Beköltözés a Szigetre

Ugyan a Sziget hivatalosan csak hétfőn, a -1. napon nyitotta meg kapuit, a messziről jött fesztiválozók már szombaton megérkeztek a kempingbe. Ma mi is bejártuk az épülő-szépülő Szigetet a sajtóbejárón.

A munkálatok még javában zajlottak a szigeten. Az építők az óriáskeréken, a színpadokon és egyéb sátrakon dolgoztak, a különféle képzőművészek pedig festettek és csinosítgattak bármit, amit megláttak. A fesztivál területén azonban már szombat óta itt-ott megjelentek a kempingezők sátrai is, olyannyira, hogy szombat estig már 8000 bérletes megérkezett. A “beköltözős napon” hosszú tömött sorok vezettek a HÉV-től a bejáratig, ami nem is csoda, hiszen az összes elővételes bérlet elkelt. A már letáborozott külföldi látogatók nemzeti lobogókkal osztották le egymás között a területeket, hogy a későbbi vonattal vagy repülővel érkezők is a közelükben verjenek sátrat.

A Szigetet bejárva minden egyes negyed területére érve más és más világba csöppenünk. A strand felé vezető úton medúzás lampionok alatt sétálhatunk, máshol a fákat horgolták körbe, színes esernyők vagy éppen romkocsmák hangulatát idéző groteszk lámpaburák  lógnak felettünk. A külön művésznegyedben az alkotók teret kaptak saját műveik, mint például a Star Wars mintájára megszületett “köztársasági lépegető” felállítására is. Készültek a sportpályák is, délelőtt éppen a műfüves focipálya szőnyegét rakták le. Megnéztük a strandot is, amely a tavalyihoz képes a Duna magasabb vízállása miatt most kisebb, de annál hangulatosabb függő- és nyugágyak várják a vízparton megpihenni vágyókat. Egyébként több kisebb hangulatos teret is kialakítottak, ahol az előző napi fáradalmakat könnyebb kipihenni.

A Sziget a kezdetek óta azzal tud az élmezőnyben versenyben maradni az európai fesztiválok között, hogy azokhoz képest mást is tud nyújtani, hiszen fellépők terén nem igazán tud egyik fesztivál sem többet kínálni a másiknál. A többi európai rendezvényre nem jellemző az a művészeti-kulturális sokszínűség, ami itt már megszokottnak tekinthető, és ezért hajlandóak külföldről is idejönni a fesztiválozók még akkor is, ha a kedvenc előadójuk esetleg hozzájuk közelebb fekvő városban is ad koncertet. Az utóbbi néhány évben megötszöröződött  a kontinensen megrendezett fesztiválok száma, ehhez képes azonban csak 50%-kal több vendégen kell osztozniuk. Ezzel a kulturális többlettel és a Sziget sokszínű látványvilágával tudjuk idecsalogatni a külföldieket is.” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál projektvezetője.