A maffiózó, akit szerettek az emberek – a Gotti című filmről

Volt egy amerikai maffiózó, akiből kultikus személy lett halála után. Számos ember halálát okozta, sok ember mégis szerette őt, néhányan még ma is biztos jó szívvel gondolnak rá. Ő John Gotti, akit John Travolta keltett életre a Gotti című filmben. Kritikánkat olvashatjátok.

John Gotti az amerikai maffia meghatározó tagja volt a 20. század utolsó harmadában. 1985-től kezdve ő vezette New York legjelentősebb maffiaszervezetét, a Cosa Nostra amerikai ágához kapcsolódó Gambino családot. Két dolog tette őt igazán ismertté: egyrészt megúszott számos olyan pert, amelyekben jogosan vádolták különböző bűncselekmények elkövetésével, másrészt az elegáns megjelenése is emlékezetes, mindig kényesen ügyelt arra, hogy milyen ruhában jelenik meg. Az ő történetét mutatja be a Gotti című film.

Az igazi John Gotti

Az igazi John Gotti

A fő cselekményszál egy beszélgetés John Gotti (John Travolta), valamint a legidősebb fia között, innen révednek vissza a múltba a szereplők. A két Lotti Gotti eszmecseréje egy kihallgatószobában zajlik, párbeszédük központi témája a megalkuvás kérdése. Az ifjabb Gotti arra készül, hogy alkut köt az igazságszolgáltató szervekkel, hogy néhány év börtönbüntetés fejében maga mögött tudnja hagyni a múltját, vagyis azt a világot, ahova az apja neve volt számára az útlevél.

John Gotti sosem alkudott meg, legalábbis ez derült ki a moziból. Az viszont nem derült ki sajnos, hogy pontosan hogyan került kapcsolatba ezzel a világgal, csak kisebb utalások voltak erre. Cserébe benne volt a filmben az első küldetésének a megidézése, ahol Travolta sokkal fiatalabbnak tűnt (a készítők szerint). Szerintem inkább nevetséges volt az, ahogy ezen a pár képkockán kinézett, egészséges embernek nincsenek olyan arcélei, mint amilyeneket ő kapott itt.

John Travolta egyébként kifejezetten jó választás volt erre a szerepre, ez a karakter nagyon jól passzolt az ő színészi stílusához. Egy-egy jelenetben a legszebb napjait is megidézte, máskor viszont kicsit erőltetettnek tűnt a játéka, de összességében egyértelműen ő a legnagyobb (egyetlen?) pozitívuma ennek az alkotásnak. Igazán nagy baj a többi színész játékával sem volt, ugyanakkor kizárólag Travolta miatt fog erre a filmre bárki is emlékezni néhány hónap múlva.

gotti2

A rendezés és a forgatókönyv egy nagyon gyakori történetmesélési módszerre épít. A film a történet végkifejletéhez közeli időpontból indul, ahonnan visszaemlékszik a korábban történtekre, s fokozatosan váltakozik a jelen és a múlt ismertetése, majd egy ponton a kettő összeér. Ez egy jól bejáratott technika, igazán nagy hibát nem is lehet vele elkövetni, egyedül az idősíkokra kell figyelni. Ám Gotti készítőinek még ezt is sikerült elrontani, ráadásul két olyan jelenettel, amik teljesen szükségtelenek voltak.

A filmipar (és a színház) egyik nagy vívmánya a negyedik fal áttörése, amikor a színész kiszól a filmből a közönséghez. A modern filmkészítésben a Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller’s Day Off) kiváló példa erre, míg a közelmúltból a Deadpool is erre épít. A Gotti készítői mindezt úgy valósították meg, hogy a film első jelenetében John Travolta csodálja New York városképét, majd odafordul a nézőkhöz és mond egy rövid monológot. Ez még nem volt igazán nagy probléma, bár a történet elindítását máshogyan is meg lehetett volna oldani.

Az igazán nagy probléma az, hogy a film lezárása egy ugyanilyen jelenet. Egyértelmű, hogy ezzel egyfajta keretes szerkezetet akartak létrehozni a készítők, de egy nagyon fontos változót kihagytak a számításaikból. John Gotti ekkor már halott. Ezzel nem lövöm le a film csattanóját, mivel egy olyan ember életéről szól, aki 2002-ben eltávozott az élők sorából. Ez a jelenet egyáltalán nem illett oda a film végére, s bár bele lehet magyarázni, hogy itt Travolta John Gotti legendájának a megtestesülését szimbolizálta, de nem érdemes, annyira nem volt jó.

gotti3

Volt az alkotásnak egy olyan megoldása is, ami szintén nem egyedi, de legalább jól állt a filmnek. A gyilkosságokról, tárgyalásokról korabeli híradós tudósításokat is bevágtak, továbbá Gotti letartóztatása, majd halála után is „megszólalt az utca embere”. Ezekből kiderült, hogy a polgárok szerették őt, s egyfajta hősként tekintettek rá, mert csak bűnözőket bántott, mészárlásai során a civilek mindig sértetlenek maradtak, bebörtönzése után pedig megemelkedett a bűnözési ráta. Gotti személye körül kultusz született.

Összességében ez egy nem túl érdekes film. Gotti életét jobban is kiaknázhatta volna, s bár John Travolta kifejezetten jól keltette életre őt, többet is ki lehetett volna ebből hozni. Egyszer meg lehet nézni, de egyáltalán nem alapmű.

 

Képek forrása: Wikimedia, IMDb

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]