„A kaland szó izgalmas és szokatlan élményt jelent. Sokszor használjuk, de gyakran helytelenül és erősen túlozva” – ezekkel a szavakkal keltette fel a megjelentek figyelmét Kardos Laura, másodéves angol–földrajz szakos hallgató, aki montenegrói nyaralásáról tartott előadást az ELTE Savaria Egyetemi Központ konferenciatermében, a „Tanítványaink a katedrán” program keretén belül, a Magyar Földrajzi Társaság Nyugat-magyarországi Osztályának és a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportjának közös szervezésében.
A december 10-én este 6 órakor megtartott eseményen tolongtak az emberek: nemcsak a terem nézőtere volt csurig, hanem az erkélyrész is. Fiataloktól idősekig minden korosztály képviseltette magát a másodéves hallgató közvetlen, vidám és rendkívül érdekes előadásán, ami több tekintetben is igyekezett bemutatni a meglátogatott országot: így történt ez földrajzi, történelmi és személyes látószögön keresztül. Még az előadás megkezdése előtt dr. Lenner Tibor, a Magyar Földrajzi Társaság Nyugat-magyarországi Osztályának elnöke konferálta fel és mutatta be Kardos Laurát, noha a közönség nagy része a tavalyi, portugál útjáról szóló beszámolóján már találkozhatott vele. Számukra nem sok újdonságot jelentett az elhangzó rövid szakmai önéletrajz: a II. helyezés az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a saját és témavezetőjével közös publikációk, valamint az elnyert neves ösztöndíjak sora.
Az előadó által bejárt kis balkáni ország neve fekete hegyet jelent, a természet pedig, amelyet magába foglal, hűen viszonyul az elnevezés jelentéséhez: 2000 méteres hegyek magasodnak az Adriai-tenger partján fekvő területen. A szépséges látványt tovább fokozza az öblökkel tarkított, türkizkék tenger, illetve a rengeteg zöld, melyek festői szépséget és vadságot párosítanak a területhez – mintha csak egy gyönyörűen kivitelezett képeslapra tekintenénk.
293 kilométeres partszakaszából 73 kilométer strandolásra alkalmas, azonban nemcsak a nyaralás vonzza a turistákat, hanem a kulturális látnivalók is, melyek közül több az UNESCO világörökség része.
Az előadó – Fotó: Mihajliv Renáta
„Ennek a kis balkáni országnak sajátos hangulata van, ami többek között viharos történelmére vezethető vissza. Itt hagyták kezük nyomát a rómaiak, az olaszok, a spanyolok, a franciák, és ezek keveréke fokozatosan sajátos jelleget adott az itteni délszláv kultúrának” – ismertette a hallgató, ezt követően pedig Montenegró történelmét mutatta be címszavakban, hogy a jelenlevők kicsit jobban megismerhessék ezt a parányi területet, mielőtt rátérne az élménybeszámolóra. Összefoglalójában nyomatékosította, hogy a mai ország területe nagyon régen lakott vidék. Illír törzseknek, majd görög kolóniáknak is otthont adott; tartozott a Római Birodalomhoz, majd Bizánchoz; velenceiek foglalták el a mai Montenegró partvidékét, a másik, nagyobb rész oszmán-török fennhatóság alatt állt, azonban a 19. századra sikerült függetlenné válnia egészen addig, míg létre nem jött a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a későbbi Jugoszlávia. Montenegrónak csak 2006-ban sikerült végleg függetlenné válnia népszavazás útján.
„A célországba 2019. augusztus 4-én 16 órakor indultunk busszal, és másnap, augusztus 5-én 14 órakor foglalhattuk el a szállásunkat. Ez akárhogyan is számolom, kemény 22 óra utazást jelent, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, ugyanis előzetes tájékozódásom, azaz a Google Maps szerint ezt az 1000 km-es utat maximum 14 óra alatt meg lehet tenni” – mesélte Laura, majd hozzátette, Európának ezen a részén ugyanannyi távolság megtétele több időbe kerül, mint máshol, főleg azért is, mert Szerbiában csak néhány útszakaszon van autópálya. A lányt mérhetetlenül feszélyezte a lassú haladás, azonban a határ elhagyásával mintha soha nem is létezett volna a feszültség. „A szálláshelyünk a tengerparton, Budvában volt, és ahhoz, hogy odajuthassunk, át kellett szelnünk az egész országot. Életem egyik legszebb élménye volt. Elámultam a természet mérhetetlen nagyságán, eredetiségén és vad szépségén, és nyugodt szívvel mondhatom, még soha nem éreztem magam ennyire közel a természethez, mint akkor” – mondta.
A fekete hegyek országa sűrű erdeiről kapta a nevét – Fotó: Kardos Laura
A megérkezés napját Budvában töltötték, ami az ország legnépszerűbb üdülőhelye: ez a város tetszelgett a bázis szerepében egész héten. Laura elárulta, hogy Budvában szezonon kívül is rengeteg a turista: ez az Adria egyik legrégebbi települése, és a Római Birodalom kettészakadását követően itt húzódott a Nyugat- és Keletrómai Birodalom határa. Az óváros a velenceieknek köszönheti ma is látható megjelenését: a tipikus városfalak, a citadella, a szűk utcák és a bájos terek mind-mind az egykori itáliai városállam örökségét mutatják. A képek, amiket a hallgató az utazás során készített, mindenkit magával ragadtak, és bizton állíthatom, már az első pillanattól kezdve mindenki ebbe a parányi országba vágyott.
Másnap Kotor városát tekintették meg, ami „gyakorlatilag egy hatalmas műemlékegyüttes, mesés palotákkal, lakóházakkal és szépséges templomokkal”. A harmadik napot hajóra szállva töltötték: a világ egyik legszebb öbölrendszerét, a Kotori-öbölt fedezték fel. „Európa legdélebbi fjordjaként szokták aposztrofálni – tévesen. Az öböl valójában egy, a hegyekből lezúduló folyórendszer medre lehetett egykor, ami megsüllyedt a karszterózió és a tektonikus hatások miatt” – tette hozzá, majd a beszámolót Szirti Madonna szigetével, a Mamula-szigettel, nem utolsósorban pedig a Sveti Stefan nevezetű településsel folytatta, amiről elárulta, hogy a luxusnyaralóhelyet a világ legszebb 50 helye közé választották: üzletemberek, királyok, színészek nagy kedvence, ahol csupán a séta 20.000 forintba kerül, a napi strandhasználat pedig nem többe, mint 100 euróba. Ha egyszer királynőnek választanak, egyenesen ideköltözöm.
Stari Bar ma már romváros – Fotó: Kardos Laura
A negyedik nap Stari Bar falai között telt, ami ma már egy romváros: „Hosszú évszázadok vannak bezárva ide, több civilizáció nyoma, egy egykor virágzó város mementója. Két későbbi, hatalmas lőporrobbanás pecsételte meg igazán a sorsát, akkor költözött ki innen az élet a falakon kívülre, és főleg a mai ismert, partvidéki Barba” – magyarázta az előadó. A hely varázsát tovább fokozza a város jelképe: a több mint 2000 éves olajfa Bar óvárosában (Stari Barban). Többek szerint ez nemcsak az ország, hanem egyúttal Európa legidősebb olajfája, ami mind a mai napig hoz termést.
Az itt töltött idő ötödik, egyben utolsó napján Cetinjébe látogattak el, ami Laura elmondása alapján elég kalandosnak számított: az utazócsapat ugyanis a tengerparton szerette volna elütni az időt relaxálással, míg ő és egy társa állhatatosan ragaszkodott Cetinje és a Lovćen felfedezéséhez, amit aztán meg is valósítottak saját szervezésben. Itt a Kotori-öböl oldalán, a tenger szintjétől csaknem 1800 méterig tornyosuló Lovćen nevezetű hegyet mászták meg. „A kaland néha eléggé emberpróbáló volt. A Lovćenre felfele menet, a biztonsági övét nem használó taxisofőrrel kezdtem eléggé zokon venni a hajtűkanyarokat… főleg amikor szembe egy egész nagy busz jött. De lenézve a tájra a lélegzetem is elállt, és tudtam, felérve ez még gyönyörűbb lesz” – mesélte mosolyogva, miközben a képeket váltogatva a nézőtéren ülők arcán is egyértelműen látszódott, mennyire egyetértenek Laura véleményével. Azt hiszem, sokan kívánták magukat a hallgató helyébe.
A Lovćen legmagasabb csúcsa a Štirovnik – Fotó: Kardos Laura
A hegy megmászását, az ott lévő emlékek felkutatását követően Cetinjét járták be. A előadó kiemelte, hogy ennek a helynek teljesen más az atmoszférája, mint az eddig bejártaké: „Mondhatjuk, hogy Cetinje kulturális és spirituális központja Montenegrónak, vagy legalábbis az volt egykor a történelemben, de ma már egy álmos, vidékies, 14 ezer fős kisváros, semmi több, mégis nagyon más a hangulata, mint az ország többi településének. Nagyon tetszett itt, hogy hatalmas terek vannak, zöld a város és harapni lehetett a levegőt”.
Na és mi mással lehetne lezárni egy ilyen gyönyörű napot, egy ilyen különleges hetet, mint egy isteni prosciuttóval? Ez egyébként egyike volt Laura által legjobban várt dolgoknak, így természetesen nem csak egy alkalommal fogyasztott belőle montenegrói nyaralása alatt.
Az előadás azonban nem a beszámolójával ért véget: habár nem prosciuttóval várta az érdeklődőket, igazi montenegrói teával kínálta mindazokat, akiket a kíváncsiságuk rögtön az teával terített asztalhoz vonzott. A jó kedélyű, közvetlen beszámolójával, és az apró kis gesztussal egy igazán eseménydús, sokoldalú, különleges estét okozott a megjelenteknek, egyúttal pedig elérte, hogy ők is részt vehessenek egy olyan utazáson, ami minden bizonnyal életük legfeledhetetlenebb pillanatainak egyikét jelenti majd.
Mihajliv Renáta galériája
