeként létrehoztak egy konzorciumot, ami megelőlegezte a munkásházak felépítését, amik a vasút közelében épülhetnek majd fel az ott dolgozók számára. Külön foglalkozott Éhen Gyula azzal is, hogy ezek a házak minden igényt kiszolgáljanak: két szobásak voltak konyhával, kiskerttel, melléképületekkel. Azt is fontosnak tartotta, hogy ne zárt sorosan épüljenek egymás mellett a házak, hogy legyen köztük légáramlat, aminek egészségügyi okai voltak. Viszont az első ház átadására 1911-ig várni kellett, hogy a város engedélyt adjon a beruházás megkezdésére, illetve a Bodányi Ödön vezette városi mérnöki hivatalnak el kellett még készíteni ennek a vasúton túli résznek a városrendezési és -fejlesztési terveit. Összesen több mint 100 ház építését tervezték, azonban 1914-ben kirobbant az első világháború, ami számos nehézséget okozott a projekt kapcsán, és így csak 68 ház készült el 1919-ig.

Kevesen tudják, hogy az általa létrehozott városrész régebbi, mint a Hunyadi vagy a Rohonci út

Egészen az 1950-es évekig főleg a vasútnál dolgozók laktak bennük, és erős kultusza alakult ki Éhen Gyulának és Nádas Róbertnek is egyaránt ebben a városrészben. Ezt növelte az is, amikor a szocialista időben idekerült át a néhai polgármester szobra, ami elé mindig tettek ki mécseseket halottak napján és mindenszentekkor az ott lakók – ez mind a mai napig szokás. A MÁV járműjavító egykori vezetőjéről sem feledkeztek meg: a főutcát róla nevezték el, azonban a szocialista időben Alkotás utcára változtatták meg. Arról, hogy a rendszerváltás után miért nem változtatták vissza a nevét Nádas Róbertre, Kalocsai Péter annyit mondott, hogy „megkockáztatja, nem tudták ki is az a Nádas Péter, és így jobb, ha megmarad Alkotás utcának”.

Mind a mai napig őrzik Éhen Gyula emlékét a helyiek

Ezután kitértek arra is, hogy mit jelentett az, ha valaki egy ilyen házat kapott. A történész elmondta, hogy már az is hatalmas presztízst jelentett az ebből a rétegből származó személyek számára, hogy a vasútnál tudtak elhelyezkedni, hiszen stabil, állandó munkahelyet jelentett nyugdíjjal együtt. Ahhoz, hogy ilyen házhoz jussanak, kölcsönt kellett felvenniük 15 évre a helyi Takarékszövetkezetnél. A havi törlesztőrészlet azonban alacsonyabb volt, mint egy átlagos lakás bérleti díja. 15 év leteltével pedig immáron az egész telek a saját tulajdonukba került. Ez azért fontos, mert Éhen Gyula felismerte a veszélyét a munkások elégedetlenségéből kirobbanó társadalmi feszültségnek, amit a saját tulajdonnal szerette volna elkerülni, hogy legyen mit félteniük ezeknek a rétegeknek is, így pedig kétszer is meggondolják, milyen politikai csoportosuláshoz csatlakoznak. Ez viszont nem mindenkinek tetszett. A szombathelyi polgárság egy része a munkások bérleti díjából élt, és nem volt érdekeltségük a munkások lakhatási problémáik megoldása.

A villamosvasút útvonala

Rátérve a korabeli Szombathelyre, Kalocsai Péter elmondta, hogy központi elhelyezkedése volt a városnak az Osztrák–Magyar Monarchián belül, a főbb vasúti útvonalak is keresztezték, így hamar növekedni kezdett a dualista időszakban a népesség, azonban a lakhatási körülmények nem tartottak vele lépést. Korabeli feljegyzések szerint Szombathely rendelkezett akkoriban az egyik legrosszabb lakhatással, egészen Éhen Gyuláig. A közlekedés szempontjából nagy változásokat hozott az új polgármester: nem csupán az utak burkolása miatt, hanem felismerte, hogy a belvárost tehermentesíteni kell, azaz meg kell különböztetni személy- és áruszállítást, utóbbit pedig a belvároson kívül kell lebonyolítani. Ezen kívül a vasúton túli városrész közbiztonságát azzal is biztosította, hogy vasúti aluljárót építtetett oda; ez a fajta nagyobb beruházás nem volt szokványos a vidéki városokban – csupán Győrben figyeltek még oda ennyire a biztonságra egy felüljáró, a Baross-híd építésével. Továbbá az utak burkolásával szabályozta a közlekedést is. Egyrészt a lovasszekerek keréktalp-szélességét is, nehogy tönkretegyék az új aszfaltot. Másrészt korabeli források arról számoltak be, hogy az omnibuszok – akkori mértékkel – száguldoztak az utakon, és így a szükséges volt a sebesség korlátozása is. Azt is felismerte, hogy a városi közlekedést nem egy profitorientált külső félnek kell lebonyolítania, hanem magának az önkormányzatnak. Végül ez nem valósult meg.

Aki többet szeretne megtudni Éhen Gyula munkásságáról, az mindenképpen nézze meg nem csupán a cikkben taglalt videót, hanem annak első részét is, amiben dr. Melega Miklós várostörténész, levéltárigazgató mutatta be az egykori polgármester személyét. A beszélgetéssorozat következő állomása május 19-én Knebel Riza portréja lesz, akiről Kelbert Krisztina történész, muzeológus fog beszélni.

Képek: YouTube