Színre léptek Gödöllőn: Országos Improvizációs Fesztivál

A Farsangi rögtönzések című improvizációs fesztivál országos döntője 2020. szeptember 12-én ismét megrendezésre került Gödöllőn, a Művészetek házában. Az est házigazdája Halász Tibor volt, a gödöllői Club Színház vezetője. A társaság közreműködik több színjátékos rendezvényen, közéjük sorolható a „Játsszunk Színházat!” fesztivál, az országos hatókörű Színházi Szövegírói Pályázat és az I. Regionális Diákszínházi Napok.

Az improvizációs verseny országos döntőjét immár 7 éve Gödöllőn rendezik meg. A Farsangi Rögtönzések előfeltétele a regionális fordulón való eredményes szereplés, az első és második helyezett jut tovább a döntőbe. Minden csapat – általában februárban – megküzd a megyei fordulón, ahol az országos versenyre orientált improvizációs feladatok várják a versenyzőket. Szigorú szabály alapján pontoz a zsűri, hogy minél felkészültebbek és gyakorlottabbak lehessenek a színészek. A gödöllői eseményen 4-4 fős csapatok mérték össze improvizációs tudásukat a 2020 „Magyarország Improvizációs Bajnoka” címért. Diák és felnőtt versenyzők egyaránt színreléptek a színpadon.

A fantázia névvel ellátott csapatok 9-10 feladattal birkóztak meg idén, melyre 10-10, olykor 5 perc felkészülési időt kaptak. A zenei improvizáció, a mozgás rögtönzése és az irodalmi szövegek, művek életre keltése tette színessé a feladatokat. Először egy könnyed bemutatkozással kellett színpadra állni az imprósoknak, a kritérium a dallamosság, a rap és a rímek csengése volt. Utána izgalmasabbnál izgalmasabb produkciókkal léptek színre, többek közt egy Petőfi-vers felidézése, zenére reflektált némajáték, horrorjelenet alkotása és kevert műfajok bemutatása volt a feladat. Előkerült a „bűvös kocka”, melynek segítségével kisorsolták, hány perc állt rendelkezésükre a színpadon. Általában 3 perc a megszokott szereplési idő, ennek túllépése pontlevonásokkal járt. A zsűri tagjai színművészek voltak, akik hasznos tanácsokkal és építő kritikákkal látták el a csapatokat. Fontosnak tartották, hogy a tragikus hangvételű, komoly jelenetek ugyanúgy nagy sikert tudnak aratni, mint a vígjátékok és a parodizált előadások. Ezek alapján érezte úgy a zsűri, hogy a „mindent elmondó csendek” azok a pillanatok, ahol megtörténik az improvizáció, ott látszik, hogy egy csapat mit hoz ki egy meg nem beszélt pillanatból.

Az improvizációs verseny csoportjainak a legnehezebb feladat a folyamatos reflektálás, egymásra figyelés és kreatív gondolkodás egy adott helyzetben. Itt nem elég a jól bevált és begyakorolt mozdulatokat felmutatni, a zsűri arra kíváncsi, hogyan tudnak helytállni éles szituációkban. Ennek hatására kerülni szokták a művek felolvasását, és a versenyzők hagyatkoznak a saját tapasztalataikra és a rögtönzéseikre.

A verseny díjazása az első (Arlecchino-díj), a második (Pulcinella-díj), a harmadik (Brighella-díj) és egy különdíjból áll. A nyertesek jutalma 100.000 Ft volt, melyet Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke támogat. Idén a verseny nyertesei az „Úriemberek” voltak. A 4 fiúból álló csapat megnyerő akrobatikájával, színészi tehetségével és humoros, olykor komoly pillanataival kápráztatta el a zsűrit és a közönséget. A gödöllői „Úriemberek” mellett Pécsről és Nyíregyházáról is érkeztek versenyzők. A rendezvény sokszínűségének köszönhetően a különböző tájegységekről érkezett színészek nem csak tanulhattak egymás produkciójából, de szurkoltak is egymásnak, és hatalmas tapsokkal zárták a jeleneteket.        

Csapatommal, a „Vlami Mamik”-kal én is részt vettem a versenyen. A regionális döntőben tavaly második, idén első helyezést értünk el Nyíregyházán. A Farsangi Rögtönzések című improvizációs verseny belopta magát a szívünkbe. Már a megyei fordulóra is lelkesen készültünk a „Vlami Mamik”-kal, ahol izgatottan vártuk a különböző feladatokat. Ezekből szoktunk tanulni, felépíteni a csapat taktikáját. Mindezek mellett az országos döntőben a legnagyobb hangsúly a rögtönzésen van, ott elég egy pillanat, és eltűnnek a bevált módszerek. Nagyon szeretek a csapatommal együtt dolgozni, mert nemcsak a kollégáim, hanem a legjobb barátaim is egyben. Ez előny, hisz tökéletesen tudunk egymásra reflektálni, és érezzük a másik megnyilvánulási vágyát. Mindennél fontosabbnak tartom a csapatmunkát és az együttműködést, ezek nélkül nem lehet színpadra állni. Tavaly az ötödik, idén a negyedik helyezést tudhatjuk magunkénak. Véleményem szerint ez a rendezvény egyszerre szórakoztat, és hoz elő mélyebb érzelmeket. Hagyományőrző ereje átjárja a gödöllői Művészetek Háza termeit, más helyszínt el sem tudnék képzelni az esemény megrendezésére. Reméljük, hogy jövőre is lesz lehetőségünk színre lépni a Művészetek Háza színpadán, hisz tudjuk, hogy Gödöllő visszavár.

Felhasznált képek: Művészetek Háza, Gödöllő

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]