A 2020/2021-es tanévtől az ELTE szombathelyi campusának életében nagyon izgalmas változás következett be: elindították a pszichológia alapszakos képzést. Ennek okán felkerestünk pár elsőéves hallgatót, hogy meséljenek a szakról, és az ehhez kapcsolódó céljaikról. Elsőként Szabó Tícia Krisztinát kérdeztük.
Már önmagában a pszichológia képzés is rendkívül érdekes dolog, hiszen igazán szép hivatás szakértelmükkel mások lelkén segíteni. Így hát úgy gondoltuk, szívesen olvasnátok erről az induló szakról. Tíciát éppen ezért nemcsak saját céljairól kérdeztük, hanem rövid bemutatkozás után mesél a szombathelyi képzésről is, a pálya iránti elhivatottságáról, sőt, még a kedvenc sorozatgyilkosát is megismerhetitek.
Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat erre a beszélgetésre, hiszen nem mindennapi dolog egy egyetem újonnan induló képzésének egyik hallgatójával interjút készíteni, főleg, ha a szóban forgó szak a pszichológia. Mi inspirált arra, hogy ezt a rendkívül felelősségteljes és nehéz hivatást válaszd?
Nos, az igazat megvallva eleinte engem inkább a pszichiátria érdekelt, de egy idő után egyre jobban azt kezdtem érezni, hogy többet szeretnék ennek az ágnak a lelki részével foglalkozni, mint az orvosi oldalával. Így jutottam el végül is a pszichológiáig.
Mint ahogy arról az előzőekben értesültem, te a pszichológiának egy nem mindennapi szakosodását szeretnéd majd választani. Kérlek, avasd be ebbe az olvasókat!
Igen, így is lehet mondani, hogy nem mindennapi, mert hiszen nem sokan választják ezt, tehát konkrétan Magyarországon is igen ritka efféle szakembereket találni.
A pszichológián belül leginkább a kriminálpszichológia foglalkoztat, azon belül is én majd bűnügyi profilozással szeretnék foglalkozni.
Elmondanád, hogy ezek pontosan mit jelentenek, illetve miért érdekel ez téged igazán?
Valójában azért jutottam el eddig az elhatározásig, mert hosszas vizsgálódás és olvasás után azt látom, hogy akik a bűnügyi oknyomozói szakmát űzik, nagyon sok segítséget tudnak nyújtani nem csak az egyes nyomozások során, de a kriminálpszichológusok nagy áttörést érhetnek el az elítéltek rehabilitációjában is.
Így tehát főként a fent említett indokok miatt kezdett el igazán érdekelni ez a két ág, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor még egy dolgot el kell mondanom. Ugyanis ciki vagy nem ciki, de ami erre az egészre rávezetett, az igazából a sokak által jól ismert Hannibal-trilógia volt. Természetesen ez még csak a kezdet volt, később jött a többi hasonló film, sorozat és könyvek közül az egyik nagy favoritom, a Mindhunter.
Beszéljünk először akkor a Mindhunterről, hiszen valószínűleg azt kevesebben ismerik, mint a Hannibalt. Mesélnél erről a műről?
Persze, nagyon szívesen. Annyira magával ragadott, hogy többször is elolvastam már a Mindhuntert, de még csak nemrégiben sikerült könyv formájában is megszereznem. Valójában arról szól, ahogy az FBI-ban ez a kutatási osztály pontosan mikor és hogyan alakult ki. Szerintem nem sokan mondhatják el magukról, hogy van kedvenc sorozatgyilkosuk vagy valami ilyesmi, szóval ezt is így a Mindhunterhöz kapcsolódóan mesélem el, hogy mindig érdekesnek találtam az ilyen és ehhez hasonló témákat. Biztos sokan látták már a könyv Netflix-sorozat változatát, és azok bizonyára emlékeznek Ed Kemperre. Ő az egyik kedvenc sorozatgyilkosom, mert nagyon érdekesnek tartom, hogy a kéjgyilkosságai milyen erősen az anyjához eredeztethetők vissza, és hogy az ő kapcsolatukból értelmezhető Ed nők iránti ellenszenve. Mégis ami szerintem még ennél is érdekesebb vele kapcsolatban, az az, hogy mennyire intelligens volt. Rengeteg forrás van arról, hogy akárki készített vele interjút, mindig azt állították, hogy már-már ijesztő az intelligenciája. Nyomasztó érzés fogta el azt, akinek interakcióba kellett lépnie vele, mert úgy érezték, mintha Ed beléjük látott volna. Ez talán egy kicsit hasonló ahhoz, amit Hanniballal kapcsolatban éreznek az emberek.
Térjünk is akkor ezzel át a Hannibal-trilógiára, amit egyébként jómagam is imádok, hiszen zseniális és megdöbbentő mű, valamint nagyon érdekes a főszereplő jelleme. Azzal vezetett téged a pszichológiai pályára, hogy a hozzá hasonló lelkeket szeretnéd úgyszólván megmenteni?
Nem feltétlenül ez volt az indíttatás, az igazat megvallva eléggé nehéz ezt megfogalmazni. Inkább azt mondanám, hogy lenyűgözött a Hannibal. Ha belegondolsz, alapvetően a köztudatban egy bűnözőről nem feltétlenül az terjed el, hogy ő mennyire intelligens ember valójában, hanem azt a stigmát húzza rá a társadalom, hogy egy végtelenül egyszerű és mondhatni már-már barbár teremtés. Itt rendkívül fontosnak tartom leszögezni, hogy a mű egy fikció, tehát bőven találni benne túlzást már csak abból a szempontból is, hogy nem minden esetben lesz egy pszichopatából vagy szociopatából bűnöző vagy sorozatgyilkos. Ennek ellenére viszont mérhetetlenül érdekes volt számomra azt látni, hogy egy gyilkos is lehet nagyon intelligens és meglepően művelt, valamint szofisztikált. Így értem tehát azt, hogy azzal vonzott a pályához a Hannibal-trilógia, hogy lenyűgözött a főszereplő személyisége, jelleme.
Teljesen megértem, hogy lenyűgözött, hiszen valamennyien így vagyunk ezzel, akik látták a filmeket, vagy olvasták a műveket. Talán az is mondható, hogy Hannibal olyan, mintha beléd látna. Mint jövendőbeli pszichológus, nem gondolod, hogy ez már-már zavarba ejtően zseniális tőle? Mit gondolsz, hogyan kell pszichológusként helyesen kezelni az ehhez hasonló szituációkat, személyeket?
Véleményem szerint pszichológusként számolni kell ezzel a helyzettel is, hogy lehet – és minden bizonnyal lesz is – olyan páciensed, aki kimondottan empatikus beállítottságú, hiszen egy bűnöző is rendelkezhet kimondottan jó empátiával. Nagyon sokszor lehet olyan esetekről olvasni, amikor a páciens maga próbálja meg analizálni a pszichológusát, szóval ezzel mindenképpen számolni kell. Mivel én kriminológiával szeretnék foglalkozni, azt gondolom és remélem, hogy az iskolám megadja majd azt az előzetes tudást és felkészültséget, amely ilyen fajta szituációkhoz szükséges számomra, mert az tagadhatatlan, hogy ez egy olyan eset, amely hatalmas pszichológiai tudást követel. Arra tehát, hogy hogyan kell ilyen vagy ehhez hasonló eseteket kezelni, elsőéves hallgatóként még tudásalapú választ nem tudok adni.
Egyébként a pszichológus is egész életében tanul, főleg a pácienseitől, mert lehet, hogy valaki megtanulja az összes rendelkezésünkre álló szakmai könyvet, bemagol mindent, de véleményem szerint még a legnagyobb koponya is fog olyan szituációkkal szembekerülni, ami meghökkenti, meglepi, és amire nem számít. Tehát ezeket a helyzeteket inkább jónak, mint zavarba ejtőnek tartanám, hiszen ez formál majd engem is pszichológusként, a reakcióim és a hozzáállásom pedig remélhetőleg segíteni fogják a páciensemet.
A hivatás, amit választasz, kétségkívül rengeteg befektetett munkát és tanulást igényel. Ezt a végzettséget hogyan és egyébként hány év alatt tudod megszerezni Magyarországon?
Hát, meglehetősen sok év kell hozzá, úgyhogy szerintem egyébként eléggé karrieristának kell lenni ahhoz, hogy ezt az ember sikeresen tudja abszolválni. Kérdésedre választ adva: elsődlegesen természetesen befejezem az itt elkezdett alapszakot, ami egy hat féléves képzés. Fontos tisztázni, hogy ekkor még nem válunk pszichológusokká, hanem egy viselkedéselemzői végzettséget kapunk, amivel tulajdonképpen kísérletekben segédkezhetünk, kutatásokban vehetünk részt. Opcionális lehetőség, de általában mindenki él vele, hogy ezután jön a kétéves pszichológiai mesterképzés. Én is azok közé tartozok, akik mindenképpen szeretnék elvégezni a mesterszakot – valójában én kettőt is célul tűztem ki magamnak. Mivel mi vagyunk az első évfolyam itt Szombathelyen ezen a szakon, nem tudjuk, hogy lehet-e akkor majd itt szakosodni, ezért egyelőre úgy tervezek, hogy nem. Tehát a három itt eltöltött év után először Budapesten szeretném folytatni az ELTE-n, ahol elvégzem a kétéves pszichológia mestert, ezt pedig a négyéves klinikai szakosodási időszak követi. Nehéz fába vágom a fejszém, ugyanis ezalatt szeretném még a kriminológia mesterszakot is elvégezni. Az utolsó ezzel kapcsolatos álmom pedig az, hogy ebből – tehát a kriminológiából – doktorizzak.
Akárhogy számolom, ez barátok között is legalább kilenc évnyi kemény tanulást fog jelenteni számodra. Nagyon sok kitartást kívánok céljaid eléréséhez! Ha minden megvan már, amit szerettél volna elvégezni, és felvesznek álmaid munkahelyére, konkrétan mi lesz a feladatod? Ez a munka ténylegesen abból áll, hogy az elítéltekkel kell pszichológusként beszélgetned?
Nem feltétlenül csak abból áll, hogy részt vegyek a bűnözők rehabilitációjában. Pontosan ez az, amiért igazán vonz engem a bűnügyi profilozás. Nagyon sokrétű munka, tehát egy bűnügyi profilozó a legelejétől a legvégéig végigkíséri a nyomozás folyamatát. Attól kezdve tehát, hogy megtörténik a bűntény, egészen az elkövető rehabilitációjáig részt veszek majd az eljárásban.
Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy történik egy gyilkosság. Én mint bűnügyi profilozó kimegyek a helyszínre, megvizsgálom a nyomokat, és esetlegesen megpróbálom más bűnténnyel összekötni azokat, hogy egy hasonló profilt tudjak alkotni a bűnözőről, ezzel segítve a nyomozásban. Később pedig, ha tudtam egy olyan profilt készíteni, amit a szakemberek (nyomozók, rendőrök) tudnak használni, akkor már a bűnöző rehabilitációjában is tudok segíteni.
Ez egy rendkívül összetett munkának hangzik, és lelkileg is eléggé megterhelő tud lenni, hiszen valószínűleg sok megdöbbentő dolgot fogsz hallani vagy akár látni egy bűntény helyszínén. Nem félsz attól, hogy az eseteid milyen hatással lesznek a lelkedre?
Nyilvánvalóan van bennem tartás amiatt, hogy nagy lelki nyomás lesz, ez tagadhatatlan. Az viszont, hogy szakmailag érdekel – ráadásul már igen régóta az álmom –, fölülmúlja azt a félelmet, hogy esetleg ezt lelkileg nem bírnám. Bízok abban, hogy vagyok annyira erős, hogy tudjam majd ezeket bírni, de természetesen a pszichológusnak is pszichológushoz kell járni. Ez tud igazán segíteni a látottak feldolgozásában. Nem könnyű szakmát akarok választani, tehát pontosan tudom, mik lesznek a hátrányai.
Valószínűleg rengeteg olyan dolgot fogok hallani, amit azelőtt sosem hittem, hogy hallani fogok, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy meg tudjak ezzel birkózni.
Nos, továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon sok sikert kívánok ezeknek a céloknak az eléréséhez, jó szakemberekre mindig szükség lesz, reméljük, hogy te is azzá válsz! Visszakanyarodva kicsit Szombathelyhez, azt mindenképpen szeretném megkérdezni, hogy mért pont ide adtad be a jelentkezésed, és hogyan érzed itt magad?
Valójában én első helyen nem az ELTE szombathelyi campusát, hanem a budapesti telephelyét jelöltem, csak oda sajnos nem vettek fel. Bevallom, először meg voltam ijedve, amikor tudatosult bennem, hogy ilyen messzire el kell jönnöm otthonról, féltem attól, milyen lesz az élet Szombathelyen. Nyilvánvalóan egy hónap nem annyi idő, hogy teljesen bele lássak és beleszokjak az itteni életbe, arról már nem is beszélve, hogy a kialakult járványhelyzet miatt teljesen más minden. Mindezek ellenére eddig nagyon jók a tapasztalataim a kollégiumról és az egyetemi életről, a közösségről is.
Jelenleg úgy érzem, hogy nagyon jó emberek tanítanak minket, akik hatalmas tudással rendelkeznek, és nagyon örülök annak, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt a tudást tényleg át tudják adni. Sok szempontból mutatják be a pszichológiát mint tudományágat, és számomra ez is nagy öröm és megnyugtató dolog.
Azt is elmondhatom, hogy a szaktársaimmal is nagyon jól kijövök, jó kis csapat verődött össze, aminek nemcsak a közös érdeklődés az oka, hanem szerintem az is, hogy hasonló az emberekhez való irányultságunk.
Bárkinek egyébként, aki ezen a pályán gondolkodik, szívesen ajánlom, hogy Szombathelyet válassza, már csak azért is, mert kislétszámú egyetem lévén a tanárok sokkal jobban oda tudnak figyelni a hallgatókra, ez pedig nagyon fontos része annak, hogy alapos képzésben részesülhessünk.
Kiemelt kép: Szabó Tícia Krisztina archívuma
