Szabadegyetem két felvonásban

Közös programsorozatot indít a Dunszt.sk és a Stúdió K Színház: havi két alkalommal kulturális szabadegyetemen vehetnek részt az érdeklődők. A programot az ELTE BTK HÖK Kulturális és Sportbizottsága is támogatja. Az első alkalom február 25-én este 6 órától lesz Színház és politika címmel a Stúdió K-ban.

Februárban indul a Közügy, ahol elismert esztéták, kritikusok, színház- és irodalomtörténészek, írók és alkotóművészek a közönség együttműködésével igyekeznek majd feltérképezni a kortárs színházi és irodalmi jelenségeket, legyen az újonnan megjelenő esztétikai irányzat vagy kiélezett kultúrpolitikai szituáció. Egy a fontos: beszéljünk róla, együtt, közösen!

Szabadegyetem-szöveg

„Az Örkény Színházból meg a Radnótiból tíz éve, tíz esetben kilencszer úgy megyek haza, hogy színházban jártam. Előadást láttam. Felgördült a függöny. Legördült a függöny. És ez nem biztos, hogy jó. Sőt biztos, hogy nem jó. Nekem arra volna szükségem, de még mennyire szükségem volna, hogy itt velem történjen valami. Kavarjanak föl, forgassanak föl, ízeimre szedjenek szét, rázzanak meg jól, és rakjanak össze újra. Hát nem történik. És akkor az Örkényről meg a Radnótiról szólva kifejezetten a magyar színjátszás krémjéről beszéltem.” – kezdi Térey János POSZT-válogatói beszámolóját a Jelenkor júniusi számában.

Már ez a néhány mondat is kész kincsesbánya kérdések tekintetében: Miért nőtt az óvatosság az utóbbi években? Hová lett a közéleti színház? Beleszólhat-e egy előadás a társadalom működésébe? Lehet-e gyáva egy művészeti intézmény? Miért ilyen éles a határ a független és a kőszínházi műhelyek között? Milyen tabutémák jelentek meg az előadásokban, és mi az, ami még mindig fájóan kibeszéletlen? Miként jelennek meg a kisebbségek egyes produkciókban, és hogyan ábrázolják ők magukat? Hogyan kapcsolható össze a színház és a nevelés fogalma? Mi válthatja fel a realista irányzatokat? Hogyan alakult át a vizualitás, a test, a zene szerepe? Milyen világszínházi trendekhez tudunk kapcsolódni? Hová tűnt a kortárs dráma? Mi hívta életre a szerzői színházat? Milyen szerepük lehet a dokumentumszínházi előadásoknak? Működik-e az öncenzúra intézménye? És egyáltalán: hol és mitől tart most a magyar színház?

Fotó: Németh Dániel

Csáki Judit (Fotó: Németh Dániel)

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tárgyalhatunk meg egy-egy szabadegyetemi alkalom alatt. A „kétfelvonásos” program egy hatvanperces szemináriummal indul, majd egy rövid szünet után az adott témához kapcsolódó művészek kerekasztal-beszélgetése következik. Az első alkalomra február 25-én este 6 órától kerül sor Színház és politika címmel a Stúdió K-ban. A közéleti színházat fókuszba helyező szemináriumot Csáki Judit, a Revizor- a kritikai portál főszerkesztője tartja, az ezt követő beszélgetésen Fodor Tamás, Molnár Áron, Nagypál Gábor és Tasnádi Bence vesz részt.

A szabadegyetemen való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a szinhaziszabadegyetem@gmail.com címen lehet.

A belépés ingyenes, de különböző adománykonstrukciókkal lehetőség lesz a Stúdió K és a program támogatására.

Kiemelt kép forrása: dunszt.sk
Képek forrása: studiokszinhaz.hu, dunszt.sk

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]