Szeretném veletek megosztani a vidéki kis utazásomat. Történt ugyanis, hogy hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy akkor lemegyünk és meglátogatjuk a lenti rokonainkat. Tájékoztattak a falusi búcsúról és elmondták, hogy kis meglepetéssel is készülnek, ebben a pillanatban már kétség sem fért ahhoz, hogy mindenképpen nekivágok ennek a kalandnak ígérkező útnak.
Úticélunk Kömpöc volt, egy kicsi, 600-700 fős falu, Bács-Kiskun megyében, Kiskunmajsa és Szeged közelében. Mikor leértünk, azonnal az egész család fogadott minket, bemutatták a házat, hátul pedig a baromfiudvart, de ami még ennél is érdekesebb volt, az a velük szemben lévő otthon. Ott lakik ugyanis az egyik rokon fia, akinek egy komplett gazdasága van a ház végében mindenféle háziállattal. Volt ott tehén, lovak, bika, tyúkok, disznók, borjú, juhok, birkák, tehát szinte minden, ami egy vidéki gazdaságba kell.
Érdeklődtem is egy rokonnál, hogy mióta foglalkozik ezzel, és elmondta, hogy ő ebbe született bele, mivel az édesapja is már a jószágok között nőtt fel, és ebből él a család már évtizedek óta, a gazdaság apáról fiúra öröklődik. Amit, mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a rokonnak a 14 és 8 éves fia is már folyamatosan besegítenek a gazdaságba. Esténként a teheneket terelik vissza a birtokra a legelőről, reggelenként pedig megetetik a jószágokat. Ez egy egész napos elfoglaltság a család számára. A 14 éves fiú egy mezőgazdasági középiskolában fog továbbtanulni szeptembertől. Az apa elmondta, hogy nem is tudja miből élnének, ha nem lenne a gazdaság, mivel nincs munkalehetőség a faluban. Ahogy én észrevettem, rendkívül nagy szeretettel művelik a gazdaságot. Elmondták, hogy nagyon sok a munka vele, ebből nem lehet kiszakadni, nincs szabadság, mindig résen kell lenni, de szívesen csinálják. Ez egy más életmód, más életfelfogás és annak, aki városban él, egy teljesen más világ tárul a szeme elé, ha ebbe akár csak egy kicsit is belekóstolhat, mint külső szemlélő.
Ezután következett a nagy családi ebéd, ami az ottani jószágokból készült. Az igazi házi tyúkhúslevessel kezdtünk, aminek az ízén tökéletesen lehetett érezni a házityúk ízét. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy az itteni, bolti csirke rossz lenne, mert nem az, de akkor is azonnal lehet tapasztalni az ízbeli különbségeket. A húsleves után jött a birkapörkölt krumplival, amit már nagyon vártam, mivel régóta nem ettem birkapörköltet. Nem is kellett csalódnom, mivel isteni volt, aki teheti mindenképpen próbálja ki, mert utána nem tud betelni ezzel a különleges étellel, ízzel. Később megtudtam, hogy a pörkölt racka juhból készült, aminek szarvai vannak és a Hortobágyról honosak, a gazdaságban volt még egy racka juh, amit megmutattak nekem. A harmadik fogás rántottakból állt: különböző rántott húsok és rántott sajtok voltak a tálcán, ezek mellé pedig franciasalátát készítettek. Legutoljára pedig természetesen jött a desszert, ami a réteseket és különböző süteményeket jelentette. Az italokról még nem ejtettem szót, de persze az is volt, én mértékkel fogyasztottam, mivel szerettem volna nektek hitelesen leírni, összefoglalni a történteket.
Az ebédet követően következett a szieszta, mely nagyrészt beszélgetéssel telt, de aztán elhívott minket az a rokon, akinek a nagy gazdasága van, hogy megmutassa milyen meglepetéssel készült. Ez pedig egy lovaskocsi volt, amihez két ló tartozott, és elmondta, hogy neki ez a hobbija, szokott indulni fogathajtó versenyeken is, többször ért már el dobogós helyezést. Körbevittek minket a faluban a lovaskocsin és a rokonunk ismertette, hogy kiscsikó koruk óta tanította a két lovat arra, hogy megfelelően tudják húzni a kocsit, és ez mennyire egy nehéz folyamat. Csak az ő hangjára, parancsszavaira hallgatnak, egyszerre lépnek, kanyarodnak, vágtatnak. Mintha csak egy autónak a tökéletesen összerakott motorjai lennének. Eközben még az is kiderült, hogy 1995 után, körülbelül 5 év alatt épült be a falu, sorba építettek a házakat, most pedig rengeteg eladásra kínált ház van, melyekhez potom áron lehet hozzájutni. Az okát abban látják, hogy az idősebb korosztályból többen kihalnak, és így üresen maradnak otthonaik, amiket a rokonok el szeretnének adni, viszont a fiatalabbak közül senki nem vesz itt lakást.
A búcsúról azért sem fogok sokat írni, mivel csak pár bódé volt az egész egy vattacukros standdal, de annál családiasabb volt a hangulat. Mindenki mindenkit ismer és köszönget, velem is több helyi lakos szóba elegyedett, mind kedvesek és közvetlenek voltak. Mondjuk, amint megláttam, hogy van ördögpatron, azonnal vettem is egyet, mivel szerettem volna visszarepülni tíz évet az időben, amikor órákat tudtunk ezzel a kis semmiséggel szórakozni. Tudjátok, ez az a kis szerkezet, amit, ha a földhöz csaptok durran egyet, és ezekből van jó pár darab egy csomagban.
Tehát összefoglalva, rendkívül jól éreztem magam Kömpöcön, persze nem először voltam vidéken, de valahogy most éreztem át legjobban azt az egész miliőt, és most tudtam meg talán legtöbbet az ottani életről, világról, felfogásról, az ottaniak boldogságáról és problémáiról. A rokonaim hihetetlen szeretettel és odaadással álltak hozzánk, ami meglátszott az ételen, azon, hogy mindent megmutattak, amit tudtak. Ahogy viselkedtek velünk, és persze, ahogy egymáshoz hozzáállnak. Sok vidéki embertől lehet tanulni, és ellesni azt az életfelfogást, amit ők vallanak. Részese voltam annak, amit úgy hívnak: “vidéki vendégszeretet”, és ezzel remélem mindent ki tudtam fejezni, ami egy kicsit is leírja ezt az érzést, élményt, amit, nagy örömömre én is tapasztaltam. Ha tehetitek, mindenképpen nézzetek le vidékre ti is egy kis boldogsághormonért, új tapasztalatokért, élményekért.
