Idén is Mittelcinemafest: Startol a 18. Olasz Filmfesztivál

November 6-án 19.30-kor Francesco Bruni Vajon mi lesz? című alkotásával a budapesti Puskin moziban kezdődik a 18. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest. A vetítés után a rendezővel online közönségtalálkozót tartanak. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce-Cinecittà közös rendezvényén november 6–16. között 13 kortárs olasz alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

November 6-án a budapesti Puskin moziban Francesco Bruni negyedik filmjével, az idei Római Filmfesztiválon debütált Vajon mi lesz? című alkotással nyílik a 18. Olasz Filmfesztivál. A film sajátos iróniával mesél egy férfi (Kim Rossi Stuart) betegségen átvezető utazásáról, a halállal való szembenézéséről. A vetítés után a rendezővel online közönségtalálkozó lesz. A filmet november 11-én 19.30-kor a TÁVMOZIBAN is levetítik.

November 7-én, szombaton a TÁVMOZIBAN két filmet is vetítenek. 17.30-kor a Life is a B movie-t, mely Piero Vivarelli – a spagettiwestern előfutárának számító Django forgatókönyvírója – nyugtalan életét és sokoldalú pályáját mutatja be, 20 órakor – majd november 8-án 17.30-kor – pedig az Utódokat, melyben a második gyermek, Pietro érkezése felborítja a családi idillt, tragikomikus helyzeteket idézve elő. A film főszereplőjét, Valerio Mastandreat a magyar nézők Teljesen idegenek Lelejeként ismerhetik. 

November 8-án és november 10-én 19.30-kor a TÁVMOZIBAN lesz elérhető Claudio Noce harmadik egész estés filmje, a 77. Velencei Filmfesztiválon bemutatott Miatyánk című alkotás, melynek főszereplője Pier Francesco Favino, aki elnyerte a legjobb férfi főszereplőért járó Coppa Volpi díjat. A film valóságos történeten alapul, melynek maga a rendező is szomorú elszenvedője volt. 1976-ban Rómában, az úgynevezett ólomévekben a rendező apja, Alfonso Noce a terrorellenes egység helyettes vezetőjeként egy merénylet alatt megsebesült.

November 9-én 19.30-kor a TÁVMOZIBAN lehet megnézni A Macaluso nővérek című családtörténetet, mely öt nőről szól: azokról, akik elmennek, akik maradnak, és akik kitartanak. November 9-én és 10-én 19.30-kor szintén a TÁVMOZIBAN vetítik Pietro Castellitto első filmjét, a Ragadozókat, mely a 77. Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb Forgatókönyvért járó Horizont-díjat. A film hamisítatlan iróniával mesél a társadalmunk minden rétegében szinte uralkodóvá vált magányról, a kommunikációs nehézségekről és a megértés hiányáról. 

November 12-én 19.30-kor a PUSKIN MOZIBAN fut majd a 2019-es Torinói Filmfesztiválon díjat nyert A nagy lépés című alkotás. A filmben Mario fásult életét gyökerestül felforgatja a hír, hogy testvérét – akit mindössze egyszer látott – gyújtogatással vádolják, és börtönbe került; és ő az egyetlen, akire számíthat. A film egyik főszereplője a Teljesen idegenek Peppéjeként ismert Giuseppe Battiston. November 13-án 19.30-kor a PUSKIN MOZIBAN lesz látható a Majdnem kifogástalan szülők című fanyar, de szórakoztató vígjáték, amely egy nyolcéves szülinapi zsúrján keresztül iróniával ábrázolja az egyedülállókat, a modern családokat és a szülők egy új generációját is. A film főszereplőnője, Anna Foglietta Teljesen idegenek Carlottáját alakította. November 14-én 17.30-kor az Időiszony című pszichológiai dráma pereg majd a Puskinban, melyben két olyan ember élete szembesül egymással, akik önmaguk vállalták magányosságukat. Aznap 20 órakor a Csak az elevenek halnak című filmben a 40 éves Orlandót a 2012-es földrengés arra kényszeríti, hogy megváltoztassa egész addigi életét. 

November 15-én 17.30-kor a PUSKIN MOZIBAN lesz látható az Oscar-díjas Gabriele Salvatores Ne félj, ha megölellek című alkotása megrendítő érzékenységgel ábrázolja azt a folyamatot, ahogy a 16 éves autista Vincent és vér szerinti apja megismeri és valóban megszereti egymást. Aznap 20 órakor vetítik a Gyűlölöm a nyarat című filmet. A szívet melengető vígjáték három nagyon különböző életről szól, amelyek véletlenül találkoznak az olasz tengerpart egyik kis szigetén. Végül november 16-án 19.30-kor egy szürreális komédia, A nélkülözhető boldogság pillanatai zárja a 18. Olasz Filmfesztivált, melyben a közismert Pif olyan alapvető kérdésekre próbál választ adni, mint pl. Miért zárják gyakran az üvegtörő kalapácsot üvegszekrénybe?

További információk a fesztiválról a Puskin Mozi honlapján és a Facebook-eseménynél érhetők el.