Megtalálták az ókori Cézárea kapuját

Izraeli régészek feltárták Cézáreának, Heródes egykori kikötővárosának a bejáratát – jelentette a Háárec című újság csütörtökön. A hatalmas építmény hűen követi Josephus Flavius római-zsidó történész leírását, amely A zsidó háború című művében található.

Izrael egyik legnagyobb régészeti feltárása során megtalálták a kikötőből a városba vezető kapunál az Augustus római császár és Róma istennő tiszteletére emelt oltár alapjait is. Flavius jegyzetei alapján a Heródes által építtetett Cézáreában szentélye volt mind Augustusnak, mind pedig Róma istennőnek is, de egyik építmény sem maradt fent. Helyére először egy bizánczi, majd pedig egy keresztes templomot építettek, de ezek alatt a régészek megtalálták az első, eredeti építmény nyomait. Josephus Flavius szerint Augustus császár egykori szobra szinte ugyanolyan impozáns volt, mint Zeusz Olümpián emelt mása, Róma istennő megformálásra pedig vetekedett az Argoszban található Héra-szoborral. Az oltár szintje alatt feltártak két hatalmas, a tenger felé nyitott csarnokot, valamint több kisebb boltív alatt egy grandiózus lépcsőt, amely az oltárhoz vezet.

“Jeruzsálem és Cézárea volt a kor két jelentősebb városa, Heródes megalomániájának szelleme belengi Cézáreát”– jelentette ki a leletek alapján Doron Ben Ami, aki az Izraeli Régészeti Hatóságnál (IAA) az Izrael központi részén zajló ásatásokat felügyeli. A több mint nyolcvanmillió forintba kerülő munkálatokat Edmond de Rothschild Alapítvány és a Cézárea Fejlesztési Szövetség fizeti.

A régészek továbbá találtak egy gyöngyházból készült táblácskát is, amelybe belevésték egy hétágú gyertyatartó, vagyis menóra képét, egy bizánci időszakhoz kapcsolható kos szobrocskát, valamint egy szakállas férfit ábrázoló szobortöredéket, melyet Rivka Gerst régész Aszklépiosszal, az orvoslás görög istenével azonosított. Ennek az istennek a szobortöredékeit már több helyen is megtalálták Cézáreában, de először került elő a fejével együtt.

forrás: mult-kor.hu
Kép: kispesti.blogspot.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]