„Menjetek Kovács Lacihoz, majd ő segít” – riport az Eötvös Művészeti Együttesről

Az Eötvös Művészeti Együttes vezetője, Kovács László pontosan idén tíz éve vette át a vezénylést. Szó szerint értve, természetesen. Ennek tiszteletére kérdeztük őt az elmúlt időszakról, és hogy képet kapjunk a közös munkáról, megnéztük az egyes formációk próbáit is. Elsőnek az Egyetemi Koncertzenekar és a Bartók Béla Énekkar próbáját látogattuk meg.

A Kőrösi Kollégium földszinti próbaterme, este 19 óra 10 perc: egy nagyobb, vegyes korosztályú csapat félkörívet alkot és a középen álló fiatalemberre figyel. Közben a „T”, „P” és „K” hangokat ismétlik, változó tempóban. Tapasztalatomnál fogva ismerős számomra a helyzet, éppen az énekkar kezdte meg beénekléssel aznapi próbáját. Előző héten a zenekart figyeltem meg gyakorlás közben, náluk éppen Vajda János Sinfonietta c. műve volt napirenden. Az idei első fellépésen már túl is van az együttes, a Tihanyi Bencés Apátságban voltak, immáron 24. alkalommal. De nincs megállás, Orbán György, Wolf Péter, Puccini, sőt, Verdi művei állnak a programban.

Hogy néz ki vajon az együttes élete a szervezési oldalról? Láng Bernadett 20 éve kórustag, emellett pedig az együttes koordinátora is. Őt faggattam a különböző háttérinformációkról és a felmerülő kihívásokról: „Az állandó énekkari tagok száma 70, a zenekaré pedig 45 fő. A két formáció munkája között némi eltérés van, a kórus esetében például 20 perces beénekléssel indulnak a próbák, amit Juhász Bence, a Zeneakadémia karvezető szakos doktorandusz hallgatója irányít. A zenekar ezzel szemben csak egy rövid hangolást tart, utána pedig rögtön a munka következik. Koncertmesterük személyében Dúlfalvy Évát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar II. hegedű szólamvezetőjét tisztelhetjük.
Az alapos előkészítést követően nagyon váratlan helyzetek nem érhetik az embert, de néha előfordulhat olyan, hogy a szállító véletlenül itt felejt egy hangszert és le kell szervezni, hogy az mégis ott legyen az esti koncerten. Vagy például a kínai turnénk során nagyon fontos volt nekem, hogy meg tudjuk nézni a nagy falat, amit a szervezők az utolsó pillanatban lemondtak. Így az egész éjszakás szervezkedés és csoportos összefogás eredményeként másnap mégis sikerült meglátogatni utazásunk egyik legnagyobb attrakcióját.”

A kórus próba közben

A kórus gyakorol…

Az Együttes minden év szeptemberében hirdet felvételt, de nem kell várni jövő évig, hogy valaki taggá válhasson. Mindig találnak egy megfelelő pillanatot a csatlakozásra, hogy az újonnan jöttek ne egy kész produkcióba csöppenjenek bele, hanem az új próbafolyamat részesei legyenek. „Nagyon ügyes jelentkezők jöttek idén a zenekarba, kifejezetten hosszú idejű, akár 12-13 évnyi zenei háttérrel rendelkezők is. Aztán úgyis eldől, hogy belefér-e valaki életébe vagy nem, tudja-e, bírja-e a tempót, vagy nem, de sokan megmaradnak, és az nagyon jó” – meséli Detti.

Hogy hogyan is lehet bírni a tempót a tanulmányok mellett, arról a tanító szakos Szondi Boglárkát kérdeztem, aki most a nyolcadik évét kezdi a zenekarban brácsásként: „Azt hiszem, kellett ahhoz egy elhatározás, hogy nekem a zenekar az egyetem után az első legyen, esetleg olykor a második. Mikor bekerültem az egyetemre, nagyon aktív voltam a »party-életben«. Minden hónapban csütörtökönként volt kari buli, így én a próbára már full sminkben jöttem, miután pedig befejeztük a zenélést 21 órakor, itt hagytam a hangszeremet és mentem bulizni. Szóval nekem soha nem volt az, hogy valami olyan elfoglaltság miatt, ami az egyetemi élethez köthető, ne jöttem volna próbára. És ez alapvetően érvényes a többiekre is, nem szoktak elmaradások lenni.”

Elképzelhető, hogy a szorgalom és a lelkesedés Kovács László karmester személyéből ered? Gömbös-Pamper Zsolt joghallgatónak, aki második éve énekel a basszus szólamban, fel is tettem a kérdést, hogy ő mit emelne ki a tulajdonságai közül: „Egy év alatt, amennyire megismerhettem, azt tudom mondani, hogy egyfelől nagyon precíz, elvárja tőlünk is, hogy jól teljesítsünk. Addig nincs megelégedve, amíg jól nem sikerül az, amit tudunk, mert ismeri, hogy mire képes a kórus. Másfelől kifejezetten figyelmes, mert mindenkinek tudja a nevét, az enyémet is tudta már egy félév után. Tudja, hogy ki kicsoda, milyen szólamot énekel, mivel foglalkozik, és mindenkihez van egy jó szava, ugyanakkor rendkívül közvetlen és humoros, igyekszik a próbát feldobni egy poénnal. De fegyelmet is követel, hogy figyeljünk oda arra a másfél órára. Végül pedig őrajta is látszik, hogy élvezi a fellépéseket, koncerteket, és nagyon hálás tud ő is lenni a sikerért.”

Nem maradt más hátra, mint Kovács Lászlót is megkérdezni a saját élményeiről:

Kovács László próba közben

Hogyan került Ön az együttes élére?

Baross Gábor [alapító karnagy – a szerző] vezette az együttest 60 éven keresztül, és nem volt jellemző, hogy vendégeket hívott volna dirigálni előadásokra. De valahogy a halála előtt fél évvel megkeresett, hogy egy Müpa-beli hangversenyt vegyek át tőle és dirigáljam le. Rendben volt akkor még egészségügyileg, nem volt ennek a kérésnek igazán oka, de valamiért az élet az úgy irányította ezt az alkalmat, hogy megismerhettem az együttest. Próbákat tartottam erre a produkcióra, és utána elköszöntem, ahogy a vendégek szoktak. De egy nagyon jó emlékkel tértem haza. Gábor fél év múlva meghalt, de a kórházban azt mondta az együttes tagjainak, akik meglátogatták, hogy ha bármi probléma lenne, akkor menjetek Kovács Lacihoz, ő majd segít. De ettől – a végakaratától – függetlenül, az egyetem ki kellett hogy írjon egy pályázatot erre a művészeti vezetői állásra, és sokan jelentkeztek. Tíz körül volt a kollégák száma, akik szívesen átvették volna az együttest. Pár hétbe telt, amíg az együttes tesztelte a jelentkezőket, külön mindhárom formációt. Végül pedig így választott ki engem azok után, hogy egy kis betekintés erejéig lehetőségünk volt egymást megismerni.

Miképpen tekint vissza erre az elmúlt tíz évre? Mit emelne ki, ami nagyon nagy élmény volt?

Elsődlegesen a legnagyobb feladat, a legnagyobb kihívás az volt, hogy egy jól működő rendszert, ami kizárólag az előző karnagy köré csoportosult, és ő fogta közre az egészet, nekem át kellett venni. Meg kellett mentenem azt az átmeneti időszakot, amíg engem megismernek. Hiszen nagyon szélsőségesen különböző karakterünk volt Baross Gáborral, nagyon más eszközökkel dolgoztam, mint ő. És hogy ez vajon fog-e tetszeni a tagságnak, nem fognak-e elmaradozni? Tehát ez egy komoly változás volt, és én boldogan tapasztaltam, hogy gyakorlatilag senki nem maradt el, talán még többen is jöttek, és akkor az átmeneti időszak lassan állandósult.

Ön ugyebár a hivatásos zenei oldalról jön, miben más dolgozni a nem professzionális zenészekkel?

Ez volt életem első találkozása egy komolyan vett amatőr csapattal. Nem akartam semmi módon változtatni, hogy lejjebb rakjam a mércét vagy megelégedjek a kevésbé megoldott helyezettekkel, hanem ugyanúgy diktáltam azokat az igényeket, amiket egyébként csináltam. Napközben a profikkal dolgoztam, utána este idejöttem, és ugyanúgy szerettem volna minél szebbet és minél jobbat elérni. A különbség nyilván annyiban van, hogy így jóval tovább tart, amíg odáig eljut egy produkció. De amikor kiállunk a közönség elé, akkor nem kell elmesélni, hogy mi egy fél éven keresztül ezt próbáltuk. Vagy, hogy közben mennyi energia volt, amíg azt a bizonyos ritmust a helyére tudtuk rakni. Ők csak azt hallják, hogy ez egy szép dolog és magával ragadóan tud megszólalni a koncerteken.

Mi alapján választ darabot az együttes számára?

Nincsenek amatőr vagy profi darabok. Vannak jó darabok és kevésbé jók, és én azokat a darabokat szedem elő természetesen, amelyek az ízlésvilágomnak a leginkább megfelelőek. És szerencsére ez találkozik az együttes ízlésével is, mert ezeket ők is szívesen énekelik és játsszák. Úgyhogy én mindig olyan darabot kerestem, hogy azért ne legyen bonyolult, és ne kelljen nagyon megterhelni az együttest, de azt tapasztaltam az elmúlt tíz évben, hogy bizony nehéz darabokat is ugyanolyan kitartással hajlandóak megtanulni, mint hogyha valami egyszerű dolgot csinálnánk. Persze, tovább tart a dolog, de a zenekar és az énekkar is gyakorlatilag a zeneirodalom legnehezebb darabjait is képesek megszólaltatni.

A tagok tehetnek javaslatokat?

Lehet tenni, de aztán nekem kell eldöntenem mindig, hogy ebbe most tényleg belefogjunk-e. A zenekar esetében gyakorlatilag a legnehezebb darabokat végigjátszottuk, a Csajkovszkij Szerenádot, a Dvořák Szerenádot, a Sosztakovics Kamaraszimfóniát. Olyan bonyolult darabokat, amelyek kihívást jelentenek bármely profi együttes számára. Addig gyakoroltuk, amíg végül is képesek voltunk úgy kiülni, hogy a zenekar fölényesen eljátszotta a darabokat. Valahogy ez a nagyon intelligens közeg, ez a sok ember, akinek ez a hobbija és nagyon komolyan veszi, képes arra, hogy – sok energiával ugyan, de – profi muzsikus látszatát nyújtsa azoknak, akik a koncerteket meghallgatják.

...ahogy a zenekar is.

…ahogy a zenekar is.

Innentől kezdve, gondolom, fölösleges megkérdezni, hogy mit tart az együttes legfőbb értékének?

Nem, a legfőbb érték az a fajta különleges összetartozási élmény, ami például a profiknál nem biztos, hogy megvan. A profiknál sok minden belejátszik ebbe, hogy ki mennyire tart össze, meg hogyan alakulnak a körülményeik, a zenekaron belüli pályájuk. Itt ilyenekről nincs szó. Aki bekerül, az rögtön egy olyan családnak lesz a tagja, ahol, azt szoktam mondani, van 18 és van 81 éves is. Azonkívül, hogy mindenkivel tegeződünk, nagy tisztelettel van mindenki mindenki iránt. Mi egy csapat vagyunk. És akiket felveszünk, azok mindig lehetőséget kapnak, hogy beszálljanak ebbe a családba.

Ön a Kodály Filharmonikusok állandó karmestere is. Hogyan egyezteti össze az itteni és a debreceni munkát?

Itt este vannak a próbák, este dolgozunk leginkább, ők meg nagyjából napközben, tehát ezt meg tudom oldani az utazással. De én ezeken kívül sok minden mást is csinálok, amit össze kell egyeztetnem a zenekarral és az énekkarral, ők azt mondják, hogy nagyon büszkék és nagyon örülnek nekem, ha én máshol fellépek, úgyhogy a koncertekre elengednek (nevet). De hát egyébként meg úgy alakítjuk a dolgot, hogy minél kevesebbszer ütközzön az itteni elfoglaltságaimmal.

A zenekart és énekkart a következő időpontokban láthatjuk fellépni:

2019. november 21.
Zenekari koncert, Aula Magna
Vajda János, Wolf Péter, Orbán György és Franz Schubert művei

2019. december 15.
Karácsonyi koncert, Aula Magna
Giacomo Puccini: Messa di Gloria és válogatott meglepetések

2020. március 4.
Hangverseny, Zeneakadémia
Giuseppe Verdi: Requiem

 

Fotók: Tóth Bálint (lead, 1, 2); Szabó Zoé Júlia (3)