Egy hét múlva indul a 24. Telekom VOLT Fesztivál

Június 28-án 24. alkalommal nyitja meg kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, amelyet az év elején Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának választottak Hollandiában. A világsztár-kínálatból a legnagyobb érdeklődés az IronMaiden, a The Prodigy, WizKhalifa,Slayer és az Axwell˄Ingrosso páros fellépését kíséri, miközben a VOLT szervezői büszkék arra is, hogy a legtöbb magyar fellépővel ugyancsak a VOLT-on találkozhat a közönség.

A nyitónapon első alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat, hazai- és világsztárok és szinte a teljes magyar popszakma jelenléte mellett. Az idei év újdonságai között szerepel a 35 méter magas óriáskerék, a Folk színpad és a VOLT-Fő-Tér-Kép produkció, amely keretében a Tűztorony tövében kortárs művészek és a közönség macskaköveket felhasználva egy hatalmas képet készít el. A fesztiválozókat Sopron belvárosában idén már több tucatnyi helyen várják VOLT-os programok és szolgáltatások, a Telekom 4G-n működő, interaktív megoldásával pedig azok is átélhetik a VOLT élményeit, akik valamiért nem tudnak ott lenni a fesztiválon.
Az idei VOLT-ra rekordszámú látogatót várnak a szervezők. “A Telekom VOLT Fesztivál 24 éves története során most fordult elő először, hogy a kapunyitás előtt hetekkel már teltházas a pénteki programnap és jó eséllyel napokon belül a kiadható bérletek is elfogynak. Idehaza és külföldön egyaránt érezhetően évről-évre nő az érdeklődés a VOLT iránt, amely a programkínálat mellett elsősorban annak köszönhető, hogy minden alkalommal egész évre szóló élményekkel várjuk a vendégeinket és természetesen az “Európa legjobbja” cím elnyerése is nagyban hozzájárul a sikerhez” – tudtuk meg Lobenwein Norberttől, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezőjétől. Mindazok, akik lemaradnak a VOLT egyes programjairól, a volt.hu oldalon élőben is láthatják a koncertek egy részét.

Világsztárok a Telekom VOLT Fesztiválon
A legnagyobb várakozás minden évben a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálatát kíséri. “A Telekom VOLT Fesztiválra a kezdetek óta jellemző egy meglehetősen sajátos, színes zenei kínálat. Ennek megfelelően alakult az idei line-up is. A legnagyobb érdeklődés az IronMaiden, a The Prodigy, WizKhalifa, illetve az Axwell∧Ingrosso páros produkcióját kíséri, de nagyon sokan várják a visszatérő Paul Kalkbrenner-t, a Slayer-t, vagy éppen Damien Rice koncertjét is. Ő egyébként most először lép hazai színpadra” – mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik házigazdája. Több éves hagyomány szerint a világsztárokat egy-egy közterületi székkel, ef. Zámbó István alkotásával ajándékozzák meg a VOLT szervezői, ezeket az alkotásokat később Sopron utcáin helyezik el és bárki kipróbálhatja, milyen érzés a legnagyobbak székében ülni. “Most avattuk fel többek között Lemmy, David Guetta és Slash székét, idén öt világsztárt lepünk meg ezzel, a Prodigy-t és Paul Kalkbrenner-t csak azért nem, mert az ő székeiket évekkel ezelőtt már elhelyeztük Sopronban, amelyeket meg is látogatnak most” – árulta el Fülöp Zoltán.
Check-in a VOLTon
Az idei évtől kezdődően a VOLT bejáratánál egy új check-in folyamatot vezetnek be a szervezők. A karszalag, amit a vócser beváltása után kap a látogató, nevesítésre kerül, a becsekkolás által a karszalag személyhez lesz kötve. A folyamat egyszerű: a bejáratnál – amikor a vócsert karszalagra cserélik – a személyi igazolványt vagy útlevelet beolvassa egy ID szkenner, ezt követően kapja meg a vendég a karszalagot, amit rögtön fel is csatolnak a kezére.A becsekkolás és az azonosítás különösen fontos, hiszen segít növelni a biztonságot, és kiszűrni azokat a személyeket, akik esetlegesen rossz szándékkal érkeznek, vagy szerepelnek valamelyik nemzetközi körözési listán. Az adatok kezelése a hatályos magyar és EU adatvédelmi törvényeknek megfelelően történik.

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

Sopron mindent megtesz azért, hogy a leghűségesebb mellett, a legvendégszeretőbb városként is gondoljanak rá azok, akik a VOLT ideje alatt öt napot Sopronban töltenek. “A belvárosban idén már 30 helyszínen programokkal, szolgáltatásokkal, akciókkal, kedvességekkel várjuk a VOLT Fesztivál vendégeit. A “Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” szlogennel életre hívott projekt a VOLT szervezői és a város közös szervezésében zajlik, amelyhez klubok, sörözők, borozók, kávézók, éttermek, teraszok kapcsolódtak. Aki a városban jár, számos helyen találkozhat a VOLT partnereivel, azokkal a helyekkel, ahol szívesen látják a fesztiválozókat – akkor is, ha csak a telefonjukat akarják feltölteni és megpihennének egy kicsit” – tudtuk meg Fodor Tamástól, Sopron polgármesterétől.
Pár nappal ezelőtt a belvárosi Festőteremben a VOLT-tal közösen nyitották meg Fehér László Kossuth-díjas festőművész kiállítását, amely VOLT-os karszalaggal ingyenesen látogatható.
2015-ben a VOLT Fesztivál felkérésére az esemény himnuszát a Wellhello és a Halott Pénz készítette el, “Emlékszem, Sopronban” címmel.”A dal azóta Sopron himnusza is lett egyben, hiszen a soproniak büszkék rá, máig hatalmas siker és már közel 12 millióan látták a YouTube-on. Éppen ezért az idei VOLT Fesztiválon polgármesteri oklevelet adományozunk a Wellhello és a Halott Pénz zenekaroknak”- mondta el Fodor Tamás.
4G-s Telekom Buddy
“A Telekom idei fesztiválos megoldásai már teljes egészében a 4G technológián alapulnak. Azok számára, akik személyesen nem tudnak részt venni a fesztiválokon, a 4G-n működő, monitorral, kamerával és mikrofonnal felszerelt Telekom Buddy-k nyújtanak az élőhöz hasonló virtuális élményt. A Telekom tavaly debütált interaktív megoldásán keresztül (www.telekombuddy.hu) eddig már több tízezren vettek részt távolról a legnagyobb fesztiválok eseményein.” – mondta el Bánhegyi Zsófia, a Telekom Csoport Kommunikációs Igazgatója.
Az okostelefonok és okoseszközök forgalma az elmúlt egy évben tovább növekedett, így várhatóan a fesztiválokon az adatigény újra jelentősen emelkedni fog. A soproni fesztiválhelyszínen várt megnövekedett adat- és beszédforgalom kezelésére a Telekom megerősített műszaki háttérrel és jelentős 4G lefedettséggel készül, több extra bázisállomást is üzembe helyez a zavartalan kommunikáció biztosítása érdekében.

Petőfi Zenei Díj
2016-ban, a Telekom VOLT Feszti
vál nyitónapján először adják át a Petőfi Rádió zenei díjait. Elismerésben részesül a legjobb zenekar, dal, koncert, férfi- és női énekes, az év videóklipje, felfedezettje és dj-je. “A 150 perces, nagyszabású gálát élőben közvetíti a Duna World, a Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petőfilve.hu. Az eseményen a hazai popzenei világ legjobbjai szerepelnek, igazán különleges produkciókkal, amelyekről most először tudhat meg részleteket a nagyközönség” – mondta el Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője.
A Wellhello egy különleges járművel érkezik Sopronba, a Margaret Island és a Szabó Balázs Bandája egy közös blokkban szerepel, utóbbi a belga énekesnővel, Julie Rens-szel együtt lép színpadra, a műsorukhoz pedig a RecirquelCompany Budapest egy különleges koreográfiával készül. Táncosokból sem lesz hiány, hiszen összesen 50-en készülnek hetek óta a nagy show-ra, Ódor Dániel koreográfus irányításával.
Szintén egyedi műsorra számíthatunk Ákostól, aki egy meglepetésvendéggel készül az eseményre, de nagy show várható Rúzsa Magditól, a PunnanyMassiftól, a Quimbytől és a Halott Pénztől is. Az esemény sztárvendége a belga LostFrequencies, aki a fellépés után a VIP-teraszon lép fel, akárcsak a Rendes Pénz, vagyis Felcser Máté és Marsalkó Dávid.
A gála után nagykoncertet ad Ella Eyre, Wilkinson és Ákos.
A különleges látványról egy teljes kamionnyi pirotechnika, konfettiágyú és más eszközök gondoskodnak, a közönség aktív részvételére számítva pedig több tízezer, meglepetésnek szánt eszköz készül. A próbák már a show kezdete előtti napon elkezdődnek Sopronban.

Sopron Eye
A Telekom VOLT Fesztivál minden évben izgalmas építményekkel lepi meg a vendégeit. Idén is felépül a 25 méter magas MOL Nagyon Balaton Torony, amely tetejéről egy 100 méteres kötélpályán csúszhatnak le a vállalkozókedvűek. Először szerepel a VOLT programjában az idén 100 éves Magyar légiirányítást bemutató HungaroControl. A 20 méter magas toronyból egy felfújható légpárnára ugorhat bárki.A VOLT Vidámparkba idén is új, igazán egyedi eszközök és játékok érkeznek.Az Telekom VOLT Fesztivál legizgalmasabb építményének a 25 méter magas Sopron Eye óriáskerék ígérkezik, amelynek tetejéről nem csupán a VOLT teljes területét láthatjuk, de jó időben akár a távolabbi osztrák településeket is.

Folk színpad a VOLT-on
Új helyszín az idei VOLT programjában az Erzsébet-utalvány Folk Színpad, amelynek szervezője Kunos Tamás – a Kossuth-díjas Csík Zenekar alapítója:“A magyar népdalkincs a legváltozatosabb a világon. Célom, hogy a fiatalok körében népszerű fesztiválokon, így a VOLT-on is életre keljen a népdal, a nóta, amely még ott van a szüleink, nagyszüleink örökségeként a tudatunkban, csak elő kell hívni. Színes programot igyekeztem összeállítani: kipróbálhatják, milyen egy vérbeli cigányzenekar frontemberként nótázni, Berecz András tolmácsolásában meséket élvezhetnek, kiváló folk bandákat hallhatnak koncertezni: Buda Folk Band, Pál István, Szalonna és Bandája, Góbé, továbbá táncházzal, tánctanítással is készülünk. Az önfeledt szórakozásnál, az együtt táncoló tömeg belső sodrásánál, ritmusánál pedig elképzelni sem tudok jobbat” – árult el részleteket a programból a művész.

A Telekom bemutatja: Fő-Tér-Kép
Igazán egyedülálló művészeti alkotásra készülnek a VOLT szervezői, a közönség bevonásával. Július 1-jén, pénteken délelőtt 11-től mindenkit várnak a soproni Fő téren, ahol ismert kortárs művészek, a VOLT ART GROUP tagjai vezetésével a tér 24000 db macskakövét aszfaltkrétával színezik majd kiközterületi “mozaikból” néhol képek, néhol nonfiguratív minták rajzolódnak ki, az alkotást pedig a téren, magasban elhelyezett kamerák rögzítik, a time-lapse filmet még aznap láthatja a VOLT közönsége és a nagyvilág.
Az alkotásban ef.Zámbó István mellett Verebélyi Diána, Magyarósi Éva, Papp Ildikó és a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete hallgatói is részt vesznek.A közönség aktív tagjai emléklapot kapnak és büszkén dokumentálhatják, hogy részt vettek a világ egyik legnagyobb, közterületi képzőművészeti alkotásának elkészítésében.
Az alkotáshoz mindenkit szeretettel várnak, aki néhány négyzetméteren, akár saját alkotással is szeretne megnyilvánulni.

Diákhitel kávézó
A korábbinál is izgalmasabb és tartalmasabb program várja a VOLT-on a Diákhitel Kávézó vendégeit. A már-már törzsvendégnek számító Zacher Gábor és Csernus Imre mellett Hevesi Kriszta szexuálpszichológus és Janklovics Péter is a sátor vendége lesz, de a Cultivo, a Forbes és a Design Terminal is izgalmas témákkal készül.

A Nagy VOLT Verseny
A Telekom VOLT Fesztivál továbbra sem csak a zenéről szól: napközben beszélgetések, színházi előadások várják a vendégeket, de az idei programban pedig egy nagyszabású verseny is zajlik, öt napon át.A jelentkező csoportoknak a saját városuk képviseletében naponta több feladatot kell teljesíteniük, amelyek egy része a helyszínen, mások a belvárosban valósulnak meg. A legfontosabb nyeremény természetesen maga a közösségi élmény, de a győztes csapatok saját otthonukban folytathatják a fesztiválozást egy BohemianBetyars szobakoncert keretében, zsebükben a jövő évi VOLT-ra szóló bérleteikkel és az ideia STRAND Fesztiválra szóló VIP-bérletekkel.

’56-ról is megemlékeznek a nagy nyári fesztiválokon.
1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a VOLT is teret ad a megemlékezésnek, több helyszínen idézik meg a forradalom emlékét, az 56-os Emlékbizottság támogatásával.
A “Pesti srácok workshop” keretében például ismert és neves művészek készítenek alkotásokat a témában, a közönség aktív részvételével. Megismerhetik a fiatalok Puskás Ferenc életútját, és az 1956-osforradalom és szabadságharchoz kapcsolódó történetét.
A VOLT központjában felállított óriáskerékre az ’56-os hősöket bemutató videóetűdöt vetítenek, míg a nagyszínpad LED falán az emlékév kisfilmjei is futnak majd. Az italpultokban pedig kapni lehet majd a “Budapest 56 koktélt”.
A VOLTon természetesen a bulizásé a főszerep, de a szervezők szeretnék a fiataloknak megmutatni, hogy bár napjainkban a fesztiválok fontos vonzereje a szabadság élménye, a 60 évvel ezelőtti kortársaiknak a “szabadság” egészen mást jelentett. 1956-ban a mostani látogatókhoz hasonló átlagos fiatalokból lettek a történelmünk hősei, egyszerűen azért, mert kiálltak – sőt voltak, akik az életüket áldozták – a szabadságukért.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]