Együtt farsangi bálozott az egyházmegyei ifjúság

Február 2-án hatodik alkalommal szervezte meg közösen a Szombathelyi Egyházmegye, a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség, az ESTI8 és a II. János Pál Katolikus Szakkollégium az Egyházmegyei Ifjúsági Farsangi Bált, amelyen százötvenen vettek részt.

Ma már szerte az egyházmegyében rendeznek bálokat a farsangi időszakban, ám nem volt ez mindig így. A katolikus egyház eleinte mélységesen megvetette az év eleji féktelen mulatozást. Korabeli források szólnak arról, hogy a papok figyelmeztették híveiket arra, hogy a földi örömök habzsolásával bűnt követnek el. Ezek közül leghíresebb az 1502-ből fennmaradt Temesvári Pelbárt plébános beszéde, amelyben az elöljáró kifejti, hogy ebben az időszakban a buja, iszákos, torkos emberek istenüknek választják az ördögöt és őt dicsőítik álarcos éneklésükkel. Magyarországon a 15. századra tehető a farsangi mulatságok meghonosodása, elsősorban német hatásra. Az udvari bálokat később, Ferenc József trónra lépése után kezdték Pest-Budán megrendezni, melyeken bevezették a főúri lányokat és fiúkat a társaságba, de a társadalom alsóbb rétegeiben is a lánykérés és a lakodalom időszaka volt. Aki pártában maradt vagy nem házasodott meg húshagyókeddig, annak várnia kellett egy újabb évet, és el kellett viselnie, hogy kicsúfolják vénségét, pont úgy, ahogy Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című komikus eposzában szerepel. Később az egyház is elfogadta a népszokásokból eredő ünnepet, olyannyira, hogy a jegyeseket farsang idején kihirdették a szószékről. Így alakult ki, hogy kisfarsang (Mihály naptól Katalin napig) és nagyfarsang idején is szokássá vált a bálok rendezése és a házasságkötések tartása. A mulatozás és a jókedv farsang farkáig (a farsang utolsó három napja) tart, az azt követő hamvazószerda már a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdete. Ez már az elcsendesedés és a lelki elmélyülés időszaka: ekkor mennek majd a szakkollégisták is nagyböjti lelkigyakorlatukra, de addig is a vidámságé és a jókedvé a főszerep, pont úgy, mint az egyházmegye fiataljainak szervezett bálon, amelynek célja, hogy összehozza őket és megteremtse a különböző közösségek közötti összhangot.

Az első közös szervezésű bálra hagyományteremtő céllal 2014-ben került sor, akkor még a Martineum Felnőttképző Akadémia dísztermében. Azóta a rendezvény költözött, harmadik éve a Brenner János Nevelési Központ ad neki otthont. A százötven résztvevő közül legtöbben Szombathely és környékéről érkeztek, de sokan voltak az egyházmegye többi részéről, valamint a szomszédos győri egyházmegyéből is. A bál immár hatodik születésnapját ünnepli, pont ahogy az egyik rendező, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium, melynek lakói oroszlánrészt vállaltak a szervezői feladatokban. A dekoráció például az ESTI8 tagjainak munkáját dicséri. A letisztult, mégis mókás farsangi díszletet Boncz Dorottya álmodta meg, aki szépérzékét és kreativitását már számtalan alkalommal bizonyította, legutóbb például a szakkollégiumi karácsonyváró ünnepségen, ahol ízléses díszítésével bensőséges hangulatot varázsolt a tornaterem kissé ütött-kopott falai közé. A nyitótánchoz szintén lelkes szakkollégisták neve fűződik, ugyanis ők vettek részt benne, összesen tizenketten. A koreográfia Kiss Zsanett, a szakkollégium volt lakójának, valamint Németh Béla, a jelenlegi titkár fantáziájának eredménye: az idei bálra a tavalyihoz képest kicsit könnyedebb, bohókásabb stílusú táncot képzeltek el és valósítottak meg, melyet − farsangi időszak lévén − stílszerűen jelmezekben adtak elő. Érdekesség, hogy nem volt megadva dress code, a maskarákat mind a hat páros maga gondolhatta ki.

A kollégium igazgatója, Gaspari Gábor, valamint Diákbizottsága, élén Gerencsér Bencével fáradhatatlanul dolgozott azon az elmúlt hetekben, hogy minél több tombola-felajánlást szerezzenek, s annak izgalmas sorsolását is ők bonyolították le éjféltájban. Kérdésemre, miszerint melyek azok a tárgyi felajánlások, amelyek valamilyen módon kiemelkednek, a szervezőcsapat így felelt: „Nem tudunk egyet vagy kettőt kiemelni, hiszen mindegyiknek egyformán örültünk, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Ezúton is köszönjük a szívből jövő felajánlásokat”. A tombolák árusítása is a kollégium lakóinak feladata volt: bár villámgyorsan változtatta helyét a kasszának kinevezett doboz – hiszen az értékesítők mielőbb ropni szerették volna tovább a táncot – arra tisztán emlékszem, hogy Bogdán Viktória, Joó Csanád és Dombi Richárd kezében biztosan járt; a sorsoláskor pedig büszkeséggel töltötte el őket, ha valamelyik barátjuk olyan sorszámmal nyert, amit ők adtak el.

Fotó: Márk Martina

Fotó: Márk Martina

„Egyházi bálba mész? Ott mégis mit lehet csinálni? Imádkoztok egész este alig hallható zenére, amit néha megszakítotok egy-egy bécsi keringővel?” – tette fel a kérdést az egyik ismerősöm pár nappal a bál előtt. Igaz, hogy sokak fejében ezek a sztereotípiák élnek a keresztény mulatozással kapcsolatban, de valójában csak a vacsora előtt imádkoztunk Balázs atya vezetésével – hiszen az étkezés előtti ima elmaradhatatlan –, a talp alá való zenét pedig a Tequila zenekar szolgáltatta, így egy percre sem maradt üresen a táncparkett. Nem volt féktelenül elszabadult tombolás, az ital csak mértékkel csúszott lefelé, mert a lehetséges kábulat helyére más költözött: a keresztény életöröm és az azonos értékrend. Könnyű volt emberi kapcsolatokat építeni, hiszen mindannyiunkban ott volt a tudat, hogy mi mind Isten gyermekei vagyunk. Ezen az estén a közös lelkiség ereje tartotta össze azt a százötven fiatalt, akik házukat mind az egyetlen rendíthetetlen építőelemre, az élő Kőre, Krisztusra építik, s akik tudják, hogy így válhatnak részeseivé az Ő életének.

Márk Martina galériája