Az egyre gyorsuló időt talán legjobban a zenei és filmes világban érzékeljük: hihetetlenül hamar „évülnek el” az egyes alkotások, s egy majdnem tíz éves film már igazán „réginek” számít. Filmajánlót írni egy évtizedes alkotásról pedig szinte blaszfémia, mindenesetre szokatlan. Az In Bruges című fim azonban megérdemli a nosztalgiát, ideje újra műsorra tűzni egy esős szombat délután.
A 2008-as In Bruges magyar története egy rendkívül ízléstelen és félrevezető címadással kezdődött. Ahelyett, hogy meghagyták volna az eredeti és elegáns címet, hazánkban Erőszakik néven címkézték fel és így is került forgalomba. A B-kategóriás tucatvígjátékot idéző névadás legnagyobb hibája nyilvánvaló bugyutaságán túl az, hogy félreértésre ad okot: bár a humor nélkülözhetetlen és központi eleme a filmnek, mégsem válik vígjátékká, hanem megőrzi komor drámaiságát- zsenije is éppen ebben áll.
Clémence Poésy és Colin Farrell Fotó: MeCETES
A drámai cselekmény nem a véletlen műve. A filmet az ünnepelt ír drámaíró, Martin McDonagh írta és rendezte, nevével a színházba járók rendszeresen találkozhatnak. Védjegyének számít a komor, zsigeri természetesség és az ebből táplálkozó komikum, ami sokkal inkább késztet félmosolyra, mint kacagásra. A tragédia és humor egyensúlya ismét sikeres recept a sötét gyönyörködtetéshez; meg kell tanulnunk, hogy nincsen többé fekete vagy fehér.
A történet szépen játszik a kiszámíthatatlansággal. Egy félresikerült megbízás után két zilált bérgyilkos érkezik a belgiumi Bruges-be, hogy összeszedjék magukat és átvészeljék az elkövetkezendő kritikus időszakot. A titokzatos Harry által szervezett vakáció azonban nem önfeledt és csendes kikapcsolódás a középkori városkában (a sok „mesebeli lófasz” között), hanem fájdalmas búcsú és folyton kísértő lelkiismeret-furdalás.
Fotó: www.imdb.com
A főszereplő triumvirátus teljesen átszellemül McDonagh világával: Colin Farrell lubickol a számára írt viseltes Ray-kosztümben, partnere, a Kent játszó Brendan Gleeson szintén élete egyik legjobbját hozza; az őrülten vigyorgó harmadik pedig Harry, vagyis Ralph Fiennes, ő nyitja és vele is zárul be a bruges-i kör. A hármas szám bűvköre önálló életet él, mester és tanítvány, igazság és bűn fogaskerekei a legváratlanabb pillanatban akadnak el, vagy fordulnak az ellenkező irányba: a karma vak véletlenné vadul, a véletlen pedig újra sorssá változik át.
Külön pikantéria, hogy mindhárom színész szerepel a Harry Potter-univerzumban, ráadásul a Tyrionként jól ismert Peter Dinklage is felbukkan egy fontos mellékszerep erejéig. Az In Bruges tehát egy sűrű, gyönyörűen fényképezett, mély érzésű mozi, amelynek külön erénye a helyszín adta humor, a város és a bérgyilkosok kontrasztja. Mi mást mondhatnék? Találkozunk Bruges-ben!
