Requiem – koncertezett az Eötvös Együttes

Gyönyörű fényekben pompázik Budapesten a Gazdagréti Szent Angyalok-templom, ami előtt nyüzsögnek az emberek, mindenki ünneplőbe bújva felöltözteti lelkét egy klasszikus koncerttel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és az Egyetemi Koncertzenekar hangversenyén jártunk.

Az énekkar több mint 70 éves, a zenekar több mint 60 éves múltnyi tapasztalattal rendelkezik. Megannyi nagy sikerű hangversenyt adott az USA-ban, a Közel-Keleten, a bécsi Musikvereinsaal nagytermében, 2014-ben Svájcban egyhetes turnén vett részt, valamint Kínában is koncertezett. Tagjai mind ELTE-s jelenlegi és volt hallgatók, oktatók, akik repertoárján a barokk, a bécsi klasszika, a romantika és a kortárs zene reprezentatív alkotásai, a capella művek, oratóriumok, valamint könnyűzenei művek egyaránt szerepelnek. Az együttes a közös hagyományokon, a kialakult baráti, családi légkörön és a közös muzsikálás iránti vágyon alapszik.

A Gazdagréti Szent Angyalok-templom nem csupán a meghökkentő szépsége miatt adott megfelelő helyszínt az együttes számára, hanem a kiváló akusztikai felszereltség céljából is. A helyszín tágas volt, a teltházas rendezvény igényének megfelelően.

Az előadás első megszólalása Wolf Péter Missája volt, amelyet külön az Eötvös Együttes számára írt. Az Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, dzsesszzongorista is részt vett az eseményen, így a helyszínen első kézből hallhatta, ahogy megszólaltatják művét művészekké vedlett, de a mindennapokban nem csak zenével foglalkozó ELTE polgárok. A koncerten megszólalt még Mozart Requieme is, melyhez a vegyes énekkar és fúvósok is csatlakoztak.

A koncertet Kovács László Liszt-díjas művész vezényelte, aki az együttes életéhez már 12 éve tesz hozz, mint művészeti igazgató. Körülbelül 40 muzsikus szólaltatta meg a hangszerét, valamint a 80 tagú vegyes kar mellett közreműködött Kristófi Ágnes szoprán, Shöck Atala alt, Szerekován János tenor és Cser Krisztián basszus énekművészekben is. A hangképző Katyi Zsombor, a koncertmester pedig Dúlfalvy Éva személyében jelent meg. Számomra ez a koncert egy gyönyörű klasszikus katarzist ért el. Mindenkinek ajánlom, hogy az Eötvös Együttes valamelyik előadására jusson el, hiszen olyan élményben részesülhet, ami nem csupán kikapcsolja, hanem gyönyörködteti is a művészetben. Következő koncertjükre 2022. június 22-én készülnek, a Zenekeadémia Nagytermében Mendelssohn: Elias c. oratóriumával lépnek színpadra.

Fotók: Szabó Zoé Júlia

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]