Mitológia Miyazaki filmje, a Ponyo mögött

Hayao Miyazaki neve és a Ghibli Studio általában még azoknak is ismerősen cseng, akik kevésbé jártasak a japán filmkultúrában. A klasszikus Miyazaki-filmek közül több magyar szinkronnal a hazai mozikban is megjelent, ezek az animációs filmek nem csak Japánban, de szerte a világban áttörő sikert arattak.

A Ponyo egy 2008-as megjelenésű animációs film, Miyazaki tizedik filmje, ami ugyan nem a legjobb alkotása, de a látványvilága a megszokott módon varázslatos, a története kedves, a karakterei szerethetőek. A története megtanít arra, hogy szeressük egymást, a természetet és a sonkát, ami visszatérő motívuma a mesének. Miyazaki kedvelőinek élvezetes alkotás lehet, de ami talán még érdekesebb ezzel a filmmel kapcsolatban a látványvilágon túl, az a történet hátterében meghúzódó mitológia.

Miyazaki filmjeit nem soroljuk kifejezetten a vallásos vagy spirituális történetek közé, holott rengeteg sintoista és buddhista utalást találhatunk bennük, filmjeiben gyakran előkerülő téma az emberek és az istenek kapcsolata. Az istenek vagy szellemek megjelenése, személyisége vagy szerepköre nem kifejezetten épül egy-egy valódi japán „kamira”. Az 1988-as Totoro – A varázserdő titka című klasszikus filmben például a kulcsfiguráról, Totoróról a néző nem igazán tudja eldönteni, hogy sintó szellem-e vagy sem, hiába él egy sintó szentély területén. Miyazaki ahhoz az elképzeléshez ragaszkodik, hogy Totoro egy erdei lény, aki makkot eszik.

Különös ellentét az amerikai gyerekfilmek és a japán gyerekfilmek között, hogy míg előbbiben a felnőttek általában szkeptikusan és hitetlenkedve fogadják gyermekeik fantasztikus történeteit és tapasztalásait, addig a japán gyermekfilmekben – és ezalatt most kifejezetten Miyazaki filmjeit értem – a felnőttek vagy tisztában vannak a szellemek létezésével, ilyen például a Mononoke – A vadon hercegnője, vagy nem feltétlen hisznek bennük, de nem is kérdőjelezik meg a gyerekek történeteit, mint a Ponyóban is láthatjuk.

Az emberek és istenek kapcsolata sokféle Miyazaki filmjeiben, több példát találunk arra, hogy egymással szemben állnak, de lehetnek a kapcsolataik pozitívak és bensőségesek is. Ez a bensőségesség leginkább a Ponyóban nyilvánul meg, ahol egy Sosuke nevű kisfiú és egy aranyhal kapcsolatát ismerhetjük meg. A kis aranyhal Sosuke vérének egy cseppjével és némi mágikus főzet segítségével kislánnyá változik. A legtöbb Miyazaki-filmhez hasonlóan a Ponyo is Japánban játszódik, de mitológiai ihletésű. A történet hátterében Hans Christian Andersen A kis hableány című műve áll, de találunk benne utalásokat az Urashima Taro japán népmesére is, ami egy halászról szól, aki megment egy tengeri teknőst, és így látogatást nyer jutalmul Otohime tenger alatti palotájába.

Ponyo születési neve Brünhild, ami a germán mitológiából származik, Odin egyetlen lánya, valkűr. Alakja Brünhilda alakjából önállósult, aki a Nibelung-énekben először Siegfried, majd Attila felesége, legtöbben Richard Wagner operájából (A Nibelung gyűrűje) ismerhetik. Brünhildhez hasonlóan Ponyo is szerelembe esik egy halandóval, mind a ketten elveszítik mitikus mivoltukat, és halandóvá válnak maguk is. A különbség kettejük között, hogy míg Ponyo részéről ez egy választás volt, addig Brünhild halandóvá változtatása büntetés. Ponyo édesanyja Granmamare tengeri istennő, akit az egyik japán tengerész Kannonnak, a buddhista kegyelemistennőnek is nevez. Ő maga lehet az óceán.

Miyazaki az eredeti Hans Christian Andersen-meséből, szemben a Disney változatával, csak a legalapvetőbb motívumokat emelte át. Ponyo egy mitikus lény, aki a tengerben él az apjával és a testvéreivel, amíg kíváncsi nem lesz a tengeren kívüli világra, kiváltképp egy fiatal fiúra. Ponyo, hasonlóan a kis hableányhoz, egészen emberi formát ölt és lábakat növeszt, hogy találkozzon a fiúval, de ez az állapot csak ideiglenes, ahhoz, hogy végleg ebben a testben maradhasson, Sosukénak teljes szívéből szeretnie kell. Ez az eredeti történetben ugyan nem esik meg, de szerencsére a Disney-változathoz hasonlóan a Ponyo is happy enddel végződik.

Ponyót a filmben aranyhalnak nevezik, de attól meglehetősen messze áll, sokkal inkább emlékeztet egy japán szellemtörténetben (Baika hyoretsu) szereplő aranyhal-szellemre, amit Kingyo no yurei-nek neveznek. A történet leírója a japán költő és író, Santo Kyoden. A Kingyo no yurei gyilkosság áldozatainak szelleme, akik aranyhalakban laknak. Az aranyhal teste felveszi a belsejébe ragadt lélek néhány jellemzőjét, így az összkép egy komikus, groteszk aranyhal-ember vegyesvágott. A Baika hyoretsu története távol áll a Ponyo történetétől, míg előbbi egy kevésbé gyerekbarát szellemtörténet, addig utóbbi egyértelműen gyerekmese, de a szellem és Ponyo vizuális megjelenése között erős a párhuzam.

És mit mond Miyazaki a film inspirációjáról?

„Nagyon nehéz elmagyarázni, hogy mi válik motivációvá vagy ösztönzéssé egy film elkészítésére. Úgy érzem, mintha a tudatalattimban halászhálóval kutatnék, és egyszer egy aranyhalat fogtam abba a hálóba. Ez volt az inspiráció arra, hogy elkezdjem ezt a filmet.”

Képek forrása: ghibli.fandom.com; yokai.com