Idén jelent meg a Tilos az Á Könyvek Péczely Dóra által szerkesztett antológiája, a Szívlapát. A kötetet, amely 85 költő 150 versét tartalmazza, kifejezetten azzal a céllal adták ki, hogy minél több tizenéveshez eljusson, és ha belenézünk, hamar rájövünk, hogy erre alkalmas is. Mi is elolvastuk, és elmondjuk, miért lenne helye minden középiskolai osztályteremben egy példánynak.
Őszintén megvallva, amikor először hallottam a megjelenő Szívlapát-ról, nem szaladtam a belváros legközelebbi Librijébe, hogy a lapjai közé szagolhassak. Ismerősen csengtek a brandhez kapcsolt „verset olvasni menő” meg az „ideje a fiatalokat közelebb vinni a kortárs irodalomhoz” szlogenek, és számomra kissé naivnak is tűnt ez a cél.
Aztán mégis hozzájutottam a könyvhöz, és rájöttem, hogy lehetne ez a világ leggagyibban tálalt terméke is (nem az), akkor sem tudnám utálni, mert egyszerűen jók a szövegek. És ha ezek alapján nem kezd el a tizenéves, jövőbeli értelmiség verseket olvasni, akkor nem valószínű, hogy valaha kedve lesz hozzá. Mert azt nagyon ügyesen megoldotta Péczely Dóra, mivel győzze meg a Tumblr-generáció (semmi pejoratív, komolyan.) tinédzsereit, hiszen olyan mainstream érdeklődést élvező szerzők, mint Simon Márton, Závada Péter, Kemény Zsófi vagy Dékány Dávid is megjelennek benne. Aztán meg ha már ott van az ember, miért ne lapozna tovább Kemény Istvánra vagy Peer Krisztiánra. És igen. Csupa jó szöveg. Szóval a „közelebb hozás” frázisa talán még valami eredményes dologra is utalhat a Szívlapát kapcsán.
Nem állítom, hogy tökéletes. Megítélésem szerint elég lett volna szerzőnként egy vers, nyilván nagyon nehéz lenne megválni itt sok szövegtől, nem is minőségi fenntartásaim vannak, de úgy gondolom, vastagabb ez a könyv annál, mint amivel elbír a műkedvelő kamasz.
Érdekes, hogyan és milyen koncepcióba illeszkedik egymáshoz ez az 150 vers. A kötet öt ciklusra tagolódik. Az első a szerelemhez kapcsolható, a második születés-elmúlás kérdésköréhez fűződő verseket tartalmaz, harmadikban a léttel, istenkereséssel kapcsolatos filozófiai jellegű szövegek olvashatók, ezután jönnek ars poetica jellegű művek, végül pedig fejezetet kaptak történelmi, közéleti témájú versek is. A szövegek laza kapcsolata előny és hátrány egyben. Az remek, hogy ennyire változatos hangulatú-hangvételű művek követik egymást, ugyanakkor elég nehéz megfogni egyfajta koncepciót, miért van egyik a másik után.
Persze, ezek a kételyek nem fognak megfogalmazódni a műkedvelő tinédzserben, aki (remélhetőleg) az olvasás flow-jában fogyasztja egymás után a szövegeket. Meg hát… Na. Nem is ez a lényeg. Természetes, hogy helyenként egyenetlen a színvonal, természetes, hogy vannak versek, amiket nem fognak az ELTE BTK-n előszedni kortárs szemináriumon, de ahhoz nem fér kétség, hogy a legtöbb szerző legtöbb művének ott van a helye, és el kell jutnia ahhoz az olvasóhoz, aki nem fog bemenni az Írók boltjába, hogy Műútat vagy Jelenkort vegyen. Meg hát ki tudja? Lehet, hogy lesz, aki emiatt fog betérni egy irodalmi folyóiratért.
Ami szintén nagy pozitívum, hogy a kortárs publikáló líra legfiatalabb generációja is ott van a Szívlapát-ban. Vida Kamilla (ELTE!) például még nem rendelkezik saját kötettel, de egy kiváló verse olvasható a kötetben.
A Tilos AZ Á könyvek legújabb antológiájának létjogosultsága vitathatatlan tehát, a benne szereplő szerzők a kortárs líra legjelentősebbjei, és kiváló olvasmányélmény bárki számára, de főképp a célcsoportjának ajánljuk, tizenéves fiataloknak, akik számára fontos felismerésekhez vezethet egy-egy jó vers ebből a kötetből. Szerintem sosem lesz kvázi menő verseket szeretni, de sok egyéb oka van, amiért megéri.
(Egyébként a Szívlapát ciklusai alapján csináltam egy Spotify-lejátszási listát, ha valakit érdekel. A könyv olvasása mellé szerintem teljesen adekvát kis dalok.)
Kép forrása: Prae.hu
