Rajtra kész a 10. Sound

Rendkívül színes nemzetközi kínálattal és a hazai sztárok legjavával ünnepel az idén 10. alkalommal jelentkező Balaton Sound, Európa legizgalmasabb vízpari bulifolyama. Már a „nulladik” napon világsztár köszönti – Macklemore & Ryan Lewis személyében – a Sound közönségét, rajtuk kívül majd’ 300 fellépő váltja egymást a különböző színpadokon az öt nap alatt. Július 6 –án indul a Sound.

A következő hétvégén sok napsütésre van kilátás a tó térségében, csapadék nem valószínű. Szombaton 26-28 fok, vasárnap 29-30 fok körül alakulhatnak a maximumok. – ezt prognosztizálják az időjósok, a Balaton Sound pedig azt, hogy 5 napon át idén is változatos programban lesz részünk.
“Érzékelve a világban megmutatkozó trendeket, a Sound programkínálatát is próbáljuk színesíteni, bővíteni. Míg az elektronikus zene továbbra is fókuszban marad, más zenei stílusok világhírű reprezentánsait is vendégül látjuk a fesztivál főbb helyszínein, így a hip-hop, és az r’n’b műfaja is egyre nagyobb teret kap” – nyilatkozta korábban Fülöp Zoltán, a Sound egyik főszervezője.
A kínálat pedig idén is világszínvonalúra sikeredett. A Nagyszínpadon például olyan nevek szerepelnek, mint Macklemore & Ryan Lewis, Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Robin Schulz, Armin van Buuren és ezzel a sor még koránt sem ért véget. A Telekom Aréna szintén nagy nevekkel lesz tele: Oliver Heldens, Nervo, Ferry Corsten, Paul van Dyk, Deorro, hogy csak néhányat említsünk.
A Jager Arénában a hazai élvonal és a nagy kedvencek, így a Wellhello, Halott Pénz, Brains vagy Majka & Curtis mellett nemzetközi sztárfellépők is sorakoznak, mint például Tyler The Creator, DMX, Alan Walker vagy a GTA.
A Heineken Beach-en, teljesen új külsőben, egy vízre épített hatalmas piramis alatt délelőtt 10-től hajnalig tart a pörgés, nem kisebb nevekkel, mint Sven Väth, Lost Frequencies, Booka Shade, Fritz Kalkbrenner vagy Hernán Cattáneo. És felsorolhatatlan számú bulit ígér a többi helyszín is: a drum and bass híveinek gyűjtőhelye, a Sound and Bass Stage, az Akvárium Beach, a Jana Stég, a Parti Bisztró, a Finlandia Less Ordinary Bar vagy az Asus Snowattack Stage.
Óriási sikerrel debütált a Sound szervezők újítása, a Boat Party, aminek ötnapos kínálatából három nap már teltházas. Nem lehet már kapni jegyet az Adriatique duó, HOSH és az Andhim páros fellépésére, viszont limitált számban akad még tiket az Agoria és Rodriguez Jr szerdai, valamint Peter Kruder vasárnapi bulijára. A bulik minden nap 14:00-kor indulnak a Siófoki Bahart kikötőtől és 19:00-kor érnek véget, ugyanott.
“Az elmúlt egy hétben mintegy 200 fős stáb dolgozott folyamatosan azon, hogy felépüljön a Balaton Sound látványos komplexuma. A 25 hektáros fesztiválon 10 színpadot építettünk fel, melynek összfelülete 2500 m2, köztük a legnagyobb, a 140 tonnás, 20 méter magas 1200 m2-es Nagyszínpad.” – avat be a részletekbe Lobenwein Norbert a Sound másik főszervezője.
Felépült összesen 7000 m2-nyi sátor, a legnagyobb Telekom Aréna 4600 m2-es, de a Jager Aréna is több mint 1000 m2. A Sound jellegzetessége a vízre épített stégek és színpadok változatos kínálata, ebből összesen 2000 m2 található a Balaton vizén. A Sound látogatóinak 800 wc-t és 200 tusolót állítottak fel, a biztonságot egy 300 fős személyzet szavatolja, míg az egészségügyi bázison 250 fő dolgozik felváltva a Sound ideje alatt.
Idén először épül fel egy 35 méter magas óriáskerék, a ‘Balaton Eye’ a Nagyszínpaddal szemben, egy komplett vidámpark és vízipark települ ki a fesztiválra, és a szervezők a 10. születésnap megünneplésére az első naptól kezdve minden estére látványos meglepetést ígérnek a Nagyszínpad előtti küzdőtéren a főfellépő produkciója előtt.