A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk mostantól hetente kétszer vár olvasnivalóval titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk a figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Pénteki szerzőnk: a BTK-s Eszenyi Fanni.
1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj a szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!
Angol–magyar osztatlan tanári szakra járok, harmadéves vagyok. Jelenleg a két szakom közül a magyarra fordítok nagyobb energiát és figyelmet, de ettől függetlenül ugyanúgy fennmaradt az érdeklődésem az idegen nyelv iránt. Szeretem a nyelvészeti tárgyakat, például a szociolingvisztikát, fonetikát vagy akár az angol alkalmazott nyelvészeti témaköröket, de talán a modern és a kortárs magyar irodalomhoz kapcsolódó kérdésekkel és művekkel foglalkozom a legtöbbet.
2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket az eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?
Bár a felvételikor a tanárit jelöltem meg első helyen, a magyar szak akkor még egyáltalán nem volt képben. 2015-ben angol–földrajzon kezdtem az egyetemet, és egy év után iratkoztam át magyarra, mivel akkor tudatosult bennem, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni az irodalommal. Jó döntés volt. Az egyetemi óráim közül szerintem Andrea Thurmer angolos és Szűcs Teri, Lengyel Imre Zsolt, valamint Reichert Gábor magyaros szemináriumai gyakorolták rám a legnagyobb hatást. A szakmai fejlődés mellett magyaron olyan embereket ismerhettem meg, akik közül néhányan ma már a legjobb barátaim közé tartoznak. Ugyan egy ideig némileg frusztráló volt, hogy minden közös kocsmázáskor annál lyukadtunk ki, hogy megpróbáltuk definiálni, mi modern és mi posztmodern, illetve a halál utáni élet kérdése is 99%-ban felmerült a beszédtémáink között, de azt hiszem, ehhez mostanra már hozzászoktam.
3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?
Nem mondhatnám, hogy korán kezdődött volna az írással kapcsolatos történetem. A gimis éveim alatt nem írtam komolyabban, csak néhány prózát saját magam szórakoztatására. 2015-ben kezdtem el slamelni, majd verseket írni, és 2017-ben publikáltam először. Azóta már több helyen jelentek meg verseim, illetve több pályázaton értem el helyezést. Mindig vannak szerkesztgetni való kis szövegecskéim, amiken van, hogy egyedül, van, hogy a JAK líraműhelyén, van, hogy a mentorommal, Nagy Hajnal Csillával együtt dolgozom. Szerencsére versek terén elég termékeny vagyok mostanában, aminek nagyon örülök, de egyelőre nem szeretnék semmit siettetni. Emellett nemrég kezdtem el újságírással foglalkozni, ami jelenleg elég sok időmet leköti.
4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?
A magyar szak miatt egyre több szerzőt és művet megismerek, és úgy gondolom, hogy minden egyes alkotás hozzátesz egy kis szeletet az irodalomról, így az írásról való gondolkodásomhoz. Érdekes viszont, hogy a korábbi földrajzos előadások témái sokkal jobban megihlettek a képalkotásban, mint mondjuk egy magyaros szeminárium.
5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?
Dolgozok, koncertekre járok, a családommal és a barátaimmal vagyok, agyzsibbasztó sorozatokat nézek vagy olvasok – szóval semmi extra. Ja, és nagyon sok kávét iszok.
6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?
Mostanában rengeteg mindent olvastam, elsősorban egyetemi kötelezőket. Ebben a félévben volt egy úgy nevezett gyermekirodalom-kurzusom, amelynek néhány olvasmánya leendő tanárként nagyon-nagyon inspirálóan hatott rám, ilyen többek között Janne Teller Semmi című regénye, ami így második olvasásra – és a témáját alaposabban körbejárva – nekem nagyon meghatározó élmény volt. Emellett, ha már kortárs, és ha már líra, akkor ajánlanám André Ferenc idén tavasszal megjelent Szótagadó című kötetét.
Tériszony
(K. D.-nak)
az én barátnőm reggelente a Dunára gondol
hogy le lehet-e győzni a tériszonyt egy másik félelemmel
azután egy keskeny úton bebotorkál a Margit híd közepébe
és onnan ordítja a világnak hogy
visszafelé a megszokott utat választja
bűntudatszázasokat osztogat a csöveseknek
szemüvegét a feje búbjára tolja
csak néha fogja el a rettegés
ilyenkor a hajához kap
és kisimítja a szájába tévedt tincseket
az én barátnőm fél a fulladástól
egyszer azt mondta léteznek olyan emberek
akik képesek egész életükben reális döntéseket hozni
úgy működik – mesélte – hogy megfogod a lelked
felviszed egy hegy tetejére
köréje emlékekből építesz vizesárkot
és csak piros libikókákat választasz hidaknak
azokat a gyerekkori házaddal szemközti játszótérről lopod
az én barátnőm éjjelente nem tud elaludni
ilyenkor idegen házak ablakából figyel paneltetőkön ragadt tárgyakat
mentőexpedíciót tervez frizbiknek és intim betéteknek
de sosem ér el a tűzlétráig
Ezerjó utca 2.
minden városból vittünk neki egy rózsafüzért
Londonból kéket Barcelonából vérvöröset
egész nagyra nőtt a gyűjteménye
a végrendeletet a Vatikánból hozott
integető pápát ábrázoló fekete örökirónnal firkálta alá
(csak ő nevezte örökirónnak)
az egeres matricával díszített fiókba rejtette el végül
énekelni rég nem szeretett
misére egy ideje nem járt
helyette Csöpi néni boltjába sétált el reggelente
csíkos szatyrocskával a kezében
engem is oda vitt fagylaltozni mikor ő vigyázott rám
csokoládés és vaníliás közül választhattam
én a citromért sírtam
így végül mindig dianás cukrot vásárolt nekem
hét forint volt akkor darabja
ott aztán kérdezgették a bácsik jajj Mariska
hát ez itt a dédunokád? micsoda gyűrűs haja van nekije?
nem tán dauer?
és Mariska büszke volt hogy nem dauer
csíkos szatyrocskájába rejtette a dianás cukrokat
majd amikor azt hitte nem nézek oda
egy üveg száraz fehéret
anyám megtanított hogy ha ezt veszem észre
erről is mint arról ha a papa dohányzik
mindig szólnom kell
a házba érkezve a dédi besietett a spájzba
magára zárta az ajtót
oda sosem engedett be minket kicsiket
aznap este a puffanás előtt
láttam utoljára
azután anyámmal jártunk minden reggel a boltba
pelenkáért Csöpi nénihez
a bácsik kérdezgették jajj kisleányom
nem tán beteg a dédnagyanyád?
rég nem láttuk
hát micsoda mája van nekije?
mondtam nekik ne aggódjanak
Mariska mindnyájukat túl fogja élni
és anyámnak könyörögtem pár szem dianás cukorért
Mariska néni a puffanás óta fekszik az ágyon
körülötte sokszínű rózsafüzér
csíkos szatyrocskát szorongat kezében
és reggelente titokban
dédunokáját küldi a boltba Csöpi nénihez
pár átlátszó üvegért
már rég nem tudja magára zárni a spájzot
mi a kicsik vettük át helyét
A versek másodközlések, eredeti megjelenési adataik:
Tériszony: Contextus, 2018. május
Ezerjó utca 2.: Műút portál, 2018. február
Eszenyi Fanni fotóit Kövesfalvi Dalma és Seres Dorina készítette.
A kiemelt kép Ágai Ágnes munkája.
