Intenzív nyelvtanulás ösztöndíjjal és aktív közösségi élet – Jelentkezz a Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetemre

A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és az ELTE Savaria Egyetemi Központja közös nyári egyetemet szervez osztrák, illetve magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül elsősorban a nem német szakos, első (BA vagy MA) diplomájukat szerző (elsősorban nappali tagozatos) hallgatók pályázhatnak – tudtuk meg a szervezőktől.

nyegyetem5

Mi is ez a nyári egyetem?

A nyelvtanulás mellett a kurzus a két különböző nyelvet beszélő és más kulturális háttérrel rendelkező hallgatók közötti tanórán kívüli kapcsolatteremtést és kommunikációt szeretné elősegíteni. Lehetőséget kínál az adott idegen nyelv gyakorlására, s egyúttal a nyelven keresztül a szomszédos ország kultúrájának és életmódjának megismerésére és megértésére.

A nyári egyetem idén 27 éves: az első években Keszthely, majd Szeged, több mint egy évtizede pedig Szombathely ad otthont a kurzusnak.

nyegyetem3

Csak egy nyelvkurzus?

Nem, hiszen nagy hangsúlyt helyeznek a közös programokra, a tanórán kívüli együtt tanulásra is. Éppen ezért olyan hallgatók jelentkezését várják, akik a közösség együttes tevékenységében aktívan részt kívánnak venni.

Miből áll a kurzus?

Intenzív nyelvtanulási program (naponta 9 órától 12.30-ig) haladó illetve középhaladó szinten, délutánonként pedig osztrák és magyar kultúrtörténeti tematikájú előadások, amelyek a kelet-ausztriai, valamint a nyugat-magyarországi régióhoz kapcsolódnak, filmvetítés, változatos szabadidős és kulturális programok.

nyegyetem7

Jelentkezési feltételek a magyar hallgatók számára:

  • a haladó szinthez: alapfokú (A2 szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás
  • a középhaladó szinthez: középfokú (B szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás
  • hallgatói jogviszony egy magyarországi felsőoktatási intézményben, nem német szak
  • rövid német vagy magyar nyelvű motivációs levél

nyegyetem4

Korhatár

35 év.

A nyári egyetem időpontja

Július 1–20.

Ösztöndíj = ingyenes részvétel

Az ösztöndíjakat az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány biztosítja, amely nem készpénzt jelent, hanem a kurzuson való ingyenes részvételt. Az ösztöndíj elnyerése után a hallgatók szerződést kötnek az alapítvánnyal, amelyben vállalják a kurzuson való részvételt. A kurzus részvételi díját, szállásdíjat, napi kétszeri étkezést (reggeli, ebéd), a kirándulásokat az ösztöndíj tartalmazza.

nyegyetem1

Önköltség

A Szombathelyre történő utazás és a hazautazás költségeit a hallgatók állják. A pályázatok elbírálása után az ösztöndíjat elnyert hallgatóktól 10 ezer Ft regisztrációs díjat kell átutalni a későbbiekben megadott bankszámlaszámra. További költségek: zsebpénz, mindenkinek igényei szerint.

Szabadidő

Sportolásra a főiskola, továbbá a városi strand és az uszoda kínál lehetőségeket. Hétvégeken közös kirándulásokat szerveznek Szombathely környékére és Burgenlandba az Őrvidékre.

A résztvevők létszáma

24 osztrák és 24 magyar hallgató.

Szállás

A résztvevők a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ kollégiumában kapnak szállást kétágyas szobákban (egy osztrák hallgató és egy magyar hallgató együtt), közel a városközponthoz. Tévés szoba, internet-hozzáférési lehetőség, konyhahasználat és mosási lehetőség a kollégiumban. Az oktatás és az étkezés szintén a központ, illetve a kollégium közelében történik.

nyegyetem6

Jelentkezési határidő

2018. május 25.

További információk

A kurzus vezetője Csire Márta. Email: marta_csire@yahoo.de , tel.: +43 1 4277 43012; fax: +43 1 4277 9430.

Tapasztalatok

“A korábbi résztvevők visszajelzései is azt igazolják, sikeres a Szombathelyi Nyári Egyetem: a németül tanulókat a magyar diplomához elvárt nyelvvizsga megszerzésében segítették a szombathelyi hetek, de olyanok is vannak, akik az itt tanultakat a későbbi elhelyezkedésükben is használták. Több hallgató érkezik Burgenlandból a nyári egyetemre, akik magyarul tanulnak. Ők a nyelvtudásukat a határtérségben vagy magyarországi vállalkozásoknál, intézményeknél kamatoztathatják a jövőben” – számolt be róla április 24-i híradásában a volksguppen.orf.at.

Fotók: Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetem-archív