Frontvonalban – A XVIII. Eötvös Konferencia első napja

Az Eötvös Collegiumban április 28. és 29. között zajlik a XVIII. Eötvös Konferencia, amelynek színvonalát nemcsak a közel 100 hallgatói előadás, de a meghívott plenáris előadók is biztosítják. A pénteki nap három plenáris programot is tartogatott, amelyekben szó esett frontvonalon átélt kalandokról, a Shakespeare drámafordítások pimaszságáról, és egy olyan iskolai értékelési módszerről is, amely forradalmasíthatja az oktatást.

A konferencia megnyitója után rögtön Dezső Tamás, egyetemünk Bölcsészettudományi Karának korábbi dékánja, asszirológus kapta meg a szót. Frontline Archeology: Utazások az Iszlám Állam frontján Iraqi Kurdisztánban című előadását azokra a tapasztalatokra építette, amelyeket a négy eddigi közel-keleti útján szerzett. Elsősorban a műemlékek pusztításáról beszélt, amely akkor vett lendületet, mikor az Iszlám Állam elfoglalta Moszult, és módszeresen rombolni kezdte az egykor Niniveként ismert város kulturális emlékeit. Ezt arra hivatkozva teszik, hogy az iszlám minden nemű emberábrázolást tilt, mert azokat bálványimádásnak tekinti. A műkincsrombolást a média gyakran úgy mutatja be, mintha a fő funkciója az ellenség számára fontos kulturális örökség lerombolása lenne, hiszen a korábban is muszlim fennhatóság alatt lévő területen eddig mégis megőrizték ezeket a kincseket. Azonban Dezső Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam esetében ez nem csak marketingfogás, hanem valódi vallási meggyőződés. Ezt jól mutatja az a tény, hogy nem csak az ellenséges síita mecseteket pusztítják el, hanem a hozzájuk közel álló, szunnita felfogást képviselő mecseteket is, melyekben például korai, szentként tisztelt próféták maradványait őrzik. Az ő szemükben ez is bálványimádásnak minősül. Tehát az iszlám vallásnak egy végletekig purista szemléletét, a vahabizmust képviselik, amely szerint még Mohamed is csak egy ember volt, nem őt kell tisztelni.

A terület asszír és keresztény emlékeit a történelem során sem a kalifák, sem Mohamed próféta, sem Szaddám Huszein nem pusztították, utóbbi inkább múzeumokat hozott létre, melyben a kiállított műkincsek az irániak dicső múltjára emlékeztettek. Többek között ezeket a kiállított műkincseket az Iszlám Állam katonái és lelkes hívei az elfoglalt területeken egyszerűen szétverték, az asszír szobroknak kalapáccsal estek neki, az épületek falát díszítő domborműveket vésővel tették tönkre, vagy felrobbantották az egész épületet. Így járt Palmüra két római kori temploma is, amelyeket Dezső Tamásnak a ’80-as években még volt szerencséje élőben látni, akkor még nem tudván, hogy utoljára. 18193271_1906253329651368_1342900405994555298_o

Az UNESCO nemrég konferenciát hívott össze az iraki térség elpusztított műkincseivel kapcsolatban. Ennek során megpróbálták felmérni, mekkora kár keletkezett, és folyamatosan folytatják annak vizsgálatát, hogy mit és mennyire lehet helyreállítani. Egyelőre a műemléki helyreállítás lehetőségeiről nagyon keveset tudni, hiszen sokszor a romok se lehet megvizsgálni, mert azok még mindig az Iszlám Állam fennhatósága alatt vannak. Ez ellen azonban folyamatos harc folyik, amelynek fő haderejét a pesmergák biztosítják. Ők alkotják Iraki Kurdisztán hadseregét, a nevük azt jelenti, „akik szembenéznek a halállal”. Dezső Tamás őket látogatta meg a fronton, ami nagyrészt földsáncokból áll, amelyek megvédik a kurd falvakat az Iszlám Állam támadásaitól. A kurdok kultúrája sokkal világiasabb, nyitottabb, ezt mutatja, hogy a menekülttáborokban külön őrzik a keresztény templomokat. A keresztény menekülteknek pedig szüksége is van a védelemre, mert ők idegen hitűek, tehát ha az ISIS elfogja őket, rabszolgaként eladhatják a híveket a moszuli piacon.

Dezső Tamás előadása végén minden politikai felhang nélkül emlékeztetett arra, hogy a migrációs válság csak a tünet, nem maga a betegség. Ezért elhibázottnak tartja az európai menekültpolitikát, ami csak tüneti kezelést igyekszik nyújtani. Az alapvető probléma az, hogy a Közel-Keleten a népesség nagyon rövid idő alatt a duplájára nőtt, és ez hihetetlen mértékű társadalmi nyomást eredményez. Ez idővel csak súlyosbodni fog, mert a népesség tovább nő, az élhető terület viszont folyamatosan csökken. Egy tanulmány szerint 2030-ra a világ édesvízkészlete drasztikusan lecsökken, mégpedig a mediterrán térségben a legsúlyosabb mértékben. Mindemellett a térség súlyos problémája, hogy a társadalom felsőbb rétegei már Európába vándoroltak, ezért nincs például elég orvos, aki ellátná a háborús sebesülteket. Ezek az orvosok már Németországban dolgoznak, ahol most 90 milliárd eurós integrációs programot indítottak. Dezső Tamás szerint ha ezt az összeget, vagy akár csak töredékét a probléma forrásának megszüntetésére használnák fel, már az elég lenne a térség pacifikációjára és újjáépítésére is.

 

Az újrafordítás pimaszsága

A konferencia második programja során Nádasdy Ádámmal Ruttkay Veronika, az Anglisztika Tanszék adjunktusa beszélgetett Shakespeare-fordításokról és azok színpadi adaptációiról. Ruttkay Veronika először azt idézte fel, hogy mikor bekerült az egyetemre, annyit hallott Nádasdy Ádámról, hogy szinte lehetetlen bekerülni az óráira, és hogy újrafordította a Szentivánéji álmot, ami akkor (1994) nagy merészségnek tűnt. Nádasdy erre megerősítette, hogy valóban kellett pimaszság hozzá, és magyarázkodnia kellett miatta, hogy miért nyúl hozzá egy olyan fordításhoz, amivel nincs semmi baj. Szerinte ennek a kommunista rendszer fagyottsága volt az oka, mert ha az emberek azt mondják, hogy jó a régi, akkor nem fognak megbízni egy tehetségtelen pártközeli fordítót az újrafordítással, ami aztán az egyetlen elfogadott fordítás lesz. Tehát Nádasdy szerint a kultúraféltés vezette a kétkedőket, és ezt több személyes élménye is bizonyította. Egyébként pedig ráfért a Shakespeare darabokra az újrafordítás, mert Vörösmarty nyelve a mai színpadon már nem tud hitelesen megszólalni, pedig az ő Lear király fordítását Szabó Lőrinc már jelentősen átdolgozta.

18121749_1906251476318220_2618327854250096419_oRuttkay felvetette, hogy Nádasdynak már a Szentivánéji álom fordítása előttről vannak versei, amelyekben szerepel Oberon, és a darab több szereplője is. Nádasdy ezt azzal indokolta, hogy volt egy előadás Kaposváron 1987-ben, ami nagyon mélyen hatott rá, de egyébként mindig is szerette a darabot. Bevallotta, hogy amikor később több Shakespeare darabon is dolgozott, a Tévedések vígjátéka esetében kimondottan megkönnyebbült, mert végre nem érezte úgy, hogy Arany János ott áll mögötte, és figyeli, mit csinál a szöveggel. Aranynak szerinte abból a szempontból könnyebb dolga volt, hogy nem volt még olyan stabil nyelvi rendszer, mint ma, amikor már a rendszerből történő kilépésnek is jelentése van.

Ruttkay hozzátette, hogy az újrafordítások hatására az irodalmárok is újra foglalkozni kezdtek ezekkel a művekkel, és ezúttal reflektáltak a korábbi fordításokra is. Nádasdy szerint ez természetes folyamat, mert amíg csak egyetlen fordítás van, addig mintha megkövesült réteg rakódna a szavakra. Ez olyannyira igaz, hogy a híres „lenni vagy nem lenni” sor fordítása még Aranynál korábbi fordítási lelemény, Vajda Péter érdeme, és mikor Arany ezt úgy fordította, hogy „a lét vagy nemlét kérdése ez”, azt már a korabeli színészek egyszerűen nem voltak hajlandók elfogadni, és a sor korábbi verzióját mondták a színpadon. Ennek hatására végül Arany is beadta a derekát.

A következőkben Ruttkay konkrét színházi adaptációkra terelte a szót, hogy Nádasdy részt szokott-e venni a fordítását használó darabok próbáin. A fordító erre azt válaszolta, hogy nem, mert idegesíti a helyzet. A próbákon a színészek még nem tudják a szöveget, és rengetegszer elismétlik az egyes jeleneteket, akár egy-egy sort is, és ezt nem bírja. Ő inkább úgy tekint magára, mint egy étterem nyershús beszállítójára, aki csak odaadja az alapanyagot, aztán nem akarja látni, a konyhán mit művelnek vele. Aztán a főpróbára ül be, amikor már fogyasztásra készen látja a művet. A kérdésre, hogy jelenleg min dolgozik, elárulta, hogy a IV. Henrik című királydrámát fordítja az Örkény Színház előadására, ahol Mácsai Pál rendezésében láthatjuk majd a darabot.

A számítógépes játékok hatása az oktatásra

A pénteki egész közönséget megcélzó előadások közül Barbarics Márta pedagógiai témájú előadása volt az utolsó. Az előadó a Petrik Lajos Szakgimnáziumban matematikát angol nyelven, és szakmai angolt tanít. Előadásának címe: Gamification alapú iskolai értékelés két tanítási nyelvű osztályokban. A gamification nem új fogalom, és nem csak a pedagógiában alkalmazzák, a játékok elemeinek nem játékos környezetben való alkalmazását jelenti. Az iskolai értékelésben ennek új lendületet adott a számítógépes játékok elterjedése. Elsősorban ezeknek az elemzése során derült fény azokra az elemekre, amelyek élvezetessé tehetik a tanulást is, ezek adják a módszer magvát. Ilyen elem, hogy az értékelés pontgyűjtéssel történik. A diák nem kap negatív visszajelzést, de ha nem csinál meg egy feladatot, nem kap pontot. A pontok alapján ranglista is összeáll a tanulóközösségben, ez a versenyszellem is motiváló. A tananyag szintekre lebontva jelenik meg, aki teljesít egy szintet, az továbbjut a következőre, és megszerez egy vicces névvel ellátott titulust. Például aki trigonometriából 3-ast kap, az Trying Triangle titulust kap.

Képernyőfelvétel (435)

A naplóba azért be kell kerülnie valamilyen jegynek. Ez úgy történik, hogy a tanár előre megadja, hogy az adott szinten hány pontot lehet szerezni összesen, és ez a pontszám milyen feladatokból áll össze. Barbarics Márta a csoportjaiban 20 pontos szintekkel dolgozik, amelyekben 10 pontos a témazáró dolgozat, a többi pedig szorgalmi feladatokkal, vagy óra eleji pontgyűjtő akciókkal (ez a röpdolgozat megfelelője) megszerezhető. 16 ponttól kapnak a diákok 5-öst a témakörre, hogy ezeket a pontokat milyen módon gyűjtik össze, az teljes mértékben az ő beosztásukon múlik. A diákok visszajelzései alapján ez segít nekik megtanulni az időbeosztást, a határidők betartását, és sokkal igazságosabbnak tartják, mint a hagyományos módszert. A tanárnő által kiküldött kérdőív válaszai alapján a diákok úgy érzik, a gamification alapú értékelés azért is jó, mert folyamatosan kapnak visszajelzést, nem egy egyszeri teljesítményt tükröznek a jegyek, és sokkal jobban értékeli a szorgalmat, a befektetett energiát. Emellett a kérdőív attitűdvizsgálata azt mutatja, hogy a diákok szerint az így kapott jegyek a tudásukat is jobban tükrözik az adott témakörben. Az új módszer a tantárgyak iránti szimpátiát is növelte, és talán a legmeggyőzőbb adat, hogy a 133 megkérdezett diák 96%-a továbbra is ezt az értékelési módszert szeretné használni. Barbarics Márta szerint ez azt mutatja, hogy a 21. század pedagógusának ebbe az irányba kell haladnia.

Képek: az esemény Facebook oldala, beethebest.org