Mikor az élet egy lórúgással töri rád az ajtót – BoJack Horseman

A BoJack Horseman „furcsagyereknek” indult az animációs sorozatok terén, de az évadok számával fokozatosan nőtt a népszerűsége a nézők körében. A záró részek után pedig nyíltan kijelenthetjük, hogy BoJack elnyerte a bálkirályi címet a végzős bálon.

Röviden és spoilermentesen a történetről: BoJack egy kiégett, kiöregedett hollywoodi színész, aki egy bugyuta közönség előtt felvett családi komédia főszereplője volt. Az élete megrekedt, egy félidegen fiatal srác, Tod él a kanapéján, akit kidobtak otthonról, és furcsa, a szakmai és szerelmi között ingázó kapcsolatot folytat az ügynökével, Princess Carolynnal.

A depresszióba és alkoholizmusba fulladt tengődésből kiutat kínál, hogy egy kiadó szeretné megjelentetni az életrajzát, aminek az elkészítéséhez fel is vesznek egy szellemírót, Diane-t. Az ő megjelenése teljesen új színt hoz BoJack mindennapjaiba, és elindul egy megmagyarázhatatlan változás az életében, amiről nem lehet előre megmondani, hogyan fog zárulni.

Ja: BoJack egyébként egy ló. Egy antropomorf, félig ló, félig ember entitás.

A sorozatot mindig extravagáns stílusa, őszintesége és „kegyetlensége” emelte ki az átlag, felnőtteknek szóló rajzfilmek közül. A néző soha nem vehette biztosra, hogy egy-egy epizód végén megkapja-e azt a feloldást, ami könnyítene a lelkén, sokszor egész egyszerűen ott marad a depresszív, szorongató nyomás, a lezáratlanság érzése, ami igazából a mindennapi életre is jellemző a nehezebb időszakokban. A BoJack zseniális húzása pont ez: az életszerűség. A felnőtt rajzfilmgyártás, de egyáltalán a rajzfilmgyártás egyik legkiemelkedőbb terméke és egyben fekete báránya. Mert pont a stílusa miatt valószínűleg mindig is megosztó marad.

A karakterek kidolgozottsága sokszor felülmúlja egyes nagyjátékfilmekét vagy A-kategóriás sorozatokét is. BoJacket sokszor nem lehet nem szeretni, máskor pedig utáljuk. Az első évad elején talán még egysíkú figurának tartjuk, aki szimplán megkeseredett és önző, de azért tudunk rajta nevetni, mert részben megmaradt annak a bohókás figurának, aki régen lehetett. A későbbiekben azonban, ahogy egyre inkább kitárulkozik a múltja és a családi élete, sokkal rétegzettebb karakter válik belőle.

Igaz ez Todra is, aki majdnem minden szempontból BoJack ellentétének tűnik; ő a kötelező humorforrás a sorozatban. Az ő személyiségfejlődése talán a legérdekesebb: Tod az identitásválsággal küzdő fiatal mintapéldája. Folyamatosan keresi önmagát, őrült vállalkozásokba kezd, amelyek vagy befuccsolnak, vagy ő maga mond le róluk, miközben minden részben különféle eszement dolgokba keveredik.

„Úgy érzem, mintha az életem epizodikusan különálló kalandokból állna!”

Tod fejlődése nemcsak egzisztenciális krízisekből és kérdésekből áll, hanem a folyamatos társkeresésből és az önmagával való szembenézésből is. Ezzel szemben Diane számomra mindig is a legérdektelenebb és legerőltetettebb karakter volt a sorozatban. A BoJackkel való kapcsolatán kívül tipikusan egy tenyérbemászó, kötelező feminista szimbólum. Egy-egy kivételes alkalomtól eltekintve soha nem tudtam azonosulni a drámáival, mivel számomra a legtöbb esetben a totális önsajnáltatást és áldozat szerepében való tetszelgést reprezentálta. Megértem a karakter fontosságát, hogy az önértékelési problémákkal küzdő tinilányok előtt is kinyíljon a piaci rés, de azért meg lehetett volna egy kicsit nagyobb befogadói réteg számára is írni Diane karakterét.

Mivel valószínűleg a szűkebb réteget képviselem Diane értelmezésével kapcsolatban, szeretnék egy másik oldalról is kisebbségbe vonulni. A személyes kedvenc karakterem mindig is Mr. Peanutbutter volt. A legtöbb néző számára a vidám kutya általában bicskanyitogató lehetett, mivel BoJack szemszögéből nézzük a történéseket, azonban a sorozat zsenialitása itt is megmutatkozik. BoJack nagy „riválisa” egy antropomorf kutya. BoJack folyamatosan sértegeti, próbálja lerázni magáról, és a mélyen gyökerező depressziójából fakadó elkeseredettségét és fájdalmát gyakran rajta vezeti le. Ennek ellenére Mr. Peanutbutter minden egyes találkozásukkor barátságos, vidám, körbeugrálja, szóval egy aranyos, jó kutyaként viselkedik. Persze ez nem azt jelenti, hogy az egyetlen személyiségjegye maga a fajtája, a problémái is rendre ebből adódnak. Figyelemzavaros, nem tud felnőni, és emiatt már több válása is volt. Kicsit együgyűbb az átlag karaktereknél, bár rengeteg esetben elképesztő érzelmi intelligenciáról tanúskodik. (Például a bárjelenet Diane-nel, mikor egymással szemben ülve telefonálnak. Számomra az egész sorozat leggyönyörűbb és meghatóbb része volt.) Mr. Peanutbutter a kutyalétből adódó démonokkal küzd, amik időről időre előbukkannak a vidám felszín alól, még ha nem is olyan feltűnően, mint BoJack esetében.

És akire már sokan várnak: Princess Carolyn. Minden szempontból az ő karaktere lett a legjobban és a legérdekesebben megírva. Egészen példaértékű, hogy a kapuzárási pánikkal küzdő, álkarrierista, BoJackkel elképesztően toxikus kapcsolatot ápoló nőből mit hoztak ki a végére. Princess Carolyn konkrétan egy feminista példakép lehetne, és több tekintetben sokkal érdekesebb és szerethetőbb női karakter, mint Diane. (Igen, én végig Princess Carolynnak szurkoltam.)

princess Boldog születésnapot, Princess Carolyn”

Azonban az egyedi történetvezetésen, az érdekes karaktereken és Hollywood és a filmes klisék folyamatos parodizálásán kívül van még valami, ami a legjobbak közé emeli a BoJacket. Az pedig az utolsó évad.

Igazából mélyen belül mind reménykedtünk, hogy a BoJack végül egy átlagos sorozat lesz. Az epizódokon és évadokon keresztül tartó folyamatos sokk, ami ért minket, a mély depresszív hangulat, amit az apró humoros snittek sem tudtak mindig feloldani, a rajongókba ültetett egy olyan szorongást, ami a végső, katartikus feloldozás reményét táplálta. Katarzis volt, de nem olyan, amilyet vártunk.

Az utolsó évad egy időre elhitette velünk, hogy talán lehet boldog befejezés, mégiscsak lehet egy kellemes és vidám emlék a BoJack Horseman. Én valószínűleg a naivabb nézők közé tartoztam, mert amikor beütött a krach, még akkor is reménykedtem.

„Attól még, hogy te lezártad a múltat, az nem jelenti azt, hogy a múlt is lezárt volna téged.”

Viszont az utolsó rész minden várakozást felülmúlt. A BoJack lezárása kivágott a felhőtlen csillagos ég alá a tetőre, és egyedül hagyott egy egész éjszakára a gondolataimmal. Mind tudtuk, hogy ez nem egy átlagos befejezés lesz, de ennyire még egy sorozat sem vert a padlóra.

Mivel a BoJack hű maradt önmagához, és a világ legéletszerűbb befejezésével operált: a semmivel. Mivel az életnek soha nincs igazi lezárása, mindig megy tovább. Azonban most már BoJack nélkül.

Kép: Édes-savanyú kritikák, Wykop.pl