Iskolai tanítást segítő pályázatot hirdetett az MTA

Az MTA először hirdetett meg szakmódszertan tudományos megalapozását és megújítását segítő nyílt pályázatot. A nyertes pályázók között szerepel az ELTE Természettudományi Karának két oktatója is.

A program célja, hogy a tanórákon alkalmazott eredményes oktatási módszerek elemzését és új eljárások fejlesztését segítse. A pályázatot még ősszel hirdette meg Lovász László elnök, összesen pedig 88 pályamű érkezett be. Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának tagjaiból álló zsűri, Csépe Valéria akadémikus elnökletével, december 9-i ülésén döntött az 50 millió forintos támogatási keret elosztásáról. A beérkezett pályázatok közül a következő 12 hónapban 15 kutatási tervet fognak támogatni.

,,A beérkezett pályázatok alapján látható, hogy hazánkban számos tudományos műhelyt foglalkoztat a szakterület oktatási módszertanának vizsgálata, és az oktatási módszerek kutatása komoly hagyományokra támaszkodhat. A módszertani kutatások célzott támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek a műhelyek fennmaradhassanak, fejlődhessenek, az eddiginél is aktívabban részt vehessenek a nemzetközi szakmai együttműködésekben, és olyan oktatási programok kidolgozásához járuljanak hozzá, amelyek révén a diákok megszeretik az egyes szakterületeket, sőt magát a tanulást is” – hangsúlyozta Lovász.

A benyújtott pályázatok a zsűri étékelése alapján magas színvonalúak, szakmailag megalapozottak és kidolgozottak voltak. A nyertes pályázóknak részletes kutatási koncepciót kell kidolgozniuk, és a kutatásuk megvalósításához szükséges keretet egy következő pályázat során nyerhetik el.

A 88 pályamű közül 71 felsőoktatási intézményből, 17 akadémiai kutatóközpontból, illetve kutatóintézetből érkezett. Köztük van az ELTE két oktatója. Tél Tamás professzor, az Elméleti Fizika Tanszék oktatója Nemzetközi szintű szakmódszertani kutatóhálózat a hazai fizikaoktatás fejlesztésére, míg Vancsó Ödön a Matematikai Intézet oktatója A komplex matematikatanítás a XXI. században – a kombinatorikus gondolkodás fejlesztése a legújabb kutatási eredmények alapján című pályázatukkal kerültek a legjobbak közé.

Forrás: mta.hu

Kép: huffingtonpost.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]