Folytatódott a parti az EFOTT-on – 2–3. nap

Sportprogramok, beszélgetés a 21. századi médiumok sajátosságairól, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának 20. születésnapja látványos lufiengedéssel, cheerbemutatóval; és persze koncertek: például Tankcsapda, Rudimental, Wellhello. Élménybeszámolónkért és a mai napi programért olvassátok cikkeünket!

2. nap

A szerdai vihar után a cipőink természetesen nem száradtak meg, de a hajszárítózás valamennyit segített, ahogy a lábra húzott nejlonzacskó is jó ötletnek bizonyult (hát még a gumicsizma).

röplabdaA csütörtöki nap visszafogottabban kezdődött, a civil téren például sok sátor zárva maradt, ugyanakkor például az Online Hetes beszélgetés sem maradt el, amelyen néhány nagyobb médium képviselője beszélgetett a 2010-es évekre jellemző médiáról. Elárultak néhány műhelytitkot: hevesen bólogattak mind, amikor egyikőjük megjegyezte, hogy a honlapjuk olvasóinak 80–90%-a Facebookról érkezik, vagy hogy a Facebook szűrői miatt (amelyek leginkább olyan tartalmakat dobnak fel nekünk, ami valószínűleg tetszik vagy egyetértünk velük) párhuzamos valóságokban mozognak a felhasználok – és ezek a világok nagyon ritkán találkoznak.

A sport – mint minden évben – most is kiemelt szerepet kapott az EFOTT-on, csütörtök délután például többen irigykedve néztük a strandröplabdásokat a Velencei-tó partján.

A Muzsika-sziget sátor előtt ért engem a hír Esterházy Péter haláláról, azóta is a fejemben jár.

tcsMár kora délután óta gyülekeztek a fesztivál körül a Tankcsapda-rajongók, a Pepsi nagyszínpadnál mindannyiójukat megtaláltuk este. A régebbi számokon volt a legvadabb a hangzavar és az ugrálás – ebből is belőhetjük, hogy elsősorban nem a Z-generáció képviselteti magát az EFOTT-on, hanem azok, akik már bőven benne voltak a Tankcsapda-korszakukban akkor, amikor például a Füst és lábdobot játszották a rádiókban.

A Rauch-sátorban adott koncertet a Supernem – egyik fotósunk szerint volt már jobb fellépésük is, de nem hiszem, hogy egyetértenek ezzel azok, akik miatt remegett a padló. Amikor kicsit túl nagy lett a tömeg, megpihentem egy padon, bármelyik jó fesztivál legnagyobb ajándékát kaptam: egy üveg ásványvizet. Kétszer ellenőriztem, hogy én nyitom-e ki először.

Bohemian Betyars-koncerten egyikünk megtette a napi jócselekedetet is, megszerelte egy lánynak a melltartópántját, így ugrálhatott is tovább. Közben a nadrágomba csúsztattam a mobiltelefont, hogy megérezzem a közös Facebook-beszélgetésbe érkező üzeneteket, és hogy hazafelé indulva könnyen egymásra találjunk (éljen a 21. század).

3. nap

Pénteken későn kászálódtam ki az ágyból (a fesztiválról tudósító ELTEvíziósok viszont már kora reggel óta videót vágtak). Már öt előtt beértünk a fesztiválra, lenyűgözve figyeltük az ELTE cheerleading csapatának bemutatóját – megfeszített izmok, hatalmas mosolyok a fellépők arcán.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája idén ünnepli huszadik születésnapját, ebből az alkalomból ezer lufit engedtek fel a civil térre vetődők délután negyed hat körül. Az esemény előtt Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke is beszédet mondott, az önkormányzatiság, az érdekképviselet fontosságára hívta fel a figyelmet.

Láttuk megérkezni Korda Gyuri és Balázs Klári autóját (a KLARI-6 rendszám elárulta őket), és már a koncertjük előtt bementünk a HÖOK-sátorba. A színpadról rögtönzött közvélemény-kutatás alapján a legtöbb résztvevő a kilencvenes években született, ennek ellenére az addigi legnagyobb hangzavar az ő koncertjükön volt.

A Magashegyi Underground-koncerten Bocskor Bíborka, az énekesnő megmutatta a tegnapi fellépéséről (Gombaszögi Nyári Tábor) származó agyagos sarat a bakancsán, nem sokkal később azonban kimentünk a sátorból a bejárathoz: társaságunk másik felét vártuk (sörrel és borral érkeztek), közben a Rudimentalra érkezőket és a kijelölőfilc színű eget figyeltük.

rudi-001

A Rudimental-koncerten látványos tömeg volt – ezt jól szemlélteti, hogy a mobilvécék előtti sorokban bőven volt idő ismerkedni is.

Nehéz volt a döntés a Péterfy Bori & Love Band és a Wellhello között, de bármelyiket is választotta az ember, nem járt rosszul. Péterfy Bori kábé kétszámonként beugrott a tömegbe, a Wellhellón pedig gyakran térerő és mobilinternet sem volt a telefonomon a tömeg miatt.

A Muzsika-sziget sátrában népzene és tánc kezdődött az Ocho Macho-koncerttel egy időben, majd Andro és a Headbangerz fellépése nyúlt bele az éjszakába.

Mire számítsunk az utolsó napon?

A Vad Fruttik koncertje elmarad a zenekarban történt váratlan családi haláleset miatt. A szervezők közleménye alapján az időjárási viszonyok miatt minden koncert fedett helyszínre kerül, így például a Pepsi nagyszínpad és a Rauch-aréna programja az alábbi lesz:

Rauch Aréna

16:00-16:30 Noctis
16:50-17:20 Fran Palermo
17:40-18:10 Ganxsta Zolee és a Kartel
18:30-19:00 The Biebers
19:20-19:50 Kelemen Kabátban
20:10-20:50 Ivan & the Parazol
21:20-22:00 Kiscsillag
22:30-23:10 Halott Pénz
23:30-0:00 Soerii & Poolek
0:20-0:50 Cloud 9+
2:00-3:30 Pendulum dj set & verse
3:30-5:00 Ludmilla

A második napi fotógalériánkat itt, a harmadik napit itt érhetitek el.

Fotók: Poósz Patrik

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]