4 fantasztikus japán film, amit érdemes megnézned februárban

Az online Japán Filmfesztivál immáron második alkalommal kerül megrendezésre a Japan Foundation szervezésében. A fesztivál célja, hogy elérhetővé és közkinccsé tegye a japán filmek varázslatos világát. Összesen 20 japán film közül lehet válogatni, a paletta igen széles: a klasszikustól a vígjátékig, a dokumentumfilmtől az animéig minden megtalálható. A filmek ingyenesen elérhetőek egészen február 27-ig.

A legelső Japán Filmfesztivált 20 országban tartották 2020 novemberétől 2021 márciusáig, mely idő alatt 30 filmet tettek megtekinthetővé. A filmeket több mint 210 000 ember nézte meg, ami nem is olyan meglepően nagy szám, hiszen a japán film, a japán popkultúra sokak számára izgalmas és érdekes. És persze nem feledhetjük azt sem, hogy a pandémia első hulláma miatt a mozik is bezártak, így az igény is megnövekedett egy olyan online fesztiválra, ahol a klasszikusok és jól ismert filmek mellett akár frisseket is láthat a közönség, különlegességként pedig rengeteg extra tartalommal is találkozhatunk: a JFF honlapján interjúk olvashatóak a rendezőkkel. A fesztivál óriási sikert aratott, így idén is megrendezésre került, ezúttal 25 országban, 20 filmmel. Kifejezetten olyan országokat igyekeztek bevonni, ahol a japán filmművészet nehezebben elérhető, így került a listára Peru, Banglades, Pakisztán és Peru is.

Idén is találunk klasszikusokat, de olyan filmeket is, amelyek 2021-ben nagy sikert arattak a japán mozikban. Ha nem vagy jártas a japán filmek világában, de érdekel, milyen a távol-keleti filmművészet, vagy csak nem tudsz választani a kínálatból, íme négy film, amit őszintén ajánlok megnézésre.

Rashomon (Kurosawa Akira filmje)

A Rashomon egy időtlen klasszikus, az első olyan japán film, ami világszerte elismertté vált: elnyerte az Arany Oroszlán díjat az 1951-es Velencei Filmfesztiválon meghozva rendezőjének, Kurosawa Akirának a világhírnevet. Megjelenésekor elsöprő sikert aratott és a mai napig az egyik legzseniálisabb filmként tartják számon. 1950-ben mutatták be, a története egy klasszikus japán elbeszélés, Akutagawa Ryunosuke Jabu no naka (A bozótmélyben) című történetén alapul. A film a pszichológiai thriller/krimi zsánerébe sorolható, egy szamurájgyilkosság áll a középpontjában. A kihallgatáson egy bandita, egy szerzetes, a megerőszakolt feleség és a meggyilkolt megidézett szelleme szólal meg, de történeteik nem csengenek egybe. Mindegyikőjük önmaga legtökéletesebb változatát szövi bele az eseményekbe, és úgy ferdítik el a történéseket, hogy a lehető legjobbnak tűnjenek fel bennük. Bátran ajánlom a filmet főként azoknak, akik szeretik a lassabb történetmesélést, a történelmi Japánt és a mély szimbolikával dolgozó krimiket.

The God of Ramen (Innami Takashi filmje)

Egy különleges hangulatú, mélyérzésű, megható dokumentumfilm mindenki kedvenc japán leveséről, a ramenről. A film egy kultikus ramen séf, Yamagishi Kazuo életének történetét meséli el, akinek a tokiói ramenezője, a Taishoken előtt minden nap óriási sorok kígyóztak, és az emberek hajlandóak voltak órákig várakozni egy tányér levesért. Az étterembe Japán több pontjáról érkeztek szakácsok tanulni a nagy mestertől, aki minden tanoncot szívesen fogadott és készséggel tanította őket a ramen művészetére. Yamagishi Kazuo felesége korán elhunyt, az őiránta érzett szerelem és a ramen készítésének szenvedélye az, ami érzelemmel tölti meg a filmet.

Aristocrats (Sode Yukiko filmje)

„Vajon a boldogság más formát ölt a különböző társadalmi osztályokba tartozó nők számára? Egy dráma, ami két különböző hátterű nő szemszögéből kérdőjelezi meg a modern élet mindennapjait” – olvasható a filmről a JFF oldalán. A filmet egy nő rendezte és női sorsokat is helyez a fókuszba, ami Japánban mint még ma is kifejezetten patriarchális társadalomban meglepőnek számít. A képi világ gyönyörű, a színek mélyek és hűvösek, egyfajta melankóliával itatva át az egész filmet. A téma a pártalálás, a boldogulás és a boldogság megtalálása egy elvárásokkal teli világban, nőként, egy férfiak uralta társadalomban. Izgalmas feminista dráma, ami a japán művészetekre oly jellemző finom eleganciával, halkszavú protestálással mutatja be a modern japán nők útkeresését.

Bread of Happiness (Mishima Yukiko filmje)

Egy igazi slow movie ez a humanista dráma, amiben a frissen sült kenyér és a finom kávé meggyógyítja a sebzett szíveket. Lélekdráma, amit garantáltan megkönnyez a néző. A film kvázi egy novellagyűjtemény, négy évszakon keresztül négy szívmelengető történetet láthatunk, melyekben a közös pont, hogy mindegyik egy kis kávézóban játszódik Hokkaido egy északi régiójában, ahol különféle kenyerek és szezonális alapanyagokból készült ételek vidítják fel a betérő vendégeket. A gyönyörű természeti környezetben fekvő kávézót egy fiatal pár vezeti, akik Tokióból, a nyüzsgő városból költöztek a vidéki élet csendes nyugalmába. A betérő vendégek mindegyikének nyomja valami a lelkét: egy szerelmi bánattal küzdő nő, egy kislány, akinek elváltak egy szülei, vagy egy idős pár, akiknek szembe kell nézniük az elmúlás gondolatával. A tulajdonosok csendben nyújtják mindegyikük felé a kezüket. Gyönyörű film ez az élet apró örömeiről, az elcsendesedésről és az egymásról való gondoskodásról, az emberi kapcsolódásokról.

A képek forrása:
imdb.com
japantimes.co.jp
asianwiki.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]