Kreativitás, tapasztalatszerzés és csapatmunka – A hallgatói újságírásról

Még három napig tudtok jelentkezni szerkesztőségünk tagjai közé, amelynek apropóján hadd osszunk meg veletek pár gondolatot a hallgatói újságírással kapcsolatban.

Sok esetben grimaszolva, de legtöbbször vidáman gondolunk vissza a gondtalan gyermekkori éveinkre, amikor minden szerepben ki akartuk próbálni magunkat. Egy hétfői napon úgy ugrottunk ki hajnalok hajnalán az ágyból, hogy azt kiáltottuk: asztronauták leszünk. Kedden már a háziállatunkat vizsgálgatva döntöttünk az állatorvosi szakma mellett, míg szerdán a tejszínhabos tálból ettük ki a maradékot biztosan állítva, hogy cukrásznak születtünk. Csütörtökön kémként funkcionáltunk a háztartásban, jelentést adtunk a testvérünknek, vagy akár a kedvenc plüssünknek arról, éppen ki mit csinál. A pénteki nap meglehetősen tudományosan telt: feltaláltuk a csokoládét, ami sosem fogy el, míg szombaton a kedvenc mesénk betétdalát adtuk elő egy igazi énekes csillagként a családunknak. Aztán jött a vasárnap: újságírókká váltunk.

Egyetemistaként legtöbbünk már biztos abban, mi számára a megfelelő hivatás, hiszen pontosan azt az opciót jelöltük meg a felvételi jelentkezésünk alkalmával, amit testhezállónak gondoltunk. Szenvedélye viszont nem csak egy van az embernek: sok mindenben örömünket leljük, a tanulás mellett viszont nem mindegyikre van annyi időnk, mint amennyire szükségünk lenne. Valamilyen szempontból – leginkább a szellemi állapotunkat figyelembe véve – visszafizetődő, ha hagyjuk magunkat csábításba esni.

Sűrűn elhangzik az a tanács, miszerint nem szabad magunkban tartani a problémáinkat, azokat ki kell mondani. Ennek több célja is van: egyrészt a freudi elfojtás, tehát a negatív élmények tudatosításának elkerülése, másrészt ezeknek a hatékonyabb, jobb feldolgozása. A kimondást érthetjük a szó szoros értelmében, azonban szemlélhetjük más megvilágításban is, ez pedig az írás.

James W. Pennebaker amerikai szociálpszichológus klasszikus kísérletében a diákokat arra kérték, írják le életük legnagyobb traumatikus eseményét. Az írókat összehasonlították másokkal, amiből pedig kiderült, hogy immunaktivitásuk javult a nem-írókhoz képest, a későbbiekben pedig sokkal ritkábban keresték fel az orvosukat, mint azt megelőzően.

A „gyógyító írás” az, ami sokakat elvezet ehhez az időtöltéshez. Egy idő után már nemcsak megnyugvást találhatunk benne, hanem valami egészen újat vélünk felfedezni magunkról: azt az eddig elbújt, kreatív oldalunkat, ami képes világokat teremteni, talán másokat szórakoztatni, lekötni. Ebből a gócpontból aztán újabb ágak bontakoznak ki, melynek egyik felén maga az újságírás is szerepel.

Manapság az embereket egyre kevésbé érdekli mélyebben az, ami körülöttük történik, a hagyományos újságok elveszítették a presztízsüket. Ami az embereket izgatja, az az okoskészülékek, az internet segítségével egy kattintással elérhető, tehát a jövő egyértelműen az online médiában van. Ezekre a felületekre szinte bárki publikálhat, aki késztetést érez arra, hogy megossza a gondolatait a világgal; de mi a garancia arra, hogy – formailag, tartalmilag – biztosan jó is az, amit kiadott a kezei közül?

Az online cikkírásra bárhol és bármikor van lehetőség, ez is egy az előnyei közül

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely minden félévben lehetőséget ad azon hallgatók számára, akik ki akarják magukat próbálni az újságírás világában. Négy tematikus rovata – Közélet, Kultúra, Tudomány, Sport – mellett helyet kap benne a Savaria-rovat is, amely az ELTE szombathelyi campusának életét helyezi fókuszba.

A hallgatói magazin szerkesztőségét – ahogy a nevéből is kitűnik – az ELTE-re járó hallgatók alkotják újságírói, fotós, videós és korrektori munkakörökben. Egy rugalmas diákmunkáról beszélünk, amelynek célja az, hogy az egyetem minél több hallgatója próbálhassa ki magát a média alakítójaként.

Miért jó, ha kipróbáljátok magatokat? Mint minden más állásra való jelentkezésnél, többek között azért, mert kitűnő lehetőséget ad a tapasztalatszerzésre. Egy olyan közösségben, egy olyan csapatban dolgozhattok, amely nemcsak szakmailag segít fejlődni. Az itt elsajátítottakat ráadásul kamatoztathatjátok az egyetemi tanulmányaitok során is. Az újságírói munkának köszönhetően javíthatjátok a nyelvhelyességeteket, hiszen mindig van hová fejlődni, és megtanulhatjátok, hogy a különböző témájú írások milyen stílust követelnek meg. Kihívások elé állíthatjátok magatokat, nem mellesleg olyan rendezvényeken vehettek részt, amelyekre később jó szívvel gondolhattok majd vissza. Az egyetemi éveket nem kizárólag tanulással kell eltölteni: ha egy barátságos, összetartó közösséghez szeretnétek tartozni, az ELTE Online csapatában van a helyetek.

2019 szeptembere óta, vagyis az első évem első hónapja óta vagyok a hallgatói magazin Savaria-rovatának egyik újságírója, és a jelentkezésemet egy pillanatig sem bántam meg. Már a gimnáziumban is foglalkoztam újságírással, de az egyetemen ez egy teljesen új szintet nyitott meg számomra: jövendőbeli magyartanárként fontosnak tartom, hogy a sajtóról saját tapasztalatokkal is tudjak nyilatkozni a diákok számára.

A közösség, aminek részese lettem, odaadóan segíti a fejlődésemet: tanácsokkal, javaslatokkal, építő kritikával látnak el, ami nemcsak az újságírás szempontjából kifejezetten fontos, hanem az együttműködés szempontjából is. A csapatmunka behatárolja az életünket, már óvodás korunk óta nevelnek erre valamilyen formában a pedagógusok, de az együttműködést az adott környezet és szituáció is befolyásolja. Amióta az ELTE Online tagja vagyok, sokkal elfogadóbban kezelem a kritikát: képes vagyok azokat a pontokat kiemelni belőle, amelyek segítenek fejlődni, és nem azokat, amelyekkel az önértékelésemet csorbítom. Megerősít és nem meggyengít, ezt pedig a jövőre nézve is rendkívül fontosnak tartom.

A magazin 2021. február 20-ai határidővel az alábbi írói feladatokra hirdet felvételt: újságíró a Közélet-, illetve a Tudományrovatba a budapesti hallgatók részére, míg a szombathelyi hallgatók a Savaria-rovatba jelentkezhetnek.

A pályázóknak egy általuk választott témában kell próbacikket írni, minimum 5000 leütéssel (szóközzel együtt). Ezek közül a legjobbak meg is jelennek az ELTE Online felületén. Az írásotok mellé csatolnotok kell egy rövid, amerikai típusú önéletrajzot, valamint egy motivációs levelet, amelyben az esetleges korábbi tapasztalataitokat is felvázoljátok. A próbacikket, a CV-t és a motivációs levelet a megpályázni kívánt rovat nevét tárgyként feltüntetve Blankó Miklós főszerkesztő részére kell (lapmenedzser@online.elte.hu) elküldeni.

Mire kikerülünk az iskolából, a kreativitásunk közel 90%-át elveszíthetjük: a jó hír viszont az, hogy ennek nagy része visszaszerezhető – erre is remek lehetőséget nyújt a hallgatói magazin. Már Rubik Ernő is arra buzdított, hogy fejleszteni kell a képességeket: növelnünk kell a minket ért kreatív impulzusok számát, így azt javaslom, ne hagyjátok veszni ezt a lehetőséget!

A jelentkezési határidő: 2021. február 20. 23:59

Források: 365letszikra.hu, mindsetpszichologia.hu
Kiemelt kép: lifewire.com

Szövegközi képek: ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]