Antik és kortárs identitáskeresés a Trafóban

Je suis Amphitryon címmel jelent meg Závada Péter új darabja. A drámát a Trafóban mutatták be április 24 és 25-én. Az antik mítosz realista térbe és szituációba helyezve nem kisebb kérdéseket boncolgat, mint hogy kik vagyunk mi, mi a szerepünk a társadalomban, pótolhatóak vagyunk-e? Mit jelent nőnek lenni? Mik a szerepeink? Ki lehet-e lépni egy szerepből? A nyelvi játékok által a darabban, az identitáskeresés teljesen új megvilágításba kerül.

trafó

Székfoglalás érkezési sorrendben. Negyedórával az előadás kezdete előtt a biciklitárolónál álldogálok az alkonyatban. Fülledt tavaszi este, hosszú a sor, beszélgetésfoszlányokkal telik meg a tér. Változatos a közönség, a terembe érve teltház fogad. A színpad előtt nincs függöny, pár pillanatig még része vagyok a díszletnek, amíg elsétálok előtte, hogy felmenjek egy üres székhez az ellenkező oldalon.

Amphitryon (Kovács Krisztián) fekszik a sárga konyhapultnak dőlve. Alkméné (Bánfalvi Eszter) az asztalon görnyedve ír valamit a rikító sárga konyha díszletében (Horváth Jenny). Rendetlenség és káosz. Amint sötét lesz a teremben, Alkméné egy hosszú percig pakol csendben. Még csak meg sem rezzen, mikor Amphitryon monológba kezd.

Az antik mítosz szerint Jupiter magára ölti Amphitryon, a hadvezér alakját, hogy annak feleségével hálhasson, majd később ebből a nászból születik meg Héraklész. Az identitásválság problémájából és a szerepcserékből fakadó félreértésekből adódhat, hogy a történetet két műfajban is feldolgozták az idők során. A korábban komédiaként értelmezett darab Kleist után már Závada Péternél is a tragédia vonalán halad. Egy identitás-tragédia.

Závada

Závada Péter, Geréb Zsófia rendező és Varga Gréta dramaturg együttműködésével a Je suis Amphitryon egy olyan darabbá vált, ami a színházi keretek határainak feszegetésével és a szöveg nyelvi játékával számos ponton reflektál kurrens társadalmi problémákra. Egyes pontokon fel-felnevet a közönség, de a kérdések súlya ettől csak erősebben nehezedik ránk. Formáját tekintve verses dráma a feldolgozás, viszont nincs cselekménye, leszámítva az eredeti szöveg alapmotívumait és történetét. Az antik mítosz hat főalakja jelenik meg a színen, mint egy-egy szólam váltják egymást a monológjaik. Nincs egyértelmű tér, idő, és a dramatikus alakok viszonyai sem rajzolódnak ki konkrétan a néző számára. Bár egy térben vannak, a monológjaik nem érnek el egymáshoz, minden alaknak megvan a saját identitás-tragédiája.

A színházi keretek határainak feszegetésével folyamatosan szembesülünk. Nemcsak az arisztotelészi hármas egység (tér, idő, cselekmény) szabályai tűnnek el, de a dráma minimáldefiníciója is megkérdőjeleződik. Nem különül el a név, dialógus és a szerzői instrukció. Ugyanolyan könnyedén hangzik el a színpadon a szerzői utasítás a szereplőktől, mint a monológjaik. Mintha azzal, hogy kimondásra kerülnek ezek is a színpadon, saját magukat is definiálnák. Ennek kiemelkedő pontja, amikor Amphitryont feleségében való csalódása teljes bizonytalanságba sodorja. Ha Alkménének, a hozzá legközelebb álló embernek sem tűnik fel a különbség, hogy Jupiterrel töltötte az éjszakát, vagy vele, akkor mit ér a saját élete? Pótolható és helyettesíthető? Ki ő? Felmerül, hogy ha Amphitryon nem biztos benne, hogy ő kicsoda, akkor abban sem lehet biztos, hogy ő beszél. Folyamatos tehát a játék a drámai szöveg és az előadás, a leírt és a kimondott mondatok között.

Fontos kiemelni, hogy Alkménének legalább annyira központi szerep jut ebben a darabban, mint Amphitryonnak. A görög mitológiák maszkulin-hegemón világára számos ponton érzünk utalást. Ebben a világban a nők nagyrészt akkor lehettek hősök, ha férfias jellegekkel rendelkeztek. Ebben a darabban azonban erősek a női karakterek. Nyomatékosítja ezt az antik kar is, ami – miközben elidegenítő, kizökkentő szereppel is bír – színházelméleti definíciókkal szakítja meg az előadás menetét. Olyan kérdésekről gondolkodtat, mint hogy mi a nők szerepe a színháztörténetben? Egyáltalán: mi a férfi, mi a nő?

kiadvány

A darab nagyon aktuális és fontos kérdéseket helyez keretbe és tesz fel a nézőknek. Ahogy Geréb Zsófia fogalmazott: „Olyan éveket vagy akár évtizedet élünk meg, amikor kiderült, amit tudásnak vagy bizonyosságnak veszünk, az lehet, hogy nincs úgy. Lehet, hogy párhuzamos tudások és párhuzamos igazságok vannak, amik között nagyon nehezen tudunk különbséget tenni”. Mindenki a saját hite vagy identitása alapján képes összeállítani a saját világát. A kérdést pedig, hogy „Ki vagyok én ma, fiatal értelmiségiként Magyarországon, Európában és mit tudok tenni a társadalmilag fontos kérdésekben?” most igazán fontos lenne megválaszolni.

A darab után megvásároltam az előadás kiadványát. Akárhányszor fogom kézbe, lapozok bele, olvasok el részleteket, az az érzésem, hogy a darab olyan sok szinten, annyi apró részletében mélyen megkomponált, hogy képtelenség tökéletesen összefoglalni. A Je suis Amhitryon-t látni kell, megélni kell, befogadni kell. Olvasni kell. Akár többször is.

Forrás: librarius.hu és az előadás hivatalos kiadványa
Kiemelt kép forrása: trafo.hu
Képek forrása: programturizmus.hu, litera.hu, konyves.blog.hu