Nem mint két tojás: Berta Ádám regényéről

Berta Ádám 2019-es Nem attól vizes a hal c. regénye a hasonmástörténetek kategóriájába illeszkedik, de mozaikos cselekményvezetésével és talányos hangulatával ellene is játszik az olvasói elvárásoknak. Első látásra mintha egy Garaczi-könyvet olvasnánk (ő is írta a fülszöveget), de Berta képes mégis egyéni látásmóddal elénk tárni a történetet.

Adott egy egypetéjű ikerpár, első Karcsi és második Karcsi, akik születésüktől fogva egy személyiségen osztoznak. Felváltva találkoznak a barátaikkal, járnak iskolába, majd munkába. Egymás között aztán megbeszélik, mik történtek, hogy aztán onnan vegyék fel a fonalat, ahol a másik elejtette. A világuk rendje akkor zökken ki, amikor második Karcsi eddig ismeretlen mélységben és intenzitással beleszeret Juditba, de a labilis jellemű első Karcsi nem érzi ugyanezt, ezért öngyilkos lesz.

Ez a groteszk alaphelyzet már a tizennyolcadik oldalon kiderül, ami időrendben a történet utolsó negyedében foglal helyet. Berta Ádám apró szilánkokra tördeli az eseménysort, és elkezdi mesélni a végéről, majd rátér arra, hogy korábban az egyik Karcsi hogyan ismerkedett meg Judittal, és hogyan alakult a kapcsolatuk. A cselekményt hol valamelyik Karcsi, hol Judit, hol Karcsiék apja, Hansági Feri szemszögéből látjuk. A váltásokat az egyes szakaszhatárokon névvel, de az apuka esetében néha dátummal és földrajzi hellyel jelzi a szerző. Hansági Ferinek rögeszméi az ikrek, még gyerekként azt képzelte, hogy van egy ikertestvére, később pedig ikerlányok közül választotta ki a feleségét.  Töredékeiben megjelenik, hogy a megosztott élet ötlete az anyjuktól származik, aki a „Radnóti egzisztenciális élményének, az élet és a semmi között félúton megakadt ikerpár tapasztalatának inverz szimulációja” tételmondaton továbbhaladva művészeti projekté formálta gyermekei mindennapjait. Fájóan kevés szó esik erről a szálról, pedig érdekelt volna, hogy az anyjuk hogyan jutott el addig, hogy frankeinsteni szinten űzze az irodalomtudományt. De ezek a cselekményszálak sem teljes egészükben tárulnak elénk, hanem megszakítva asszociációs képzelgésekkel és csattanó nélküli anekdotikus kitérőkkel. Ettől a szöveg kap egy csapongó bájt, mintha érzékeltetné az instabilabb Karcsi lelki világát. 

Juditnak persze nem tűnik fel a csalás, a kiegyensúlyozott második Karcsira azt hiszi, hogy az amúgy is kilengő első Karcsi lélekállapotaiban az egyik fokozat a normalitás. A „mint két tojás”-közhelyet fordítja ki a szerző. Hiába tűnnek egyformának külön-külön, két tojást egymás mellé rakva már felfedezhetőek az eltérések, ahogy a Karcsiknál is. A tojás-metafora többször visszatér a műben, például a hátlapon is kiemelt helyen: „Két tojást üt a serpenyőbe, az egyik koronaként fogja körbe az egyben maradtat.” Ez is egy azon képek közül, amelyek nyitottságuktól fogva szabad asszociációt és értelmezést engednek az olvasónak. A szerző egy interjúban elmondta, hogy felkelés után le szokta írni az álomképeit, és később ezekből merít írás közben. Így azt is megengedi magának, hogy rögtön a regény első mondatában képzavarral indítson: „Több mint négy hónapja jártak, a rózsaszín szemüveg lassanként kezdett foszladozni…”. Már itt előrevetíti a képekkel és szavakkal való játékot, amelyek szervezőelemei a szövegnek. Például az első Karcsi egy darab mackósajtot tesz az irodai hűtőbe, hogy a konyhából csak akkor induljon el a forgalom, ha a bejárat előtti szakasz üres. A körülményes poén megfejtéséhez eszünkbe kell jusson, hogy az elsőbbségadás kötelező-tábla beceneve a mackósajt, és első Karcsi a kollégáit mint KRESZ-követő humánautókat képzeli el. A szójátékon kívül első Karcsi randomitásának és bogarasságának érzékeltetése ennek a jelenetnek a célja. Bár ez a fajta rejtvényfejtés a szövegen belül inkább idegesítően hat, de csak addig, amíg meg nem véljük érteni a képek mögött rejlő gondolatot. Ezzel az a probléma, hogy az egyes képek sokféle irányba nyitottak, és minden értelmezés adekvátnak tűnhet, de ha minden érvényes, akkor valójában semmi sem az. Az is érvényes olvasat lehet, ha úgy tekintünk magára az olvasásra, mint paranoiára, tehát minden egyes jelenetben gyanakodva keressük az elejtett nyomot, ami majd egy nagyobb kép összerakásához vezet, és így olyan élményt kapunk, mintha a lelki beteg, tévképzetes Karcsi szemén keresztül olvasnánk a könyvet. 

Sokáig zavart, hogy amikor Judit megtalálja a halott Karcsit, és az élő fivér felhívja őt, a lányban egyből összeáll, már-már túl hamar és egyértelműen, hogy ikrek voltak. Aztán az nem hagyott nyugodni, hogy első Karcsi rögeszmésen játszik a Candy Crush nevű mobiljátékkal. Majd egy heurisztikus lépéssel összekötöttem a kettőt, és odáig jutottam, hogy a hármasság kirakása a megoldás, mivel első Karcsi a Candy Crushban újra és újra három egyforma cukrot párosít össze. Ez odáig vezetett engem, hogy Judit a harmadik Karcsi, akinek ki kéne teljesítenie ezt a párost. Ezt alátámasztja még a mű elején található idézet: „gyerekekkel játszottunk, és lányokkal” (Radnóti Miklós). A lányok is ugyanúgy gyerekek, de az érzelmi kötődés miatt mégis más velük játszani. Innen már csak egy lépés lenne a pszichoanalitikus olvasat, ami szintén nem lehet abszolút érvényű, csupán részmegoldás. Az egyes jelenetek mögött megbúvó mélyebb jelentés sokszor blöffnek érződik, Berta néhol mégis meg tudja teremteni a termékeny bizonytalanság állapotát.

A szerző világosan a konvenciósértés útján jár. Amikor a két Karcsi azon veszekszik, hogy szakítsanak-e Judittal, az egyikük mintha kiszólna az olvasóhoz, és mintha magáról a könyvről kezdene beszélni: „Úgy tűnik, ahhoz kell több bátorság, hogy az ember felborítsa a meglévő kereteket, de ez közvetlenül egy rosszabb életminőséghez vezet.” Berta két korábbi kötetének a címében is szerepelt a nem szó (Egon nem fáradt, Miki nem finnyás), mintegy magát a tagadást állítva a történetek középpontjába. A Nem attól vizes a hal történetét még az előző kisregényével, a Haramiákkal együtt kezdte el írni, hogy a kettős cselekményvezetéssel formailag alátámassza az ikertörténetet, de időközben praktikus okok miatt – mivelhogy az így megsokasodott karaktereket már bajos lett volna mozgatni – külön szedte a két művet. A Haramiák két részre bomlik, az elsőben Kinga, az egyedülálló anyuka egy használtruhaboltban dolgozik két hatalmaskodó nővér, Helga és Eszter keze alatt. A másodikban Réka egy rejtélyes örökségről értesül, de a végén kiderül, hogy az afrikai és az angol ügyvéd arra akarják őt használni, hogy a lány legyen a magyar összekötőjük további átveréseknél, aki ebbe bele is megy. Ezen a szálon már kevésbé egyértelmű, hogy kik is igazán a haramiák. Ahogy Karcsiék történetében is problémás az átverés megítélése, itt is, mint korábban, az olvasóra van bízva az ítélkezés. Berta sallangmentes stílusa többnyire tényeket közöl, és nem moralizál. Fogalmazásmódjában nem törekszik a tökéletes szóvirág vagy fordulat megtalálására, eszköztelenül és szenvtelenül ír.

Az ikrek sorstragédiája felveti azt a kérdést, hogy az életünket alakítja-e neveltetésünk, vagy eredendően elrendelt személyiséggel jövünk-e a világra. A hasonló témájú Három egyforma idegen c. dokumentumfilmben a születésüknél elválasztott hármasikrek története szintén az egyikük öngyilkosságába torkollik, mivel ez a fivér szigorú nevelésben részesült, és nem kapta meg azt a szeretetet, amire vágyott. Ez a film azt állítja, hogy a sorsunkat befolyásolja, hogyan nőttünk fel. Ellenben a Nem attól vizes a hal szerint hiába éli két ember ugyanazt az életet, az egyikükben eredendően benne volt a tragédia lehetősége és megvalósulása. A cím előrevetíti a determináltságot, viszont ez a kép csak a mű közepén fedi fel magát: „Nem attól vizes a hal, mert a többiek is vizesek, hanem mert vízben úszik” – elsőre jelentéktelennek tűnhet, de benne van az a gondolat, hogy nem mások határozzák meg, kik vagyunk, hanem hogy minek születtünk. Nem az egyik Karcsi öngyilkossága és Judit idegösszeroppanása teszi nyomasztóvá ezt a művet, hanem a gondolat, hogy lehet, hogy nincs is behatásunk az életünk alakulására.

Berta Ádám: Nem attól vizes a hal. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019.

Kép: libri.hu