Don Quijote beájulna – Malomfesztivál 2018

Amikor elhatároztam, hogy ellátogatok a szerbiai Orom területén megrendezett Malomfesztiválra, elsősorban az kezdett érdekelni, hogy milyen különbségek vannak a határon túli magyar fiatalok bulizási szokásaiban, mennyire fogok elütni a többiektől a pesti táposságommal, és legfőképpen: mi a fene az a pljeskavica?

Augusztus 16-án megérkeztünk, majd a szokásos sátorállítást követően vajdasági cimboráim körbevezettek a fesztivál területén, amelynek mértani közepén állt az a bizonyos névadó szélmalom. Örültem neki, hogy kis fesztiválhoz hűen kicsik voltak a távolságok az egyes helyszínek között. A malomtól maximum két perc gyaloglásra voltak a kempingek, az italpultok, a színpadok és a bazen, azaz a medence, ahol szabadon lehetett hűsölni. Az első napi délutáni programok fókuszában a fesztivált megelőző alkotótáborok bemutatkozása állt. A színésztábor sajátos Godot-ra várva feldolgozást adott elő, párok váltották egymást, majd a végén egy kórusdalban csúcsosodott a darab. Ezután a zenésztábor résztvevői örömzenével szórakoztatták a közönséget az árnyékos Akácos színpadon. A fesztiválon járkálva észrevettem, hogy a bokrokra, fákra, pultokra és falakra különböző amatőr szépírások voltak rögzítve papír formában. Kiderült, hogy ezek az irodalmi alkotótáborosok munkái, akik haikukkal, versekkel és novellákkal kísérleteztek. A mozgástábor résztvevői pedig a malom faláról lógva adták elő performanszukat, de tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, mivel bizonytalanul és bátortalanul mozogtak a vertikális felszínen. Legizgalmasabb azonban a fotóstábor bemutatkozása volt, a fesztivál megnyitóját követően egy repülőgép szállt a mező felett és portréfotókkal szórta be a tájat. Az emberek úgy szaladtak a képekért, mintha nem lett volna holnap. A játék lényege, hogy a képen lévő személlyel alá kellett íratni a polaroidot, remek ismerkedős szituációt teremtve az idelátogatóknak. Én az egyik főszervező, Vígi László portréját szereztem meg, de akárhányszor láttam, nem volt nálam toll. Az alkotótábor programjai nem voltak a programfüzetben, csupán pletyka alapján lehetett rájuk találni, ezért le is maradtam a filmes workshop vetítéséről, tök jó lenne, ha a munkákat az interneten is közzétennék.

Fotószórás a malomból

Fotószórás a malomból

A szervezők idén kulturális támogatást kaptak, ezért ingyenessé tudták tenni az alkotótáborokat, ami nagy segítség a fejlődni és kitörni vágyó fiataloknak. Ennek negatív következménye viszont az volt, hogy a tervezett zuhanyzóbővítés nem valósult meg. Középhaladó fesztiválozóként meg sem lepődöm a hideg, gyenge nyomású zuhanyvízen, ellenben az már nem tetszett, hogy ebből az egész fesztiválra jutott négy darab függönyös és négy anélküli, így nem volt ritka a harminc perces sorban állás. És ezzel a negatívumok végére is értünk, mivel ezen kívül minden pazar volt. A támogatásnak hála még kemenceépítő-workshop is megelőzte a rendezvényt, ennek köszönhetően a becsületkasszás Soul Kitchen napi négyszer kínált meleg, húsos vagy vegán ételt a fesztiválozóknak (bár volt, aki ezt ingyenkonyhának hitte). Viszont az abszolút kedvenc kulináris élményem a pljeskavica marad, amit a balkán burger név ír le a legjobban, és csupán 250 dinárba (~685 HUF) fájt, ahhoz képest, hogy igen termetes és laktató. Abban különbözik a normál hamburgertől, hogy szódabikarbóna is kerül a darált húsmasszába, amivel összedolgozva legalább egy éjszakát érlelik a hűtőben, így a hús rostjai fellazulnak, és a parázs fölött gyorsan megsül úgy, hogy kívül finom füstös, belül pedig nagyon szaftos lesz.

A környezettudatosság jegyében az italokat csak repohárban adták ki, aminek az ára 100 dinár (~274 HUF) volt. Ellenben pálinkákból a különlegességnek számító mézes-málnás, -epres vagy -vaníliás ízesítésűeket továbbra is egyszer használatos műanyag poharakból élvezhettük 130 dinárért (~356 HUF). A szerb sörök közül a Jelen („szarvas”) 150 dinárért (~411 HUF) és a barna Niksicko 180 dinárért (~493 HUF) oltotta a fesztiválozók szomját, ráadásul a magyarországi trendektől eltérően nem érződtek vízízűnek.

Buli a bazenban

Buli a bazenban

Az első este fő produkciója a Lovasi ’18 elnevezésű koncert volt, ahol a több mint kétórás fellépés alatt az újvonalas Kiscsillag-dalok mellett a „klasszikus kispálos” gyöngyszemek is felcsendültek a névadó Kispál András közreműködésében, aki pihenőidejében úgy szívta a cigit a színpad mellett, ahogy azt csak ő tudja. Ezután nem gondoltam, hogy még lehet fokozni ezt a napot, de véletlenül elvetődtem a Stereo Banana koncertjére, ami teljesen más módon robbantotta le az arcomat. Két niši forma káoszkodott a porondon, az egyikük pakolta a drum and bass alapokat, amire a másik rárappelt. A szövegből semmit sem értettem, de ez egyáltalán nem vett el az élményből, mert olyan energiát és flowt közvetítettek, hogy egészen reggelig verettem volna. Ők tipikusan az a formáció, akik élőben működnek remekül, ugyanis utólag rájuk kerestem, és majdnem kimentem a csukott ablakon, annyira harmatgyenge volt felvételről.

Stereo Banana

Stereo Banana

Másnap délelőtt célba vettem a falu egyetlen kisboltját, az út megtételére több opció is szóba jöhetett. Először is ott volt a kevésbé csábító húsz perces gyaloglás lehetősége, majd felkínálkozott az 500 dináros (~1370 HUF) lovas kocsi, ami sajnos csak kétóránként járt, és hamar meg is telt. Így a biciklikölcsönzés mellett tettem le a voksomat, amiért cserébe csupán egy sört kellett vinnem a kölcsönzősnek. Délután a Malomslam fellépőit hallgattam, ám ezt a természet máshogy gondolta, és hatalmas zápor söpört végig a fesztiválon. A felállított sátrakat nem erre tervezték, a szél majdnem elfújta őket. Pár program elmaradt a vihar miatt, például a slamet sem fejezték be. De legalább a por is eltűnt az izzasztó meleggel együtt. Az eső után voltak, akik szabályosan merték ki a sátrukból a vizet, de ez sem szegte kedvüket, mert az emberek segítettek egymáson, például körbekínálták a pálinkájukat.

Frissítő zápor

Frissítő zápor

Az este hasonlóan jó hangulatban folytatódott. A fesztivál méreteinek köszönhetően a fellépőknek volt lehetőségük formabontó koncerteket adni. A Csaknekedkislány óvszert osztogatott, a sZempöl pedig pálinkát. Előbbi együttes ráadásul utolsó nap a lovas kocsin lépett fel, vagyis ült le, miközben az körözött a malom előtti téren. Utóbbi pedig a fesztivál másik nagy meglepetése volt számomra. A fehér inges férfiakból álló banda két tagja a koncert egy pontján elkezdett ugatni egymásra, majd következett a Fekete ember c. szerzemény, ami egy horror-jazz-goa massza, de számomra abszolút összeállt. Utánuk a balkáni reggae és ska elemeket ötvöző Sin Seekas következett, amelynek énekese, Sóti Juli, a koncert végén lejött a közönség soraiba egy hatalmas szoknyában, aminek csücskeit megfoghatták a szerencsések, és együtt táncolhattak vele. A Bohemian Betyars, bár késett a kezdéssel, a fesztivál egyik legmozgalmasabb buliját nyújtotta, ugyanis a pogózó tömegben egy egészen új szintre lépett a zene befogadásának aktusa. Az energiák zenei és fizikai szinten is felszabadultak, ettől pedig egészen üdítően hatott a folk-punk hangzásvilág.

Csepella Olivér (Csaknekedkislány) óvszert oszt

Csepella Olivér (Csaknekedkislány) óvszert oszt

Az utolsó nap délutánján részt vettem a bOdyssey project Escape c. előadásán, amiben a közönség került a darab középpontjába bekötött szemmel, és a társulat tagjai vezettek végig ezen az egyszerre külső és belső utazáson. A kerettörténet szerint a piréz nép gyermekei voltunk, és Pirézisztánból kellett menekülnünk egy vallási ellentét miatt. A hangsúly inkább a részvételen volt, mivel a terep adottságait kihasználva átélhettük az üldöztetés, az embercsempészés és a családtól való elszakadás élményét. Gyakran kiragadott a komfortzónámból, eddig idegen szituációkkal ismertetett meg, és érzékenyített a téma iránt. Ez már több mint színház. Bár a végkimenetelt nem lehet befolyásolni, az interakció mégis szükséges a végigjátszáshoz.

Este még végigtomboltam a Góbé zenekar koncertjét, akik a nép- és világzenei hangzásokat keverték, bár elmondásuk szerint nem szeretik, ha beskatulyázzák őket. Ezután a kimerültségtől elterültem egy szalmabálán, és sajnáltam, hogy vége a mulatságnak, hogy holnap haza kell menni, és a vajdasági életérzés is el fog tűnni. De örültem, hogy részese lehettem ennek, és sikerült beilleszkednem a határon túli magyar fiatalok közé, akiktől közel sem különbözünk annyira, mint azt elsőre gondolnánk. Ők, vagyis mi, egy nyelvet beszélünk, szeretünk inni, táncolni és beszélgetni. A fesztivál célkitűzése, azaz a határok elmosása, nagyon jó úton halad, csak nehogy túl nagyra nőjön, mert az elrontaná. Én megyek jövőre is, mivel jelenleg joggal mondhatom, hogy a Malom a kedvenc fesztiválom.

Borítókép: Péter Ágoston

A további képek a szerző munkái.