A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk mostantól minden hétfőn és pénteken vár olvasnivalóval titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Pénteki szerzőnk: a BTK-s Nagy Hajnal Csilla.
1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj a szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!
Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány szakirányon írom a szakdolgozatomat éppen, olyan regényekről, amelyekben író foglalkozású szereplők jelennek meg. Ebbe most eléggé beleásom magam, de egyébként is nagyon kedvelt szerzőimről van szó, szóval élvezetes utazás.
2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket az eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?
Nagyon fontos pontja volt a versírásomnak az, amit az egyetemi létem első évében Déri Balázs stílusgyakorlat-óráján tanultam meg a formákról. Ez mindig érdekes volt számomra, bár azóta sem írok kötött formájú verseket, mégis érzem, mekkora szükségem volt rá, hogy amennyire tudjam, elsajátítsam. De a kreatív írás minor más órái is – például Fráter Zoltán stílusgyakorlata – sokban hozzájárultak az irodalmi fejlődésemhez.
3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?
Régi emlékkönyvekben abból az időszakból is találtam versikéket, amikor még éppen megtanulhattam csak írni, aztán kamaszkoromban folytattam (vagy újrakezdtem), évekig borzalmas versekkel írtam tele a számítógépünket, emlékszem, e „korszak” első versének az volt a címe, hogy A stréber lány himnusza, és pont olyan szörnyű volt, mint amilyennek hangzik. Végül az egyetemen kezdtem el azokat a verseket megírni, amelyekből az első kötetem állt össze, most pedig részben a második versesköteten, részben pedig egy kisregényen dolgozom épp.
4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?
Nagyon sok verset írtam az óráimon, néha volt kapcsolat is a kettő között, mint például amikor fonetikán a csontvezetéses hallásról írtam. Szóval össze is futnak, de azért nem olyan szorosan járnak együtt, mert az írói létem sokkal inkább a sajátom, mint az egyetemi. Mint közeg és esetleg tematika hatással van az egyetem a szövegekre, de eléggé különálló színterekként élnek bennem.
5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?
Az Irodalmi Szemle online szerkesztője vagyok, szabadidőmet pedig változó intenzitással foglalják le a dolgok, amelyekbe az évek folyamán belefogtam, de egyelőre csak lelkes amatőri szinten művelem őket, mint például a fényképezés, a videózás vagy a dalírás ukulelével.
6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?
Charles Bukowski verseit mindig jó olvasni, azt hiszem, bármilyen hangulathoz tudnám ajánlani. Sylvia Plath regényét, Az üvegburát már inkább olyankorra, amikor nem baj, ha utána két hétig nehezen vesz levegőt az ember. A kortárs magyar költészetet is érdemes figyelni, Izsó Zitát, Peer Krisztiánt, Ferencz Mónikát, rengeteg izgalmas szerzőt találni.
Igor
A fiúk, akik
az egyetemen
angolt tanulnak, majdnem
mindig nagyon
szépek.
Olyan a szemük, mintha
mindent tudnának, de
semmit sem (ez eleddig
fel nem talált árnyalatba
úsztatja őket).
A maga módján mind
nagyon sikeres lesz
– ki ebben, ki abban –,
és gyönyörű, törékeny, félős
lányokkal fognak
szeretkezni,
zokniban.
Igor színvak, kaotikus
képeket fest,
dühös a színekre.
Zihálva kérdem tőle: Milyen volt?
– Khorosho – sóhajt fáradtan,
mintha ő (vagy én) csak ennyit
tudna oroszul.
Angolt tanul
Moszkvában, de most
velem van, szökésben
(már nem tudom az anyja vagy
Putyin elől), kockás
zoknijai vannak, kivéve
azt az egyet, amin pókember.
Nem szeret beszélgetni velem,
merthogy az akcentus, amit használok,
nem is létezik – ez
butaság, de tudja:
ilyesmiket kell mondania,
hogy az ágyában maradjak.
Te vagy a kedvenc festőm.
– Khorosho – sóhajt, mintha
csak ennyit.
Az anyjával telefonál
(vagy Putyinnal),
leteszi, kapkodja a levegőt.
Az átjárónál fülemre
tapasztom kezem, befőttes-
üvegbe zárom a várost,
nem figyel, mint hideg
tóba, az
úttestbe mártom lábujjaim,
nézd, mondom, mint a Jenyiszej,
hazamegyünk inkább szeretkezni?
– Khorosho.
Egyik nap csak úgy
unalomból elkezd felfesteni
engem a falra.
Egészen más színeim vannak – nevetek, de
magyarul, az ecset nem áll meg.
Igor többnyire rövid hajú,
vastag végtagú nőkbe szerelmes,
szerintem. Hogy képes volna-e
szenvedélyes szerelmet táplálni
Putyin iránt,
abban nem lehetek biztos, de
valószínű.
Скорей бы конец[1] – hallom néha
éjjelente, ahogy a fürdőszobába
zárkózva nyöszörög.
– Khorosho – súgom az ajtónak,
összepakolok.
De azt hiszem,
mégis inkább
Vlagyimirnak hívták.
[1] Legyen már vége.
Oda-vissza
Vettél nekem egy vonatjegyet
oda-vissza
mindenhova
mindenhonnan
de csak az út van benne
és sehol sem szállhatok le
különben sem vagyok megfelelő turista
mondod
rideg nevetéssel kísérve
és én odaérek valahova
mindenhova
ismerem a világ összes vasútállomását
láttam mindenkit
elindulni
és
megérkezni
mint téged
csak köztes állapotok
kikapcsolt fűtésű
leoltott villanyú kupékban
élek
titkos hálózatokon keresztül
szállok át
indulok mindig éppen
valahonnan vissza
és
valahova oda
mindig csak álmomban járom be
a tereket
míg sötétbe borul a város
de már csak síneken él a képzeletem
mindent úgy látok magam előtt
ahogy egyenes vektorokon
irányított szakaszokon
időnként érintett kereszteződésekben
halad
de sokkal több ember van mint vonat
álmomban elkezdtek összeütközni
eleinte bosszúsak voltak csupán
de egyre elviselhetetlenebb lett
megoldást kellett találni
vonatokká kellett válniuk
az embereknek
kutyáknak
guruló terméseknek
amikor ketten összeütköznek
nincs bosszúság
összeolvadnak
csak az életnek ez a szükségszerű
mechanizmusa van
és egyre nőnek
egyre vonatszerűbbek
és már alig indulnak
már alig érkeznek
minden és mindenki vonat
csak én szállok át
titkos hálózatokon keresztül
nem vagyok kívül
én nem vagyok odakint
én nem tudok ütközni
én nem tudok összeolvadni
én egy üvegbura alatt élek
biztonságban
érintkezési pontok nélkül
és ez évek óta így megy
szükségszerűen abban a lénycsoportosulásban
is kellett már utaznom amelynek
te részese vagy
de nem tudom
nem érzem
csak szorongatom
univerzális retúrjegyemet
mindenhová és mindenhonnan
holott már nincsenek terek
senki sem ellenőrzi a jegyem
a sok pecséttől úgyis már csak egy
téglalap alakú fekete papír
annyi lyukkal hogy anyaga sincs
már nem tudom mit keresek
mit kerestem mikor elindultam
kerestem-e egyáltalán
bármit
is
bármikor
két egység maradt a világban
zakatolás
és
összeolvadás
és én egyikben sem
nem
egyikben sem vehetek részt
amilyen kicsi vagyok
amilyen védett
amilyen anyagtalan
összeolvadásra úgyis alkalmatlan lennék
sőt ez talán sosem volt másként
a zakatolás meg
igen
azt talán megpróbálhatnám
halkan
hogy senki se hallja
a többiek hangos zakatolása miatt még
én magam sem.
A szövegek másodközlések, eredetei megjelenési adataik:
Igor: Kulter.hu, 2016 szeptember
Oda-vissza: Alföld, 2017 augusztus
Nagy Hajnal Csilla fotóját Takács Gergely készítette.
A kiemelt kép Ágai Ágnes munkája.
