Április 18-tól a mozikban a Hurrikán meló című amerikai akció-vígjáték, amiben van egy rablás és egy vihar is, ráadásul ez idén az első mozikban is bemutatott trash film Magyarországon. Hogy mennyire tudott megfelelni az elvárásoknak a film, illetve a műfaj rajongóinak mennyire lehet szórakoztató ez a darab, azt kritikánkból megtudhatjátok. Aki esetleg nem kedvelik ezt a stílust, annak egy xanax bevételét javasoljuk a film megnézése előtt, helyett.
Az utóbbi években egyfajta kultusz épült a trash filmek köré, egyre többen kezdenek el szándékosan nagyon rossz filmeket nézni, erre pedig a gyártók is felfigyeltek. Az Asylum filmstúdiónak például már védjegyévé vált, hogy annyira borzasztó filmeket készít, hogy azok megtekintése egyfajta bűnös élvezetet ad a nézőknek. A legismertebb sorozatuk a Cápavihar (Sharknado), amely filmek cselekménye annyiból áll, hogy a világot újra és újra meg kell menteni a cápákat köpködő tornádóktól. Ezt az alapötletet követte a Hurrikán meló című film is, az egyetlen lényegi különbséget pedig az jelentette, hogy ebben a filmben nincsenek cápák.
A történet szerint egy óriási vihar készül lecsapni az Egyesült Államok egy részére, ezért evakuálnak is egy várost, hogy megelőzzék a nagyobb katasztrófát. Ebben a városban található az az állami központ is, ahol az elhasználódott bankókat megsemmisítik, s nem nehéz kitalálni, hogy a cselekmény ennek a helynek a kirablását mutatja be, miközben egyre nagyobb vihar kerekedik. Ide érkezik meg egy szakképzett meteorológus is, aki az érkező vihart akarja megvizsgálni, illetve a későbbi hasonló természeti katasztrófák megelőzési módját próbálja meg felkutatni. A történet faék egyszerűségű, nem hordoz semmilyen meglepetést sem magában.
A film igyekszik néha viccesnek látszódni, ez viszont szinte egyáltalán nem jött össze. Képi megjelenítésével már a legelső percben is sokkolja a nézőt, amikor a különböző helyszínek neveit kiírták a vászonra, majd ezek a betűk úgy tűntek el onnan, mintha elfújta volna azokat a szél. Ezt ráadásul 2 perc alatt 3 különböző áttűnés alkalmazásával mutatta be a film, amivel a készítők minden bizonnyal a saját kreativitásukat akarták bizonyítani, de ezt igazán nem kellett volna. Ha csak ennyi baj lett volna a filmmel, akkor még mindig egy remek alkotásról lehetne beszélni, de ez nagyon nincs így, ez csak a jéghegy csúcsa volt.
A dialógusok nagyon erőltetettek, sokszor önmagának is ellentmondó párbeszédekkel van teletűzdelve a film. Olyan is előfordult, hogy az egyik szereplő meg akarta győzni valamiről a másikat, majd miután ez sikerült neki, le akarta róla beszélni. Színészi játékról nem lehet beszélni a filmmel kapcsolatban, mert olyan nem volt benne. Szereplői vannak csupán a filmnek, akik megpróbálják előadni a történetet, azaz a „történetet”. A szereplőkről egyetlen egy pozitívum mondható el, hogy a meteorológust játszó színész hunyorogva nézve kicsit hasonlít a fiatal Hugh Grantre. Ez csak sajnos a kinézetre vonatkozott, semmi másra.
A filmmel kapcsolatban egyetlen igazán komoly kérdés merülhet fel (azon kívül, hogy miért készült el egyáltalán). Ez a kérdés a készítőknek szól, mivel nagyon nehéz eldönteni, hogy ők ezt egyáltalán komolyan gondolták-e ezt. Amennyiben igen, akkor remélhetőleg ez volt az utolsó film, amihez bármelyikjüknek is köze volt. Ha ők ezt ténylegesen is trash filmnek képzelték el, akkor már valamilyen szinten meg lehet őket védeni, de még annak sem elég jó, ha lehet ezzel a képzavarral élni. Még mindig fel lehet róni, hogy az eredmény nagyon hasonlít a Cápavihar-ra, csupán nincsenek benne cápák, de a trash műfaj egyik sajátossága egyébként is az, hogy előszeretettel lop ötleteket máshonnan.
Egy jó trash film megnézése után az embert általában jó érzés tölti el, hogy elkövetett egy kis csínyt, hogy megnézett valami olyat, aminek semmi értelme. Ez a film viszont nem adja vissza ezt az érzést, erre egyáltalán nem igaz az a frázis, hogy annyira rossz, hogy ez már jó. Ez a film csak szimplán rossz, senkinek sem tudom jó szívvel ajánlani.
Képek forrása: IMDb
