Adoptált gyereket nevelő meleg szülők, szembetűnő korkülönbséget legyőző szerelem, tradicionális és progresszív családi minták: nagyjából ebben lehet összefoglalni a Modern család főszereplőit. Az amerikai sorozat tizenegy évad után fináléjához ért. És hogy mennyiben sikerült ennek az ultraliberális sorozatnak valóban azt közvetítenie, ami bevallott célja volt? Egy elfogulatlan rajongó véleménycikke.
A Modern családot a legtöbbeknek nem kell bemutatni, de az avatatlanok kedvéért mégis összefoglalnám pár szóban: az egészen tavalyig a Fox gyártásában készült sorozat alapvetően három nukleáris család mindennapjait dolgozza fel. Jay Pritchett elvált, hatvanas férfiként vette el a szintén elvált kolumbiai szívtiprót, Gloriát, ezzel együtt pedig magához vette a nő fiát is. Jay fia Mitchell, aki meleg élettársával (az 5. évadtól férjével) neveli Vietnámból adoptált lányukat; lánya pedig Claire, aki hagyományos családmodellben, de tudatosan modern elvek mentén neveli három gyermekét a férjével.
Szóval igen, a Modern család valóban a lehető legmodernebb család, így előkerül benne szinte minden fontosabb téma, amely a liberális mozgalom megerősödésével közbeszéd tárgyává vált az elmúlt években: bevándorlás, homoszexualitás és egynemű szülők, válás, kortárs gyereknevelési minták. Nem csoda, hogy a sorozatot indulása óta rengeteg támadás érte, és bár ez a készítőknek sosem volt célja, de konzervatív körökben kimondottan polgárpukkasztónak nevezhető.
Valószínűleg nem az én fejemben született meg először a gondolat, de első körben a Szex és New Yorkhoz tudnám hasonlítani a sorozatot. Ugyanolyan könnyed limonádé, és bár szakmailag igényes (és szerény véleményem szerint tényleg fantasztikus a humora), de esztétikai szempontból tényleg nem képvisel különösebben nagy értéket. Ugyanakkor a „gazdag fehér nők nyivákolásáról” ismert sorozathoz hasonlóan elvitathatatlan és nagyon is vállalt társadalmi szerepet tölt be – ebben az esetben pedig azáltal, hogy a fent felsorolt kérdéseket nem vitatémaként, hanem az élet természetes részeként állítja be. A kisebbségekkel, melegjogokkal foglalkozó műsorokkal és filmek többségével ellentétben a bevándorló anya vagy a meleg pár alapvetően nem gyámolításra szoruló, traumatizált csoportként jelenik meg, hanem tökéletesen hétköznapi emberekként, akik pontosan ugyanazt várják az élettől, mint bárki más.
Lelkes, de elfogulatlan rajongóként azonban azt kell mondjam, századszori újranézés után már feltűnik néhány visszás és ellentmondásos pont.
1. Az ifjú Alex szenvedései
A sorozat nem különösebben leplezett módon újra és újra visszanyúl a konyhapszichológia eszközéhez, ami egyébként nem is meglepő egy ennyire felvilágosult közegben: a szereplők szinte minden személyközi konfliktusukat vagy egyéni komplexusukat vissza tudják vezetni valamilyen gyerekkori traumára, elhibázott nevelési módszerre vagy a mérgező családi környezetre, és ennek megfelelően próbálják a saját gyerekeiket tudatosabban nevelni.
Alex, a család örök kívülállója (Forrás: Looking in the Popular Culture Mirror)
Amellett azonban mégsem mehetünk el, hogy a hagyományos nevelési elveket modernre váltó generáció a sorozat szerint elképesztően következetlenül viselkedik: míg a többség az unalomig azt hajtogatja, hogy mennyire rányomta bélyegét a személyiségére a szülei viselkedése, addig mégis képes az egész család rendszeresen megalázni egymást. Elsősorban Alexet, akivel kapcsolatban tényként kezelik azt, hogy nem vonzó (ebben amúgy a sorozat ráadásul jól belecsúszott a szokásos „adjunk szemüveget egy szép lányra, és mondjuk rá, hogy csúnya” közhelybe), sőt, amikor bejelenti, hogy barátja van, egyenesen meggyanúsítják azzal, hogy hallucinál. Nem kell ide Freud, hogy ezt a traumát kibogozzuk – és a helyzet az, hogy a forgatókönyv ezzel gyakorlatilag szembemegy magával: míg a sorozatból látszólag százzal süt az elfogadás és a társadalmi tolerancia, mégis döbbenetes megalázásnak tesznek ki egy karaktert csak azért, mert történetesen nem szupermodell.
2. Haley, a tökéletes érv a liberális nevelés ellen
Mi történik, amikor két szülő konyhapszichologizál, és gyereket is nevel? Ideális esetben egy autonóm felnőtt, minél kevesebb, gyerekkorból hozott káros berögződéssel. A Modern család esetében viszont Haley, aki finoman szólva is egy lúzer. Míg a szülők lépten-nyomon megkérdőjelezik saját döntéseiket annak érdekében, hogy a lányuk el ne veszítse az önbizalmát, és véletlenül se sérüljön a magánszférája, nem veszik észre, hogy Haley időközben nemcsak elkényeztetett, önző és morálisan éretlen felnőtté vált, de ráadásul totálisan életképtelen, egzisztenciálisan aránytalanul önállótlan, sorra hozza a rossz döntéseket, és semmi felelősségérzete. Bár a sorozat szerethető és bukdácsoló karakterként állítja be őt, objektíven szemlélve Haley fájdalmasan egyértelmű példa arra, amikor a gyermekjogok egészségtelen mértékben túlnövik a szülői hatáskört, és ez senkinek nem tűnik fel.
Mitch és Cam – egy közepesen mérgező házasság
(Forrás: Pinterest)
3. Titkok, hazugságok és mackós mamuszok
A kényszeresen egészséges személyközi kapcsolatoknál maradva: ebben a sorozatban nemcsak a szülői, hanem a házastársi viszonyok is erősen véleményesek. Nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy egy szitkomnak műfaji kelléke a titkolózás, amire aztán számos másik bonyodalom épülhet. Az viszont számomra felfoghatatlan, hogy hogyan lehet egy bevallottan fontos társadalmi szerepet képviselő sorozatban egész epizódos poént csinálni abból, hogy Mitchell elveszíti a munkáját, és ezt hónapokig nem vallja be a párjának, inkább egész álló nap bujkál; vagy abból, hogy Claire képes különböző nemzeti parkokban elszórni vagy elásni a férje ruháit, amik nem tetszenek neki. Az előbbi annyira anyagi természetű, hogy egy házasságban (amelyben ráadásul van egy eltartott gyerek is) eltitkolni igen kemény párkapcsolati problémákra utal; utóbbi pedig egyszerűen a gyerekes kommunikáció következménye – az viszont egészen biztos, hogy egyik sem poén.
4. A rasszizmus még mindig vicces, csak néhány bevándorlónak megengedték, hogy fehér legyen
Gloria kolumbiai bevándorló.
Gloria amúgy pont olyan, mint te vagy én.
Csak Gloria egyébként feltűnően pontosan tud egykezes fegyverrel lőni, bevált receptje van tengerimalacra, fél perc alatt fel tudja becsülni egy csomag kokain értékét, és világéletében az volt az álma, hogy az USA gazdagságát élvezhesse. Ezen a ponton kissé félrecsúszott valahogy az a mentalitás, amelynek szellemében a Modern család állítólag megkerüli a sztereotípiákat és becsüli a kisebbségek kultúráját (hogy azt meg se említsük, hogy az antirasszizmus ezen büszke zászlóshajója összesen kettő darab nem fehér főszereplőt engedett be a stábba).
Nemcsak hogy olyannak festi le Dél-Amerikát, mintha ott mindenki Pablo Escobar tőszomszédja lenne, de ráadásul meglepően rasszista ahhoz képest, hogy látszólag egy tizenegy évados érzékenyítő tréningnek készült: míg a fehér családba bekerült Gloriát egyenrangúként kezelik, közben mégis igen lenézően és érzéketlenül viselkednek. És a témát a legjobban az alábbi párbeszéddel tudnám szemléltetni:
- És mi lesz Manny ventilátorával?
- Ja, tényleg. Hívok valakit.
- Nem, együtt kell megjavítanotok! (...) A mi kultúránkban a férfi komolyan veszi a fizikai munkát.
- Tudom. Ezért hívnék valakit a te kultúrádból.
5. A meleg szülők itt borzalmas szülők. Nem azért, mert melegek, hanem mert borzalmasak
Lily szabadszájú gyerekkarakter lett ahhoz képest, hogy évadonként egyszer elájul
(Forrás: Quotesgram)
Mitchell és Cameron párosa párkapcsolati szempontból is több ponton megkérdőjelezhető, de alapvetően tényleg jó csapatot alkotnak, és a készítők szemlátomást egész arányosan osztották szét az anya- és apaszerep hagyományos elemeit a két apuka között. Személy szerint azt is kimondottan értékelem, hogy bár a sorozat természetesnek mutatja be azt, hogy egy egynemű pár vállal gyereket, mégsem kerülték meg az anyafigura hiányát mint potenciális problémát egy ilyen családban: az első évadban egy egész epizód foglalkozik a kérdéssel.
Az azonban szubjektív véleményem, hogy egy olyan korban, amikor ennyi elvakult gyűlölködés övezi a gyereket nevelő egynemű párokat, egy sorozat (amely ráadásul felesküdött az előítéletek leépítésére) egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ennyire hanyag szülőnek mutassa be a filmben ábrázolt egyetlen példát. Mitchell és Cameron papíron odaadó szülők, valójában azonban a gyereknevelési hibáik nem szerethetően szerencsétlen kis bakik, hanem olyan mértékű figyelmetlenségből fakadnak, hogy Lily egyes epizódokban egészen konkrétan ELÁJUL attól, hogy belélegezte a szobafestéket, vagy egész nap nem evett semmit.
A Modern family a felsoroltak ellenére is elvitathatatlan hatású sorozat marad, nekem pedig egyik személyes kedvencem. A hitelességet meg majd gyakoroljuk még.
