Magyar Filmhét 2014

Október 13-án indul az idén első alkalommal megrendezett Magyar Filmhét, ahol egy ELTE-s hallgatótársunk alkotása is bemutatkozik.

Idén rendezi meg első alkalommal a Magyar Filmhetet a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa 2014. október 13. és 19. között, a Cinema City MOM Park mozijában.

A Magyar Filmhét célja, hogy megismertesse a 2012-2014 között bemutatott, vagy bemutatásra kerülő filmalkotásokat. A rendezvényen nagyjátékfilmek, tévéfilmek, dokumentumfilmek, kisjátékfilmek, animációk és ismeretterjesztő filmek is vetítésre kerülnek.

A Filmhéthez több kísérő program is kapcsolódik. Október 13-án, a MÜPÁ-ban Kertész Mihály A tolonc című, idén 100 éves némafilmje felújított, digitalizált változatának ünnepélyes bemutatójára is sor kerül. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig szeptember 26-tól, Mesterek szemével címmel, négy hétvégén emlékeznek meg olyan legendás magyar filmalkotókról, akik már nem lehetnek közöttünk. Ezek mellett az elmúlt három év magyar filmplakátjaiból kiállítás is látható lesz a Cinema City MOM Parkban.

Egy ELTE-s hallgatótársunkért is szoríthatunk az esemény kapcsán. Fazekas Gyöngyi harmadéves filmszakos hallgató Saudade című kisjátékfilmjét  beválogatták az ALTER-NATIVE 22 Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába,  emellett részt vett már az idei CineFest információs vetítésen, és a múlt hétvégén a 14. Filmtettfeszten is.  Az idei 13. Filmtett Workshop táborban készült kisfilm a többi táborban készült alkotással együtt a Magyar Filmhéten is bemutatkozik.

Forrás: http://www.filmhet.hu/ http://film.elte.hu/blog/2014/10/07/saudade/

Kép: mno.hu