Mikor hal ki egy nyelv? És mit lehet ellene tenni?

Pusztay János professor emeritus volt a Savaria Nyelvtudományi Diákműhely legutóbbi programjának meghívott előadója, aki Egy nyelvcsalád tündöklése és…? címmel mutatta be az érdeklődők számára az oroszországi finnugor népek helyzetét, amit saját tapasztalataival is alátámasztott.

Manapság újra fellángolni látszik a finnugor nyelvrokonsággal szembeni negatív hullám Magyarországon; egyre többen tagadják le vagy épp nevezik Habsburg/szocialista propagandának. Ennek ellenére nagy érdeklődés övezte az ELTE BDPK Savaria Nyelvtudományi Diákműhelyének legújabb programját, amelyen Pusztay János professor emeritus adott elő az oroszországi finnugor népek helyzetéről. A címben bár csak utalva jelenik meg, de mindenki számára érthető volt, mire is gondolt a professzor. Ha pedig bukásról beszélünk, mindenképp fontos megemlíteni, hogy mikor is hal ki egy nyelv.

„Egy nyelv nem úgy hal ki, mint egy állatfaj vagy esetleg az ember, hanem egy beszélőközösség feladja a nyelvet” – emelte ki Pusztay János, aki arra is rávilágított, hogy ennek ellenére nyelvhalálról írnak a szakirodalmakban is. De minek hatására adja fel egy nép a saját nyelvét? Egyrészt közrejátszhatnak benne szociális okok. Erre az egyik legjobb példa az angol, ami terjeszkedésével egyre inkább elnyomja a többi nyelvet globális szinten. De akár egy országon belül is kialakulhat az adott nyelvvel szemben negatív hozzáállás, ami akár a megkülönböztetésig is fajulhat, mint az egykori Szovjetunióban. Másrészt szakmai oka is lehet a nyelv feladásának, ami a nyelv nem kellő fejlettsége miatt alakulhat ki, de „ezen a legkönnyebb segíteni”. Továbbá lehet demográfiai oka is, tehát a csökkenő népesség, illetve a diaszpóra-lét is negatívan hathat rá. Talán a legmeghatározóbbak az oroszországi finnugor népek szempontjából a politikai okok, hiszen kisebbségi nyelvekről beszélünk, amiket a domináns nyelv – jelen esetben az orosz – a nyelvtörvények ellenére is elnyom, akár nem is szándékosan.

Éveken keresztül volt Pusztay János a Finnugor Népek Világkongresszusának magyar koordinátora – Forrás: wikipedia.org

Rátérve az előadás témájául szolgáló országra a professzor elmondta: mintegy másfél száz őslakos és nemzeti kisebbség él Oroszországon belül, ebből körülbelül 20 finnugor, ami mintegy 3,5 millió nyelvi beszélőt jelent. Viszont különbséget kell tenni nyelvhasználó és az adott néphez tartozók között, hiszen a Gorbacsov-időszakban több kisebbséghez tartozó személyt is támogatott az állam, így többen is az adott néphez tartozónak vallották magukat. Ekképp lehet például az is, hogy a manysik 13 év alatt 38%-os növekedést értek el a várt 1-2% helyett. De ez azzal is együtt járt, hogy csak névileg tartoznak abba a közösségbe, de se a nyelvet, se a kultúrát nem ismerik. Ez leginkább az anyanyelvválasztásról szóló statisztikákban látszik meg: a példának hozott manysik 38%-a beszélte a nyelvüket 1989-ben, de 2010-ben már csak 7,6%-uk, holott számukban többen lettek. Ennek ellenére a legtöbb finnugor népnél csökkenő tendenciát figyelhetünk meg, amit jól mutat az előadó története is: kiszámolta, hogy a 2090-es évekre körülbelül 200-190 ezer mordvin maradhat, amit eléggé elrettentőnek gondolt, mire egy mordvin demográfus azt mondta, hogy nagyon optimista az egyenlete, mivel szerinte 2060-ra fog meghalni az utolsó mordvin nyelvet használó ember.

Mint kiderült, további nehezítő tényező az is, hogy nagyszámú finnugor beszélő él diaszpórában. Példának Pusztay János többek között a már emlegetett mordvinokat hozta, akiknek 75%-a az etnikai hazáján kívül él – de ide sorolhatók még a marik mintegy 50%-kal, az udmurtok 30-40%-kal és a komi-permjákok is úgyszintén 30-40%-kal. Az is megfigyelhető, hogy pont náluk erősebb az etnikai és a nyelvi tudat, szemben a saját területükön élőkkel.  

Részlet a prezentációból

De nem csupán a létszáma csökkent a legtöbb finnugor népnek, hanem az etnikai hazájukban is csökkent az arányuk. Az egyik legnagyobb változást a komik között fedezhetjük fel, akik 1926-ban még 86,6%-ban voltak jelen, majd 2002-ben már csak 25,2%-ot adtak ki az ott élőkből. Ennek az a magyarázata, hogy a területen a Sztálin idejében számos gulágot üzemeltettek jelentős számú fogollyal. A diktátor halála után felszámolták ezeket a táborokat, és a rabokat kiengedték, viszont a többségüket nem engedték haza, ott kellett letelepedniük. Ezzel a statisztikákba is bekerültek, ami jól mutatja, mekkora tömegekről beszélhetünk. Kirívó eset még a komi-permjákoké, akik egyedüli finnugor nép volt 2005-ig, amelyik többségben volt a saját etnikai hazájában. Ez viszont megváltozott, amikor beolvasztották őket a szomszédos Perm megyébe, ezzel 4%-ra csökkent az arányuk a 2002-es 59%-ról. De nemcsak ez okozott problémát számukra, hanem innentől kezdve nem rendelkeztek önálló megyei közgyűléssel, az új regionális önkormányzaton csupán egy taggal képviseltethetik magukat, ezzel pedig nem tudják érvényesíteni akaratukat se az oktatást illetően, se egyéb kérdésben.

A közigazgatási rendszer átalakítása tovább folytatódik, a tárgyalások folynak a Hanti-Manysi Autonóm Körzet és a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet megszűntetéséről is. Ez a két terület azért fontos, mivel előbbi térségéből az oroszországi kőolaj 70-80%-a, utóbbiból az orosz földgáz 80-90%-a származik – hazánkba is innen érkezik egyébként mind a kettő, így mondhatjuk, hogy nyelvrokon népek területéről származó gázzal fűtünk. Az autonóm körzetek felszámolásával a helyi önkormányzatok hatásköre is megszűnne a térségben. A legújabb fejlemények szerint a Komi Köztársaságot is egybe akarják olvasztani egy szomszédos területtel, jelen esetben az Arhangelszk megyével. Ez lenne az első köztársaság, amit megszüntetnének az országban.

Részlet a prezentációból

Az előadó ezután több Patyomkin-jelenségre is rámutatott a témával kapcsolatban. Ilyenek például az adott népről szóló színes könyvek – persze oroszul. Továbbá minden dokumentumot lefordítanak az őslakosság nyelvére is, majd mivel nem veszik hasznát, ezért egyből archiválják is. A kulturális életre is kihat ez a jelenség: a Finnországban rendezett finnugor színházi fesztiválra több oroszországi finnugor nép is olyan darabbal érkezett, amit se előtte, se utána nem mutathattak be Oroszországban. De említhetnénk a múzeumépítéseket is, amik mintegy koporsót szimbolizálhatnak a finnugor népek számára, hiszen céljuk az, hogy megőrizzék az emléküket a jövő nemzedéke számára, holott még nem haltak ki, azonban támogatást nem nagyon adnak ezeknek a népeknek, ezzel mintegy előrevetítve sorsukat. A legnagyobb Patyomkin-jelenségnek mégis talán a Finnugor Népek Világkongresszusának oroszországi szervezetét mondhatnánk, hiszen főleg politikai célokat követnek, sokszor propagandisztikus módon. Ezt alátámasztja az az eset is 2015-ben, amikor Badacsonyban volt a Finnugor Írókongresszus és a magyar fél egy olyan kötetet ajándékozott a többi résztvevőnek, ami a 12 legszebb magyar verset tartalmazta különböző finnugor nyelveken – a fordítást maga Pusztay János végezte el –, azonban az oroszországi képviselők jelentős része azért nem vitte el a kiadványt, mert nem volt orosz fordítás benne. Ezt volt, aki szóvá is tette neki, mire ő frappánsan azt válaszolta: „az orosz még nem finnugor nyelv, de már dolgozunk rajta”. Az előadó megélhetési kisebbségieknek nevezi az ilyen magasabb pozícióban lévő finnugor képviselőket.

De hogy pozitív példát is hozzon, a professzor elmondta, hogy manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend főleg a fiatalok körében a finnugor nyelvű könnyűzene. Ennek az egyik jelentősége a hangulatkeltés, a másik pedig az, hogy megerősíti a hitét az anyanyelvükben a finnugor fiataloknak, valamint ezeket a számokat főleg oroszt beszélők éneklik, akik a dalszövegen kívül mást nem tudnak mondani az adott nyelven, így kialakulhat bennük az is, hogy másként tekintsenek a kisebbségiekre, elfogadóbbak legyenek velük szemben.

Végül a lehetséges megoldásokról hallhattunk. Elsőként mindenképpen fontos a nyelv fejlesztése. Ehhez szükséges egy nyelvvédő törvény kiadása, ami már megtörtént Oroszországban. Továbbá fontos az is, hogy az adott nyelv használható lehessen az élet minden területén. Másrészt az orosz politikán is változtatni kell, főleg a közigazgatási rendszer átalakítását illetően, amit azonnal le kéne állítani az előadó szerint. Ezenkívül fontos a falupolitika kialakítása, hiszen a kisebbségiek többsége vidéken él. Amit pedig maguk a finnugor értelmiségiek, politikusok érhetnének el, az az, hogy használják a saját nyelvüket nyíltan is, és ezt reprezentálják az utcákon is, hogy ne csak oroszul, de anyanyelvükön is tegyék ki az utcatáblákat, intézményneveket, ahol csak tehetik. Talán az egyik legfontosabb az, hogy a fiatalokat kell megnyerni értelmes, vonzó szakmai programokkal.

Kiemelt kép: felvidek.ma