Közös programsorozatot indít a Dunszt.sk és a Stúdió K Színház: havi két alkalommal kulturális szabadegyetemen vehetnek részt az érdeklődők. A programot az ELTE BTK HÖK Kulturális és Sportbizottsága is támogatja. Az első alkalom február 25-én este 6 órától volt Színház és politika címmel a Stúdió K-ban. – Tudósítás.
forrás: deszkavizio.hu
A Dunszt.sk és a Stúdió K Színház közös programsorozatának első alkalmára február 25-én, este került sor a Stúdió K Színházban, Színház és politika címmel. A kulturális szabadegyetem, amit az ELTE BTK Hök Kulturális és Sportbizottsága is támogat, havi két alkalommal ad közvetlen lehetőséget egy diskurzusba való bekapcsolódásra a kortárs színházi és irodalmi jelenségekről. Egy-egy ilyen estén a közönség és a szakma sokkal közvetlenebb találkozásáról beszélhetünk: elismert esztéták, kritikusok, színháztörténészek, írók és alkotóművészek a közönség együttműködésével térképezik fel a különböző kortárs jelenségeket. Ebben az esetben a politika és a színház kapcsolatát, de az este végére inkább azt mondanám: az elbeszélhetőség lehetőségeit.
Az este két részből állt: egy szemináriumból és egy kerekasztal-beszélgetésből, ami aztán igen termékeny diskurzussá változott a nézők és a kérdezett művészek között. (Így tehát bátran ajánlom ezeket az alkalmakat azok számára is, akik úgy érzik, kevésbé vannak tisztában a történésekkel, folyamatokkal, vagy akár színházzal. Sőt, nekik ajánlom igazán!)
Fotó: Németh Dániel
Dézsi Fruzsina, a program szervezője, illetve Gerencsér Anna, az est moderátorának bemutatkozása után meg is kezdődik a szeminárium, melyet Csáki Judit színikritikus, a Revizor kritikai portál főszerkesztője vezet. Az irányvonal a színház és társadalom egymásra hatása, ezzel együtt pedig hamar megismerkedünk az angazsált színház (’Engaged Theatre’) fogalmával, ami egyelőre Magyarországon nem igazán használatos, pedig fontos terminus lenne: az angazsált színház nem azonos a társadalmi színház vagy a politikai színház fogalmával. Az angazsált színházban maguk a létrehozók is angazsáltak, az ilyen típusú előadások célja pedig, hogy ami kiszorul a társadalmi közbeszédből, az kerüljön vissza. Az ilyen típusú színházcsinálásra több példa is színesítette az estét külföldi előadásokból.
Ezek közül az egyik a berlini Gorki Színház, ahol az Alternative für Deutschland című előadásukkal a menekültkérdésről gondolkoznak. Azért is kifejezetten érdekes példa ez az angazsált színház témájában, mert Oliver Frljic rendezésében – egyfajta pozitív diszkriminációt alkalmazva – kizárólag menekültek vehettek részt benne, ami már színházpolitikai kérdéseket is feszeget.
A deskriptív és preskriptív színház kérdéskörével kapcsolatban Örkény István mondata kerül a középpontba: „Éljen a kérdőjel, vesszen a pont”. A deskirptív színház kérdőjelet hagy, alternatívát, lehetőséget egy párbeszédre. Ehhez kapcsolódva Thomas Ostermeier rendezése említhető meg, A nép ellensége című előadás Ibsentől. Ebben az esetben a darab egy pontján a nézők között ülő színészek aktuális társadalmi problémákat kezdtek bekiabálni, ebbe pedig maguk a nézők is hamar bekapcsolódtak.
A kerekasztal beszélgetésre Fodor Tamás, Molnár Áron, Tasnádi Bence és Nagypál Gábor érkezik. A gondolkodás első részének központi kérdésévé válik Molnár Áron felvetése a reakciók tekintetében. Hogyan tud kapcsolódni a néző és a színház-előadás-színész, és tud-e egyáltalán? Megvan-e a párbeszéd? Ezekre a kérdésekre – számomra – Fodor Tamás válasza volt leginkább közel a valósághoz: a színész érzi a közönséget, ez a kapcsolat olyan, mint a szerelem, nem verbalizálható, nem megfogalmazható, nem kérhető számon. A színész érez valamit, amit próbál átadni, de a színház lassú műfaj – ez később hangzott el, de kifejezetten fontosnak gondolom –, egy előadás elindíthat valamit a nézőben, de lehet, hogy csak napokkal, hónapokkal vagy akár évekkel később nyer értelmet egy-egy mondat, karakter, gesztus. A drámapedagógiai alkalmakkor a különböző közegekből, különböző világlátású emberekkel való munka sokkal közvetlenebb visszacsatolást ad, de ennek verbalizálása nehéz, nincs meg hozzá a nyelv.
Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio
A verbalizálhatóság, elbeszélhetőség pedig számos esetben ütközik akadályba, így például a politikai kérdésekben folytatott diskurzusokhoz sincs meg a megfelelő nyelvünk, vitakultúránk, gyakran válik személyessé, erőszakossá vagy indulatossá. Molnár Áron kérdésére, hogy a mindennapi életünkben miért nem politizálunk, egy válasz a közönségsoraiból, miszerint egyes munkahelyeken például nem lehet politikai tartalmú e-maileket sem küldeni, jól leírja, hogy miért válik hamar tabuvá és sokszor agresszívvá politika. Az viszont a mi felelősségünk, hogy változtassunk rajta, kialakítsuk a megfelelő közeget és formát ennek feloldásához.
Természetesen a TAO-kérdés is előkerült, és rendkívül érdekes volt a résztvevők különböző hozzáállása a problémához. Míg Molnár Áron látványosabb, nagyobb volumenű összefogásra biztatott, addig Nagypál Gábor szerint az országnak nem forradalomra van most szüksége, illetve ehhez kell egyfajta lelkület, amit ő nem érez magában. Csak játszani szeretne, ameddig és ahogy lehet. Tasnádi Bence szerint a színházigazgatónak elsősorban a társulat fenntartására kell tekintettel lennie és megtennie, ami lehetséges, hogy az ne kerüljön veszélybe.
A beszélgetés végül túlnyúlt a tervezett időn, a hallgatók aktívan bekapcsolódtak, újabb és újabb észrevételekkel, hozzáfűzésekkel, meglátásokkal, nézőpontokkal. Összességében egy izgalmas, konstruktív párbeszéd jött létre a művészek és a nézők között, így az este végére mindenki tágabb szemléletet, világlátást vihetett magával az eseményről.
A következő est témája a színház és társadalom kapcsolata, melyet március 11-én rendeznek meg. Tompa Andrea előadása után a kerekasztal-beszélgetésen Patonay Anita, Puskás Panni, Benkó Bence és Fábián Péter vesz részt. Érdemes aktívan figyelni a programokat, mert a helyek gyorsan fogynak.
Kiemelt kép forrása: dunszt.sk
Képek forrása: deszkavizio.hu, dunszt.sk, fidelio.hu
