Hód Adrienn: „Maga a tény, hogy látjuk egymást és ezáltal én észlelem a nézők jelenlétét, megváltoztat mindent.”

Hód Adrienn, a HODWORKS alapítója újabb bemutatóval készül. Szólók című előadásában Marcio Canabarro, Cuhorka Emese és Molnár Csaba állnak színpadra, a jól összeszokott csapat azonban ismét tartogat meglepetéseket. A darabot február 16-án, 17-én és 18-án tekinthetik meg az érdeklődők a MU Színházban.
Képzeljük el egy előadást, melyben nemcsak a látottak hatnak ránk, hanem saját reakcióink is hatással vannak a darabra, így válunk a színpadi élmény felelős résztvevőivé.
Hód Adriennt kérdeztük a Szólók kapcsán.

„Nem a színpadon jelenlévő ember és emberek közötti kapcsolaton keresztül akartam kommunikálni, hanem a néző/k és az előadó között létrejövőn keresztül. Ez nem egy hierarchikus viszony a néző és előadó között, hanem horizontális érzetű. Tapasztalom magamon, hogy különböző emberek jelenlétében mássá válok, máshogyan reagálok. Előfordul, hogy úgy, ahogyan nem is szeretnék. Ennek a mozgékonyságnak a felismerése, tudatos kezelése, a hatás és reagálás gyorsasága, milyensége formálja az emberek közötti kapcsolatot. Izgatott ennek a kommunikációnak a milyensége, gazdagsága, hogy mennyire határozza meg, hogy mit érzek, érzékelek, gondolok. Érdekelt az a viszony, ami az előadóval/alkotóval együtt létrejön, ahogy alakul, és ahogy a formája, “játszmái” eszközei és tartalma mind az előadás részévé válnak. Kit mi mozgat meg és az milyen formai megvalósulást nyer. Végig mozgatott, hogy kinek is készül ez az előadás? Az univerzumnak, vagy egy rétegnek, vagy “csak” embereknek? Mit jelent az ember? Kik ők? Mit hoznak magukkal? Ennek következményeként: mi a darab sorsa, beleértve a fenntarthatóság és az egzisztencia kérdését is. Vagyis a kultúrpolitika, piac és művészet egymásra hatása. Mennyire formálja egyik a másikat? A döntéshozók milyen célokból határozzák meg, hogy egy-egy alkotás hova, kihez juthat el? Hol, mit tanulunk és mire hivják fel a figyelmünket? Ezek a szempontok milyen intézményekhez, milyen támogatási rendszerhez kötődnek? Persze nem tud egy táncelőadás erről szólni, de mégis fontosnak érzem leírni, mert az előadás választott formáinál döntően hatottak ezek a gondolatok. És persze továbbra is izgattak a számomra nagy klasszikusok:hol és hogyan élhető meg a szabadság, annak keresése, a test és a nemiség meghatározottsága, a hagyomány és az én formálódása, az életben előforduló óriási különbségek abszurditása és fájdalma, a gyűlölködés és a pusztítás ereje és ezzel szemben a megértés, kompromisszum és elfogadás – partnerré válni, képesnek lenni eljutni az egón túl egy megengedő világ felé, ahol az emberi intelligencia képes a megbékélésre. Hogy mi is ez? Egyszerre kellene mindenkinek megvilágosodnia? Mindig is ez volt, kétpólusúság. Mit kezdhetek ezzel? Hol a nyugalmam? Hol a hitem? Harcolok, de meddig, van-e terep vagy visszavonulok és kialakítom a saját személyes kultúrámat, amihez társakat keresek, és együtt építjük a világot olyanná, amilyenné mi szeretnénk. De hol is? Budapesten? Mit zárok el és mit nyitok ki magamban, hogy ez teljesüljön. Mindenesetre azt fontosnak látom, hogy párbeszéd legyen, lássuk, hogy mi a hatása annak, hogy létezünk.” /Hód Adrienn/

– Milyen belső folyamat juttatott el odáig, hogy a nézők és alkotók közötti viszony témáját vizsgálva alkotsz színpadi produkciót?

A Pirkad című előadásnál merült fel legutóbb, hogy megszüntessük a hagyományos, egymással szembe helyezkedő “épült” színpad és nézőtér viszonyt. Ott a cél az volt, hogy a nézők minél közelebb kerülhessenek a színpadon történtekhez, így a közönség végül ring szerűen vette körbe a teret. A Szólóknál a kiindulási szempont az volt, hogy az előadók lássák a nézőket és beépítsék azt, hogy akik ott vannak, milyen módon vannak jelen, mi történik velük. Így, egy térben, egy fényben helyezkednek el mindannyian, hogy észlelhessék egymást és partneri viszonyba kerüljenek.

– Hogyan épült fel az alkotófolyamat a Szólók kapcsán?

A próbafolyamat első felében külön-külön dolgoztam a táncosokkal, a másik felében pedig már mind együtt voltunk, amikor elkezdtük felépíteni a szólók sorrendjét. A három előadóval az utóbbi négy Hodworks előadásban együtt dolgoztam. Nagyon fontos volt számomra, mindegyikőjük érdeklődése és az, hogy mit, milyen eszközökkel tudunk megmutatni. Törekedtem arra, hogy a szólók tartalmilag és formailag is különbözőek legyenek.

– A néző reakciója mennyiben alakítja az előadó performanszát az előadás alatt?

Maga a tény, hogy látjuk egymást és ezáltal én észlelem a nézők jelenlétét, megváltoztat mindent. Engem ez a finom hangoltság érdekel, az, hogy ez hogyan épül be a színpadi történésbe.
A két oldalról érkező figyelem az összekötő híd.

– A szólók között van bármilyen párhuzam, vagy gyakorlatilag teljesen különálló performanszok láthatók a színpadon?

A három alkotó több szólót is előad az előadás alatt. Mind formailag, mint tartalmilag a szélességre törekedtem, így egy előadón belül is különböző megjelenésekkel találkozhat a néző. Az idő és a tér, amit nem tudunk meglépni. Mert egy azon térben egyazon emberek előtt történik a dolog és az időben egymás után.

A Szólókról bővebb információ a MU Színház eseményében, illetve a HODWORKS honlapján tekinthető meg.