Esterházy-fesztivál a Teslában

A Szépírók Társasága november 4. és 5. között egy kétnapos fesztivállal emlékezik meg a tavaly elhunyt íróról a Teslában. Zene, színház, képzőművészet és kerekasztal-beszélgetések szerepelnek a Van egy író. Szeretem. programjában.

Esterházy Péter 1950-ben született Budapesten. Első könyve, a Fancsikó és Pinta elbeszéléskötet 1976-ban jelent meg, és az év legjobb első prózakötetének választották.  Nem sokkal később kikerült a nyomdából a Pápai vizeken ne kalózkodj című elbeszéléskötete, 1979-ben a Termelési regény, 1986-ban pedig a Bevezetés a szépirodalomba című írásműsorozata. 1987-ben adta ki a nagy feltűnést keltő Tizenhét hattyúk című regényét, melyet Csokonai Lili álnéven jelentetett meg. A regény fiktív önéletrajz, hőse Csokonai Lili, Weöres Sándor Psyché-jének mai utódja. 1990-ben jelent meg a Hrabal könyve, majd az Egy nő. Nádas Péter szerint az utóbbi regénnyel lett a magyar irodalom nagykorú. 2003-ban jelent meg esszégyűjteménye, A szabadság nehéz mámora, 2001-ben pedig az egyik legnagyobb érdeklődést keltő könyve, a Harmonia Caelestis. Utolsó műve, a Hasnyálmirigynapló az író halálának évében, 2016-ban látott napvilágot.

Ő maga így foglalta össze életét: „A 20. század közepén születtem, és a rákövetkezőben, amely a 21. század volt, hunytam el. Innét nézve is elég érdekesnek ítélem az egészet, végül is azt mondanám, hogy… hogy nem bántam meg, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik. Szinte kizárólag irodalommal foglalkozom a Magvető Kiadó gondozásában.”

Esterházy Pétert munkásságáért számos irodalmi díjjal tüntették ki. Többek között Füst Milán-jutalmat, Déry Tibor-díjat, József Attila-díjat, Krúdy Gyula-díjat és a Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíját kapta meg. 2004-ben Pro Európa díjban részesült, illetve a Frankfurti Könyvvásáron átvehette a Német Könyvkereskedelem Békedíját. 1996-ban Kossuth-díjat kapott.

Az író életműve igen sokszínű és sokrétű, a fesztivál programjai pedig erre a hatásra alapoznak.
November 4-én
 (szombaton) négy program közül választhatnak az érdeklődők. 10 órától 11.15-ig Esterházy az irodalom világában címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Esterházy szerkesztőinek részvételével, Babiczky Tibor moderálásával. Az eseményen megtudhatjuk például, hogy az írónak szüksége volt-e szerkesztői munkára, és arra is fény derül, hogy hogyan fogadta a változtatási javaslatokat. 11.30–12.45 között az Esterházy az iskolában című eseményen magyartanárokkal beszélgetnek arról, hogy a mai fiatalok hogyan fogadják be Esterházy műveit. 14.15-től 15.30-ig az Esterházy-szöveg mint forgatókönyvalap, 16 és 19 óra között pedig az Esterházy és a kortárs zene témakörben lesznek beszélgetések.

Vasárnap délelőtt 10 órától 11.15-ig az Esterházy-füzetek könyvbemutatóját tartják, ezt követően 11.30-tól 13.30-ig Van egy borító. Szeretem. címmel kortárs képzőművészek és tervezőgrafikusok beszélgetnek az Esterházy-művek régi és új borítóiról. 14.30-tól 15.45-ig Esterházy drámái kerülnek előtérbe, ugyanis olyan jelentős művészek beszélgetnek az író színpadi műveiről, mint Molnár Piroska, Radnóti Zsuzsa, Fekete Ádám és Gothár Péter. 16 órától 17.15-ig Esterházyt mint interjúalanyt, 17.30-tól 18.15-ig Esterházyt mint publicistát vizsgálják. Este 19 és 21 óra között egy zenés-irodalmi műsorral, a Semmi művészettel zárul a fesztivál, melyben többek között fellép Dés László, Dés András; Nádasdy Ádám; Bán Zsófia, Karafiáth Orsolya és Kemény István.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló esemény házigazdái Bárány Tibor és Gács Anna lesznek.


További információk a rendezvényről a fesztivál honlapján olvashatók.

Forrás: vanegyiroirolap

Kép: port.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]