Mernek nagyot álmodni – Idén is Észt hét!

Skype, Transferwise, Taxify? Ismerősen csengenek ezek a nevek? Észtország a világszerte híres startupjain túlmutató, másik arcát is megmutatja március 9. és 22. között, Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben az Észt héten. A legészakibb balti állam a techcégek sikerei mellett elképesztően pezsgő kulturális élettel is büszkélkedhet. Az Észt Intézet és a Szimplafilm közös programsorozatán kiderül, hogy a digitális közigazgatáshoz egyben izgalmas kortárs kultúra is párosul, ami ugyan északi jegyeket hordoz magán, azonban a magyar közönség számára is ismerős, otthonos közeget jelent.

Az Észt hét szervezői filmvetítésekkel, ínycsiklandó gasztronómiai fogásokkal, könyvbemutatókkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, koncertekkel és hamisítatlan észt táncházzal csinálnak kedvet 2020. március 9. és 22. között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben a legészakibb balti államhoz.

A budapesti programok nyitóeseményét március 9-én tartják a József Attila Színházban, ahol Siret Campbell Beatrice, valamint Martin Algus Valami igazi című művét állította színpadra felolvasószínházi formában Guelmino Sándor. Siret Campbell alkotása 2018-ban dráma kategóriában, Martin Algus a színdarabbal azonos című regénye pedig 2019-ben próza kategóriában nyerte el az Észt Kulturális Alap díját. A színházi programok sora március 10-én folytatódik a Magvető Caféban, ahol a kortárs színdarabok külföldi népszerűsítése lesz a téma. A Középpontban a kortárs dráma című angol nyelvű kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei: Siret Campbell (drámaíró, Észt Drámaügynökség), Laurent Muhleisen (fordító, Maison Antoine Vitez Nemzetközi Színházi Fordítóközpont) és Orbán Eszter (dramaturg, Magyarország).

Az Észt Nemzeti Múzeum és a Kuzebaj Gerd Udmurt Nemzeti Múzeum Változó idők című közös kiállításának témája az udmurt beavatási szertartások, amelyek mostanra már csak egyetlen baskíriai udmurt faluban maradtak fenn. A kiállítás március 9-től 21-ig látogatható a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

Változó idők

Változó idők

Március 10. és 22. között ifjúsági- és gyerekfilmekkel várják a szervezők az iskoláskorúakat a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár Közösségi terében, a szegedi Grand Caféban és a Szent Györgyi Albert Agórában, a debreceni AltKözben és a budapesti Kino moziban.

Március 12-én, 13-án és 14-én a debreceni AltKözben észt nyelvi gyorstalpalón mutatják meg az érdeklődőknek, mitől is szexi az észt nyelv. A mini-nyelvlecke március 17-én a budapesti Három Hollóban folytatódik.

Az észtek körében nagy népszerűségnek örvend a népzene és a néptánc. Március 13-án a szegedi Grand Caféban, március 14-én pedig a budapesti Fonó Budai Zeneházban bárki táncra perdülhet a legkülönbözőbb észt népzenei ritmusokra. Triinu Viilukas, az ausztriai észt Pillerkoor vegyeskar karvezetője, a Wööt együttes tagja és Peeter Margus, a Tallinni Kamarazenekar tagja szolgáltatják a talpalávalót.

Március 16-án a budapesti Három Hollóban nyílik Vitányi Regina és Karl Kaisel közös, Õ+Ő című kiállítása. A magyar–észt alkotópáros tagjai más-más aspektusból, különféle technikával közelítik meg a témát – a másik hazáját. Vitányi Reginát az észt néphiedelmek inspirálták, míg Karl Kaiselt a magyar temperamentum, a kulturális hasonlóságok és különbségek.

Vitányi Regina és Karl Kaiser kiállítása

Vitányi Regina és Karl Kaiser kiállítása

Március 20-án „Hmmm… what should I write …?” / Vajon mit kéne írnom?  címmel nyílik kiállítása Marko Mäetammnak a FUGA – Budapesti Építészeti Központban. Marko Mäetamm munkáival többször is találkozhatott már a hazai közönség a Fugában és a Ludwig Múzeumban. Mäetamm mindennapi elfojtásainkkal, félelmeinkkel, furcsaságainkkal és önzéseinkkel szembesít bennünket.

Március 19. és 22. között az észt filmtermés legjavát mutatják be a budapesti Művész és Kino mozikban, ahol játékfilmek és animációs filmek közül válogathatnak a filmbarátok. Start-up komédia egy techvállalkozóról, minden idők legnézettebb észt filmje, bonyolult testvéri kapcsolatot elmesélő minimalista történet, a 2019-es  Oscar-díj tíz legjobb nemzetközi játékfilmje közé bekerült észt filmalkotás – erre számíthatnak azok, akik jegyet váltanak. Az észt filmek a szegedi Grand Caféban, a veszprémi Agóra Veszprém Kulturális Központban és az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban március 9-től, a debreceni AltKözben pedig március 12-től láthatóak.

Március 17-én a Három Hollóban két könyvbemutatóval várják az irodalom szerelmeseit. Az Észt Intézet és a Pluralica 2019-es, észt novellákat tartalmazó breviáriumból a program látogatói egy-egy példányt ajándékba kapnak. A szerző, Urmas Vadi a rövidpróza mellett regényt, filmforgatókönyvet, librettót, színházi- és könyvkritikákat is ír, valamint színházban is rendez, személyesen is részt vesz a bemutatón. Az író hazájában több irodalmi elismerésben részesült, 22 évesen – legfiatalabb szerzőként – elnyerte az Észt Drámairodalmi Ügynökség pályázatának első díját.

Az észt novellaírás sokkal színesebb és gazdagabb annál, mint ami a magyar irodalmi köztudatban él róla. Itt a remek alkalom, hogy bárki közelebb kerülhessen a kis északi nép sorsfordulóihoz, gondolatvilágához. A Sztálin Tallinnban című kötetben a kortárs észt elbeszélők idősebb generációjának – Mats Traat, Maimu Berg, Jaak Jõerüüt, Mari Saat, Eeva Park és Ilmar Taska – művei olvashatóak. A bemutatóra a fordító, Jávorszky Béla részvételével kerül sor március 17-én a budapesti Három Holló kávéházban.

Március 18-án a Kadri VoorandMihkel Mälgand duó ad koncertet az Opus Jazzclubban. Kadri Voorand zongorista-énekesnő és Mihkel Mälgand nagybőgős-gitáros a pop, a jazz és a folk elemeit vegyítik zenéjükben. Erőteljes szövegek, fülbemászó ritmusok, pop-szerű dallamok, virtuóz improvizációk, szívszorító balladák és hip groovok jellemzik zenéjüket. Közös lemezük 2020-ban elnyerte az Észt Zenei Díj (Estonian Music Awards) legjobb jazz albuma kitüntetést. Kadri Voorand nemzetközileg is ismert és elismert művész, 2017-ben az Észt Zenei Díj zsűrije az év legjobb női énekesének választotta, és az év legjobb jazz albuma elismerést is ő kapta. 2019-ben az észt elnökasszonytól vehette át az észt kulturális élet fiatal szereplőit elismerő díjat.

Kadri Voorand

Kadri Voorand

Hogy a gasztronómiai szerelmesei se maradjanak hoppon, az Észt Hét ideje alatt ínycsiklandó ebédmenüvel, hagyományos és újszerű észt fogásokkal, sörlevessel, roston sült lazaccal és grillezett zöldségnyárssal vagy éppen vörösáfonyás pohárkrémmel várják az észt konyha rajongóit és a kíváncsi ínyenceket Budapesten a Három Hollóban (1052 Budapest, Piarista köz 1.) március 16. és 22. között, valamint Debrecenben az Altközben (4029 Debrecen, Baross Gábor u. 16.) március 10. és 13. között.

A legfiatalabb korosztály számára rajzpályázatot hirdet az Észt Intézet, arra bíztatva a 3-6, 7-10 és 11-14 éveseket, hogy alkossák meg saját mesebeli lényüket! A díjazott alkotók észt ajándékcsomagot nyerhetnek, és munkáikat a budapesti Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában állítják ki a Világjáró gyerekek sorozat részeként, ahol április 25-én Észtország lesz a vendég. A pályázat beküldési határideje: 2020. március 31.

Az Észt hét az Észt Kulturális Alap, az Észt Kulturális Minisztérium és az Észt Filmintézet támogatásával valósul meg.

Az Észt hét programjaFacebook– és Instagram-elérhetősége itt található.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]