A Gömbaula múlt hét pénteken átalakult Gatsby házibulijává, persze medence, ingyen pia és tömeg nélkül. A gólyabál témája a húszas évek charlestondivatja volt, amiről bármennyire is azt hihetnénk, hogy unalmas és fantáziátlan, mindenki élvezte. A zene igazodott a témához, pár ezüstszínű lufi is ki volt téve, a fotósok hangulatos képeket készítettek, és a hangsúly igazából a gólyákon volt: mindenki fekete koktélruhában, öltönyben, valamint fejdísszel és boával a karján érkezett.
Inkább tízfelé kezdtek szállingózni az emberek, csak hogy le ne maradjanak a keringőről és az animátorok táncáról. A keringő komolyságát oldotta a zeneválasztás, látszott, hogy nem a gimis meghatódás a cél, hanem az, hogy élvezzük, és kedvünk legyen nekünk is táncolni. Páran a vége felé csatlakoztak, aztán pedig mindenki őrülten tapsolt és huhogott. Hát igen, milyen furcsa a gólyatáboros szobatársadat négy nap kosz után egy hófehér, csillogó báli ruhában látni! Az animátortánc szintén nagy sikert aratott – nem feltétlenül azért, mert profi, jól összerakott koreográfiája volt, hanem a gesztus miatt. A gólyák csillogó szemmel nézték anyjukat és apjukat, ahogy nekik táncolnak. Minden animátor – a charleston alaplépéseivel megbirkózva – egy dinamikus táncot adott a kis gólyáinak.
A hangulatot szinte már nem lehetett volna tovább fokozni, a Parov Stelar összes zenéjét is ellőtték, de a The Biebersre még várni kellett. A várakozási időben azért néhányan felszabadultan táncoltak a színpad előtt, emiatt nem volt zavaró és kényelmetlen, hogy nem voltunk sokan. A DJ elég jól váltogatta a charlestonosra mixelt számait, amíg meg nem érkezett Puskás Peti.
A koncert erőteljesen kezdődött: Puskás Peti összevissza ugrált a színpadon, kiabált a mikrofonba, és buzdította az őrjöngő tömeget, hogy még, még, még. Egyébként – kellemes csalódásunkra – a zenekar ugyanúgy élvezete a bulit, mint a közönség. Látszott rajtuk, hogy szeretik azt, amit csinálnak, hogy nemcsak le akarják tudni a koncertet, hanem zenélni akarnak velünk. Puskás Peti együtt ugrabugrált tovább a színpadon egy bálozóval, egymás nyakába borulva énekeltek. A dalok között kommunikált velünk, megjegyzést tett a „páholyból” figyelő HÖK-ösökre, hogy miért csak onnan figyelik a bulit, ha már itt vannak, akkor jöjjenek le, és élvezzék. Ezenkívül a gólyatáboros emlékeket is felelevenítette azzal, hogy minden csapatot arra kért, hogy felváltva skandálja el saját himnuszát és nevét, majd a szokásos „nincsen hangotok”-at is pattogva ordította, és lelkesen hadonászott, hogy hangosabban. Megválasztotta a Biebers bálkirálynőjét és bálkirályát, amit egyébként senki sem értett, de vicces meg jópofa volt, hogy ismét felhívott két embert a színpadra, hogy együtt szökdécseljenek. Saját és feldolgozott számaikat energikusan nyomták le, egyáltalán nem ült le a buli. A végén fél órát búcsúzkodtak – mindig egy-egy újabb dallal –, de végül a drámai lekonferálás után távoztak. Ekkor mindenki megrohamozta a pultokat, majd egy nagyfröccsel várták a következő programot.
A lámpákat leoltották, minden párocska kezébe gyertyát adtak, és elindult a gyertyafénykeringő. A sok szerelmes meghitten táncolt a gyertyafények árnyékában, volt, aki többször volt szerelmes több emberrel, és még az is gyönyörűnek és meghatónak tűnt. Az esemény báli része talán hivatalosan itt, ezzel a finom keringővel ért véget, hiszen ezután jött PlattenZ szettje. Megkezdődött a szokásos buli a fényekkel, az újabb és újabb pohár sörökkel, a hangos slágerekkel és a kígyózó sorú mosdókkal. Körülbelül hajnali háromra mindenki elfáradt a charlestontól, Puskás Petitől és a sok tánctól.
Összességében a PPK-s gólyabál eseménydús volt, mindig lehetett várni valamit. A hangulatot nemcsak a meghívott zenészek, hanem a díszítés, a fotósok, a játékok, az animátorok és a gólyák adták és tartották fent. Ezt az unalmas és közhelyes témát ötletesen feljavították – mindezt úgy, hogy igazából senkit sem zavart az, hogy ez már egy lejárt lemez.
Képek: PPK Gólyabál Facebook-oldala
